gépjármű;biztosítás;

2019-11-14 10:20:10

Közel 90 ezer a biztosítatlan gépjármű

510-1140 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel.

Már kalkulálhatók az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb)-szerződések díjai a Magyar Biztosítók Szövetslge (MABISZ) Díjnavigátoron, és a mabisz.hu-n tanulmányozhatóak az új fedezetlenségi díjak is, amelyeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük, hívta fel a figyelmet a MABISZ közleménye.

A kgfb-törvény rendelkezéseinek megfelelően e hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat. (A mostani kampány a több mint 5,3 milliós közúti gépjármű-állományból még mindig az 1,2 milliót meghaladó gépjárművet, köztük 726 ezernél is több személygépkocsit érint.)

A 13 piaci szereplő közül 10 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől, miközben továbbra is sok, közel százféle kedvezményt hirdettek meg. A kedvezményrendszerekben kisebb változtatások fellelhetők, így például van olyan társaság, díjtarifa-kedvezményt ad a tömegközlekedési bérlettel rendelkezőknek, a bejelentett kilométer-óra állás alapján vagy akár az évszaknak megfelelő gumit használóknak. A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak a családosok, a kiskorú gyermeket nevelők. Kedvezményt biztosít az e-kommunikáció választása, ha a gépjármű-tulajdonos a korábbi, papír alapú kapcsolattartás helyett az e-mailen, Interneten keresztüli kommunikációt részesíti előnyben. Több biztosítónál kedvezményben részesülnek azok, akik a csekkes díjfizetés helyett a banki átutalás vagy csoportos beszedés lehetőségével kívánnak élni. Kedvezményes díjat kaphatnak az éves díjfizetést választó gépjármű-tulajdonosok is azokkal szemben, akik a negyedéves vagy havi díjfizetés lehetőségét részesítik előnyben. Továbbra is fellehető a díjkedvezmények körében a nyugdíjas-kedvezmény, a közszolgálati dolgozók, illetve az egyházi alkalmazottak kedvezménye. A partnerkedvezményeket széles körben alkalmazzák a társaságok azok számára, akik valamely meghatározott szervezet tagjai, illetve pénzintézet ügyfelei, vagy azok számára, akik más típusú biztosítással is rendelkeznek az adott cégnél. Széles körben alkalmazzák az úgynevezett együttkötési kedvezményt is, amelyhez akkor juthatunk hozzá, ha valamilyen más biztosítást is kötünk a kgfb-szerződéssel egy időben egyazon biztosítónál.

Azoknak a járműtulajdonosoknak, illetve üzembentartóknak, akik úgy döntenek, hogy biztosításukat valamely más társasághoz szeretnék átvinni, legkésőbb december 1-jén éjfélig el kell juttatniuk írásbeli felmondásukat a biztosítójukhoz. Ezt követően december 31-éig még egy hónap áll rendelkezésükre arra, hogy a jövő évre vonatkozó szerződésüket megkössék. 

Csütörtökön tették közzé a 2020-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. E szerint személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – 510-1140 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – napi 820-4780 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 3900 forintot is elérheti.

Nincs lehetőség a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek.

A szeptember végi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer gépjármű nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Azon károsultak kártalanítását, amelyet a biztosítási szerződéskötési kötelezettség ellenére biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzembentartó, illetőleg bizonyos korlátok között ismeretlen üzembentartó járművének üzemeltetésével okoztak, a MABISZ kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási számláról végzik. Felelősségbiztosítással nem rendelkező károkozó esetén, vagy amennyiben a kárbejelentés időpontjában a károkozó felelősségbiztosítója nem ismert, a kárbejelentést a MABISZ-nál kell megtenni, a kárrendezést pedig a káriratok alapján a MABISZ vagy az időközben azonosított felelősségbiztosító folytatja le, a szövetség pedig az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón.