koncert;Jazz;

2019-11-13 10:10:00

Örömzene, pörgős ritmusváltásokkal – Újra Budapesten koncertezett Lizz Wright

Hétfő este ismét a magyar fővárosban lépett fel a kortárs jazz egyik legmeghatározóbb alakja.

A fiatal énekesnő, Lizz Wright a tavalyi Get Closer Jazz Fest sikere után tért vissza a MOMKult színpadára, s bár közel fél órát várakoztatta közönségét, mikor végre néhány sürgető tapshullám után mikrofonhoz lépett, hamar elfeledtette a méltatlankodás hosszú pillanatait.

Az este nyitó számát egy szál klasszikus gitár lágy dallamú kíséretére adta elő. Őszinte, öblös, mégis végtelenül szelíd, színtiszta hangja rögtön megérintette a nézőket.

„Bocsánat, csak még be kell hangolni a gitárt. Élőben zenélünk, ez része a játéknak…” – mondta nevetve, mielőtt immár a zenekar többi tagjával kiegészülve, látszólag játszi könnyedséggel rázendített második dalára, egy pörgősebb, egészen fantasztikus ritmusváltásokkal és kiállásokkal gazdagított szerzeményre.

A harmincas évei végét taposó amerikai zenészt kezdetben a neo-soul új csillagaként emlegették, de ma már generációjának legelismertebb jazz énekesnőjeként és zeneszerzőjeként tisztelik, sőt olyan előadókkal emlegetik egy sorban, mint Nina Simone, Abbey Lincoln, Cassandra Wilson vagy Norah Jones.

Bár a blues egyik bölcsőjében, Georgia-ban született, zenei érdeklődése kezdetben – főleg családja vallásos beállítottságának köszönhetően – a Gospel-re összpontosult. Ennek hatása saját szerzeményein is jól érezhető, s bár önnön bevallása szerint egész életében, és minden koncertjén ebből töltekezik, mégis azon kevés előadók közé tartozik, akik úgy képesek szintetizálni különböző stílusokat – az R&B-t, a jazz-t, a bluest, a popot és a gospelt – hogy közben megőrzik saját egyéniségüket.

Eddig megjelent valamennyi lemeze felkerült a Billboard Contemporary Jazz Chart sikerlistájára, sőt közülük három, a Dreaming Wide Awake, a Fellowship valamint a Freedom & Surrender egy ideig vezette is azt. 2018-ban a legrangosabb tengerentúli jazz kitüntetést, az Ella Fitzgerald díjat is elnyerte.

A magyar fővárosba David Cook (billentyűs), Adam Levy (gitár), Ben Zwerin (basszusgitár) és Michael J. Moore (dobok) kíséretében érkezett, s a már megjelent számain túl, egy-két még felvételre váró dallal is megörvendeztette közönségét.

Az eredmény nem is maradt el: a jelenlévők álló ovációval hálálták meg a közel két órás örömzenét.