Pokorni Zoltán;XII. kerület;Normafa;fakivágás;

Több mint hatezren tiltakoznak a normafai fairtás ellen

Parkoló létesítéséhez vágna ki 220 fát az önkormányzat XII. kerületben, most petícióban és tüntetéssel is küzdenek az esztelennek tartott ötlet ellen.

Tömeges fairtással teremtene helyet az autóknak a hegyvidéki önkormányzat, nemrég 220 fa és 250 négyzetméternyi cserje kivágására adott engedélyt a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya a XII. kerületnek, hogy a normafai Natura 2000-es területen parkolót alakítsanak ki.

A fakivágások ellen több tiltakozó akció is indult a neten – írja az Index: a Szabad aHang oldalon napja indítottak petíciót , amit hétfő délelőtt tiznegyig 6300-an írtak alá – a portál fél tizenegykor még csak 5500 aláírásról számolt be,

vagyis a jelek szerint félóra alatt nyolcszáz új szignó érkezett a kezdeményezéshez.

 Az aláírásgyűjtés kezdeményezői szerint nem kell több parkoló a Normafához, vagy ha mindenképp akarnak építeni, azt úgy kéne megoldani, hogy ne járjon fakivágással. 

Eközben a Párbeszéd tüntetést hirdetett szombaton 10 órára a Normafához Védjük meg a Normafát! Tüntetés a fakivágások ellen címmel. A párt szerint esztelen az az elképzelés, hogy fakivágással akarnak helyet csinálni egy parkolónak. 

A Normafa kiemelt zöld- és természetvédelmi terület, ezért ismét felszólítjuk a XII. kerületet, egyeztessen a fővárossal, mielőtt ekkora léptékű környezetpusztításra szánja el magát. A Normafa-program kezdetekor Pokorni Zoltán azt ígérte, hogy nem lesz tömeges fakivágás, és nem több, hanem kevesebb autó lesz a Normafán. Itt az ideje az ígéret betartásának

- írják a tüntetés Facebook-oldalán.