Előfizetés

Szüdi János: A szakképzés agóniája

Szüdi János
Publikálás dátuma
2019.11.17. 08:00

Fotó: Marabu
Az, aki rászánja magát (kénytelen rá), hogy elolvassa a törvényjavaslatot, amelyet a kormány a szakképzés újraszabályozásához benyújtott az Országgyűlésnek, nagy valószínűséggel azt fogja hinni, hogy a diszlexia fertőző és a villamoson elkapta valakitől a „kórt”. Első válaszra váró kérdés, miért az innovációért felelős miniszter az ügy előadója a parlamentben, s miért nem az emberi erőforrások minisztere? Beleolvasva a szövegbe érthetővé válik minden. A törvényjavaslat újabb, s talán az utolsó szög az oktatás rendszerének koporsójába. Orvost kellene hívni a beteghez, de nincs kihez fordulni. Az ima, a ráolvasás nem segíthet; az illetékesnek gondolt miniszternek pedig ezek a legfőbb eszközei mindenféle nyavalya ellen. Igaz az oktatási rendszer kórós állapota nem új keletű. 2010-ben szűnt meg az illetékes minisztérium, szakítva ezzel a történeti alkotmány vívmányaiból levezethető gyakorlattal, hiszen a gróf Batthyány Lajos által vezetett első felelős magyar kormánynak volt vallás- és közoktatási minisztere báró Eötvös József személyében. Ezt követően minden kormányban felelt valaki az oktatásért, egészen addig, ameddig nem jutott másodszor uralomra a ma is regnáló miniszterelnök-pártelnök. Ettől kezdődően folyik az oktatás széthordása, kiárusítása.

Egy rendszer, amelyre nincs szükség

A kimúlás szélére sodort oktatási rendszer egy keselyük által ellepett állati tetemhez hasonlítható, amelyet hegyes csőrök marcangolnak szanaszét. Az esélyegyenlőségi, a nemzetiségi és az egyházi ügyek régen kiszerveződtek az oktatásügyekből. Az óvodák külön életet élnek, mióta 2013-ban létrejött az állami iskolarendszer és a települési önkormányzatok fenntartásában maradtak. A rossz nyelvek szerint államosításuk és a belügyminiszter alá rendelésük nem sokat várat magára. A felsőoktatás a közelmúltban váltott minisztert. A szakképzést most hasítják ki az oktatás megcsonkított rendszerből. Úgy tűnik, a gyakorlat is bebizonyítja, az „emberi erőforrások” fogalom értelmezhetetlen. Az sem kizárt, hogy az e megnevezéssel megjelölt minisztérium vezetője minden jogkörét elveszíti, s rövidesen tárca nélküli miniszterré válik. Az bizonyos, ehhez az aktuális átalakításhoz nem a felcserre, hanem a hentesre van szükség, aki elvégzi a szakképzés kicsontozását. A minden kérdésben kizárólagosan döntéshozatalra jogosult miniszterelnök-pártelnök ezért megbízta a feladattal azt a minisztert, aki sikeresen megoldotta az MTA filézését, aki megkapta a felsőoktatást és máris elkezdte kimérni a haveroknak. Az új feladat láthatóan feldobta. Alaptörvényi sebességgel összetákoltatott egy irományt, amelyet alaptörvényi módszerrel, minden egyeztetés nélkül be is nyújtottak a bólogató Jánosok gyülekezetének, hogy néhány nap alatt törvényi formát öltve megjelenjen.    Mindenkinek, aki részt vesz a szakképzés feladatainak az ellátásában, vagy érdekelt a szakképzés működésében (szülők és gyermekeik tízezrei), lóhalálában mindent újra meg kell tanulnia. A jövő tanévben elkezdődik a még meg sem jelent törvény bevezetése. A korábbi gyakorlat, beidegződés nem segít. Nincs a szövegben egyetlen fogalom, amelyik a régi szabályozásból átkerült volna az újba. Hiányoznak a kormányrendeletek, pedig az új szövegből nem állapítható meg a munkavégzés rendje, az alkalmazás feltétele, az intézmények felépítése, az irányítás jogosítványai, a tanulók felvételének rendje és feltételei. Mellékesen hiányoznak a szakmai követelmények is, amelyekre épül majd a felkészítés új rendszere. Igaz, nem ez az első szakképzési va banque az állami ellátórendszer felállítása óta.   

A szövegértési problémákról

Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja a javaslatból: a szakmai képzésben nem lehet a jövőben szakmát szerezni, mivel nem minősül szakmai oktatásnak, csak felkészít a szakképesítésre, amely nem minősül szakképzettségnek. Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja a javaslatból: a szakmajegyzék nem tartalmazza a szakképesítéseket, mivel azok nem szakmák. Nincs többé szakképzési kerettanterv. Készül szakmai jegyzék, amelyben a szakképesítések nem lesznek benne. A szakmához képzési és kimeneteli követelményt kell előírni (nem készíteni), amely nem jogszabályban, hanem miniszteri kiadványban jelenik meg. A minisztérium honlapján megtalálhatják az iskolák, a szülők és a tanulni vágyok. A szakmai képzésnek programkövetelménye lesz, amely szintén a minisztériumi honlapon lelhető meg. Mivel nem jogszabályok, egyeztetni nem kell őket. A miniszter tetszése szerint (át)írhatja őket. Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja a javaslatból: a szakképző intézmény technikum vagy szakképző iskola lehet, amely betöltheti a középiskola, a középfokú iskola, az iskola, a nevelési-oktatási intézmény szerepét. E szavaknak eddig volt jelentősége, más-más intézményt jelöltek. A szakképző iskola, bár nem tudni miért, önmaga testesíti meg valamennyit. Mellesleg a szakképző iskola lehet műhelyiskola és megvalósíthatja a dobbantó programot, csak nem lehet tudni, mit is jelentenek ezek a kifejezések, nem szól róluk a szöveg. Mint, ahogy nem tudható az sem, hány évfolyammal működnek ezek az iskolák és melyik évfolyamukon, milyen megosztásban, milyen időkeretben kerül átadásra a közismereti tananyag (magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, fizika, kémia, idegen nyelv stb.), illetve a szakképzés követelménye. Ezeket az információkat meg lehet majd ismerni a képzési és kimeneti követelményekből és programkövetelményekből. A hatályos rendelkezések szerint a szakiskola a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtt haladásra képtelen tanulókat készíti fel szakmai vizsgára. Ez az iskolatípus nem szerepel a javaslatban. A hatályos rendelkezések szerint a készségfejlesztő iskola a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére biztosítja az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítását, továbbá a szakképzésben részt venni nem tudó enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára nyújt a munkába álláshoz és az életkezdéshez szükséges ismereteket. Ez az iskolatípus sem szerepel a javaslatban. Sorsuk ismeretlen. Amennyiben az emberi erőforrások miniszterénél maradnak, a szakképzési hozzájárulásból nem részesülhetnek. Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja a javaslatból: a szakképzési centrum nincs a szakképzési intézmények között felsorolva. Nem kell megijedni, lesznek szakképzési centrumok, csupán azt nem lehet tudni róluk, hogy milyen szervezetként működnek tovább és milyen feladatot látnak el. Az biztos, hogy az állami szakképző intézmények a szakképzési centrum szervezeti egységeként látják el feladataikat. Önálló költségvetésük nem lesz, jogaikról és kötelezettségeikről a javaslat nem szól, a kormány fogja rendeletben meghatározni. A javaslatból úgy tűnik a szakképzési centrum új szerepe az irányítás lesz. A szakképzési centrumot a főigazgató és a kancellár vezeti. A főigazgató irányítja a szakképző intézmény igazgatóját és felel a szakképző intézmények szakképzési alapfeladatainak az ellátásáért. A kancellár felel a szakképzési centrum törvényes és szakszerű működéséért. A nem oktatói munkakörben foglalkoztatottak létszáma és köre nem ismert, de arra fény derül a javaslatból, hogy nem a szakképző intézmények, hanem a szakképzési centrum foglalkoztatja őket a jövőben. Vajon mire kellenek az iskolaigazgatók? Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja a javaslatból: a szakképzésben nincsenek közalkalmazottak, nincsenek pedagógusok, nincsen életpálya, nincs előmeneteli rendszer, semmi nincs, amitől ma iskola az iskola. Mindenki, aki ismeretátadással fogalakozik oktatóként látja el feladatát. Mindenki, aki a szakképző intézményben munkát végez, munkavállaló, akkor is, ha az állam foglalkoztatja. Új lehetőség, mindenki részt vehet a béralkuban. Nincs „kötelező órája” az oktatónak, így nincs többlettanítás. Nincs kötelező foglalkoztatotti kör, iskolatitkár, műhelyvezető, raktáros, karbantartó stb. Nincs utalás arra, ki az oktatók munkáltatója. Igaz, a szakképzés várományosa közleményt adott ki arról, milyen jó sora lesz azoknak, akik a fennhatósága alá kerülnek. Tízmilliárdok várnak szétosztásra közöttük, kenő-, vagy ha jobban tetszik júdáspénzként. A jelen időben megfogalmazott állítást nem igazolja a javaslat szövege. Az is biztos, hogy a már elfogadott 2020. évi költségvetésben nyoma sincs ennek az összegnek. Tudható, ennek a kormánynak nem okoz fejfájást előkeríteni akár több tízmilliárdot, ha fontosnak tartja, tudható az is, a munka világában farkastörvények uralkodnak, különösen, amikor fizetést emelnek. Ki kap, mennyit, milyen szempontok alapján? Törvényi garancia nincs. Erről a nem ismert munkáltató fog dönteni, mérlegelés alapján, Nem lehet tudni, az igazgatónak lesz-e beleszólása ezekbe az ügyekbe.    Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja: a nem állami intézményeknek nem jár normatív költségvetési támogatás. Megállapodás alapján juthatnak hozzá. Vigaszul szolgálhat, hogy csak az a szakképző intézmény vehet részt a feladatellátásban, amellyel az állam megállapodást kötött, de erre az állam nem köteles. Kivételes helyzetben vannak a bevett egyházak. Velük az állam az oktatásra is kiterjedő együttműködési megállapodást kötött, ez alapján az iskoláik működéséhez szükséges fedezetet, fejlesztéseket a költségvetés állja. Lesz elitképzés ezen a területen is. Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor kisilabizálja: a jövő szakemberei tanulói jogviszonyban, szakképzési jogviszonyban, szakképzési munkaviszonyban részesülhetnek felkészítésben. Az általános iskolából kilépő 14 évesek megismerhetik a tanoncsorsot. Hamar rájöhetnek, az iskolai színfalak mögé rejtett munka világa nem fenékig tejfel. A kiskorú napi kötelező foglalkozásának ideje elérheti a hét órát. A nagykorúaké a napi nyolcat. A szakirányú oktatásnak átkeresztelt gyakorlati oktatás a fiatalkorúaknak is hat és huszonkét óra között szervezhető meg. Szakképzési munkaszerződés már a 15. életévét betöltött személlyel is köthető, bár a munka törvénykönyve szerint munkavállaló az lehet, aki a 16. életévét betöltötte. Ez alól a rendelkezés alól a gyámhatóság engedélyezhet eltérést. Igaz, iskolai szünetben lehet munkavállaló, aki már 15 éves. A javaslat erre a kivételre épít, megszegve ezzel a nemzetközi jog elvárásait. A szakképzési munkaszerződés alapján nem jár a tanulónak legalább a minimálbér. A javaslat alapján ez jogszerű, mivel elrendeli, hogy nem kell alkalmazni a munka törvénykönyve egyenlő bánásmód követelményeit meghatározó rendelkezéseit, amelyek előírják – többek között – hogy a munka díjazásánál e követelményeket meg kell tartani. A kormány majd meghatározza, milyen ellenszolgáltatásra tarthat igényt a munkájáért a fiatal. Nem található rendelkezés arról, hogy a tanulmányokat folytatónak jár-e tisztálkodó szer, munkaruha, védőruha, ha nem rendelkezik szakképzési munkaszerződéssel. Az már csak hab a tortán, hogy a tanítási hét akkor ötnapos, ha az évfolyamon közismereti oktatás is folyik. Igaz, az oktató ötnapos munkahéten dolgozik. Azokon az évfolyamokon, amelyeken nem folyik közismereti oktatás, nem kell alkalmazni a tanév rendjét meghatározó jogszabályt. Így a javaslatnak azt a rendelkezését sem, amelynek alapján a tanítási évben, a tanév rendjében meghatározottak szerint, legalább három alkalommal, legkevesebb hat egybefüggő napból álló tanítási szünetet kell biztosítani a tanulónak. Nem csoda, ha az olvasó összezavarodik, amikor rájön arra, miről nem szól még ez az iromány. Nem állapítható meg, hogy aki kimaradt az iskolából, az felnőtt fejjel miképpen szerezhet szakmát. Nem állapítható meg, hogy, aki nem tudja folytatni vagy befejezni tanulmányait, az miképpen léphet át másik iskolába. Sok mindenre nincs válasz a javaslat szövege alapján, de legyünk optimisták, majd a kormány intézkedik. Negyvenöt pontban kap felhatalmazást rendeletalkotásra, szinte minden kérdésben, többek között arra is, hogy meghatározza a diákönkormányzat működésére vonatkozó részletes szabályokat. A lényegre nincs válasz: milyen ismeretekre, tudásra lesz szüksége a gazdaságnak közép és hosszabb távon? A szakmajegyzék legfeljebb a mának szólhat, ezért inkább hátráltatja, mint segíti a korszerű ismeretekre épülő új technológiák bevezetését. Miután a javaslat nem ösztönzi a gazdaságot arra, hogy iskolát tartson fenn, ily módon nem teljesíthető a szakképzési hozzájárulási kötelezettség. A javaslat nem teszi lehetővé, hogy a hozzájárulásra kötelezett állapodjon meg a szakképző intézménnyel képzési vagy fejlesztési célokban a hozzájárulási kötelezettség terhére, nehéz elképzelni, hogy ez az átalakítás kiállja az idők próbáját.

A közigazgatás felelőssége

Ki tudja, hogy a szakképzés új, fura ura tettes, társtettes vagy bűnsegéd a közszféra leépítésében, kiárusításában. Felelőssége - bármelyik szerepet tölti be - megállapítható. Volt példa arra, amikor a közigazgatás vezetőjét felelősségre vonták kitűnő teljesítményéért. Miután Albert Speer, a Harmadik Birodalom fegyverkezési minisztere, a haditermelés irányítója tevékenységével hozzájárult a II. világháború meghosszabbításához, húsz évet töltött börtönben. A szakképzés átalakítása része annak a háborúnak, amelyet a kormánypártok a hatalom megtartásáért folytatnak. Ennek eszközei a sajtó, a tudomány, az oktatás állami megszállása, kézi vezérlése, a kormányhoz lojális értelmiségi tábor kinevelése, a más nézeteket vallók kiszorítása az oktatásból, a közintézmények magánosítása, a közalkalmazotti réteg felszámolása. Ebben a munkában dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kitűnő teljesítményt nyújt. Méltán számíthat a megérdemelt honoráriumára.

Szó szerint a legjobb

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2019.11.16. 15:07

Fotó: MICHAEL GOTTSCHALK - DDP / AFP
Bonnie Tyler, az első walesi énekesnő, aki az amerikai lista élére került – a Total Eclipse of the Heart című dalával 1983-ban –, a csúcshódítás után öt évvel megjelentette hetedik stúdióalbumát, rajta a The Best című dallal. Ezúttal még csak nem is derengett a csúcs, pláne nem a hetedik mennyország... Az énekesnő 1989-ben közzétett, tizenhat legjobb számát tartalmazó korongján egyetlen dal sem kapott helyet erről a nagylemezről; a The Best legjobb pozíciója a Nagy-Britanniában elért kilencvenötödik helyezés volt. Az ötvenévesen a fénykorát élő Tina Turner feldolgozta a nótát, és kilencven hellyel feljebb vitte azt az Egyesült Királyságban. Utóbb az emblémájává vált a szám, noha azt lehetett hinni: az 1984-ben kiadott Private Dancer album elsöprő sikerénél nagyobbat már nem arathat a dalban is megénekelt Nutbush Cityből származó amerikai „rockmama”, sőt „rocknagymama”, aki mindenütt felkapott „magántáncosként” azt emlegette: – Nem azért hordok neccharisnyát, mert az szexi. Hanem, mert nem fut le rajta a szem. Az 1991-ben a boltokba került gyűjteményes nagylemezének már a Simply the Best volt a címe, és csupán Nagy-Britanniában két és fél millió példány kelt el belőle. (Az előző évben százhúsz helyszínen négymillió ember látta-hallotta A legjobbat tartalmazó Foreign Affair című nagylemez dalaira épített turnét Európában.) A tengerentúli fogadtatásra pedig jellemző, hogy az amerikaifutball-legenda Joe Montana 16-os vagy a kanadai jégkorongbálvány Mario Lemieux 66-os mezének visszavonultatásakor ez a szám szólt, miként Ayrton Sennával is összeforrt Mike Chapman és Holly Knight szerzeménye. Olyannyira, hogy miután a Forma–1 tragikus sorsú háromszoros brazil világbajnoka utolsó vb-futamát nyerte – 1993 novemberében Adelaide-ben –, az ausztrál turnén lévő Turner megpillantotta őt a koncertjén, és felhívta magához a színpadra. Egyéb – részben felemelő, részben megrázó – sportos kapcsolat is akad, hiszen a What's Love című, 2004-ben kibocsátott, Tina Turner előtt tisztelgő CD-n az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok Nancy Kerrigan énekelte a The Bestet. A műkorcsolyázás kiválósága tíz évvel korábban az amerikai bajnokságra készült, amikor a detroiti jégcsarnok folyosóján viperával borzasztó ütést mértek a combjára. Kiderült: riválisa, Tonya Harding elvált férje, Jeff Gillooly, valamint annak üzlettársa, az elkövető Shane Stant tervelte ki a merényletet annak reményében, hogy Harding majd kibékül korábbi párjával, és aranyérmet nyer az 1994-es téli olimpián, a sikerből pedig Gillooly és Stant egyaránt busásan profitál. Ám Tonya, aki irigykedett ugyan Nancyre, de nem tudott a brutális akcióról, csupán a nyolcadik helyet szerezte meg a norvégiai Lillehammerben, míg a gyorsan felépülő Kerrigan második lett az ukrán Okszana Bajul mögött. A The Best közben kezdett önálló életet élni: a PSV Eindhoven és a Glasgow Rangers is e számot választotta a futballklub dalának; igaz, az Ibrox Parkban többször be kellett tiltani a nótát, mert a drukkerek – a Rangers és a Celtic Skóciában kibékíthetetlen protestáns-katolikus ellentéte miatt – átírtak egy sort a pápára és a terrorcselekmények hosszú sorát végrehajtó Ír Köztársasági Hadseregre vonatkozóan. Jobb, ha nyugodtabb vizekre evezünk. Mondjuk, a Zürichi-tóra, amelynek aranypartján él hosszú ideje Tina Turner a német zenei producer Erwin Bachhal, aki huszonhét év együttlét után, 2013-ban vette el a nála tizenhat esztendővel idősebb, s tíz nap múlva (november 26-án) a nyolcvanadik életévét betöltő sztárt. Tinára ugyancsak ráfér a békesség, hiszen első férjétől és művésztársától azért menekült el 1976-ban – emlékezete szerint mindössze harminchat centtel a zsebében –, mert a súlyosan drogfüggő Ike úgy megverte őt, hogy szegényre alig lehetett ráismerni. A festői Küsnachtban lévő Bach–Turner rezidencia kapuján a következő szöveg áll: „Déli 12-ig semmilyen ügyben ne zavarjanak!” Tina pedig azt nyilatkozta két hónappal ezelőtt a The New York Timesnak: „Rettenetes életem volt. De most egyszerűen a legjobb.”

Virtuális vasfüggöny

Avar János
Publikálás dátuma
2019.11.10. 21:56

Fotó: SAUL LOEB / AFP
Egy mai Churchill nem a balti Szczecintől az adriai Triesztig legördülő vasfüggöny okán riadóztatná a demokráciákat, hanem az országokon, társadalmakon belül létrejött, s szintén áthatolhatatlan, virtuális vasfüggöny miatt. Hiszen jószerivel ezen sem könnyebb átjutni, mint a hajdani berlini falon, a szögesdrót akadályokon. De míg a hidegháború évtizedeiben a keleti és nyugati világot elválasztó vasfüggönyt erőszak hozta létre, e virtuálisat a polgárok sajnos nem csekély csoportja önként eresztette le, s elszántan védi a „behatolóktól”.

Nincs új a nap alatt

Ahogyan a valóságos kényszerrel, e virtuális vasfüggöny önkéntes alapon információs karantént hozott létre. S ha a Szabad Európa Rádió adásait a tájékoztatási monopóliumát féltő hatalom zavarni igyekezett, e mai karantén populista és autokrata haszonélvezői elégedetten nyugtázhatják, hogy híveik nem zavartatják magukat a könnyen elérhető hiteles tájékoztatástól. A The Washington Post naponta számolhatja például Trump elnök (nem egészen három év alatt már tízezret jóval meghaladó) hazugságait, a hithű táboráról lepereg. Persze, ahogyan a keleti rezsimek gondoskodtak vasfüggönyük őrzéséről, Trump és a hasonlók sem tétlenek: nagy gondot fordítanak a való világ hírei és tényei hiteltelenítésére; az ellenükre született „fake news” szókapcsolatot visszafordították, s legalább akkora buzgalommal ismételgetik, amint egykor a pártállamokban. Mert nincs új a nap alatt: ha a moszkvai Pravda kedvelt fordulata volt, hogy „a burzsoá sajtó egy karmester intésére” hirdet valamit Vancouvertől Wellingtonig, akkor felesleges újítani: most mindent Soros vezényel. A zsdanovi és goebbelsi propagandagépezet minden fogását újfent láthatjuk. Közülük a legfőbb: minden új sztorit, fejleményt sürgősen „át kell csomagolni” a saját szóhasználattal. Ékes példája ennek a tavaszi Mueller-jelentés a 2016-os amerikai választásokba való orosz beavatkozásról és a feltárást minden módon akadályozó elnökről. Trump igazságügy-minisztere, mintha csak védőügyvédje lett volna, az ügyész szavait vegyítette a saját átfogalmazásaival, de főként „mellőzte” a kínosan terhelő utalásokat. Majd a biztonság kedvéért pár hétig visszatartotta a jelentés publikálását, hogy addig e kozmetikázott változat „hitelesítse” Trump fenekedését: őt „felmentették”. Mire a Mueller-szöveg olvashatóvá vált, a Barr-változat már megtette hatását. De leginkább az impeachment-et indokló „ukrán ügy” jelzi, hogy kulcskérdés a látszatteremtés. Trumpékat nem is az érdekelte, mit tudna kivizsgálni az új kijevi elnök Biden és fia „korrupciójáról”, hanem a lényeg: tegye közhírré, hogy vizsgálják. Hogy aztán erre hivatkozva fantáziálhasson publicistáik és propagandistáik serege, s Trump hergelhesse gyűlésein híveit a „korrupt Biden” ellen (miként Hillaryval tette). S aki akár Amerikában, akár nálunk is betekint az internetes honlapok kommentjeibe, az tapasztalhatja, hogy e módszer mennyire hatékony: a hazugságokat, torzításokat évek múlva is hajtogatják, s nyilván szentül hiszik is (bármely Soros-hír hozzászólói hamar előhozakodnak, hogy „náci kollaboráns volt”: a történet kiforgatása annyira sikerült, hogy emlegetői el sem tűnődnek rajta, miként is lehetett volna az éppen a nácik elől bujkáló, még nem is 14 éves fiú „együttműködő”). 

Saját tények

Háború folyik az igazság ellen – mondta egy hétvégi konferencián a feltűnően aktivizálódott Hillary Clinton, akinek újbóli elnökjelöltségét – a demokrata rivalizálásban kialakulni látszó patthelyzet láttán – már sokan nem tartják kizártnak. Utóvégre ő e háború legnagyobb hadirokkantja: a – bizonyítottan orosz közreműködéssel is – rázúdított hazugság-pergőtűz végül leterítette. S hevesen nekirontott a Facebooknak, amiért (érdekes módon egy Trump-Zuckerberg találkozó után) nem hajlandó tiltani a tényhamisítást. Hogyne, mint a mi jobboldali médiánk, nyugaton is éktelen háborgásba kezdtek e lehetőség láttán a profi hírhamisítók, természetesen a sajtószabadság önjelölt védelmezőiként. Holott könnyen ellenőrizhető - és így törölhető - például egy olyan állítás, miszerint a pápa Hillaryval szemben Trumpot támogatja, ami bizonyítottan sokat ártott a Clinton-kampánynak. De a héten a távozó EB-elnök Juncker is sajnálkozott, hogy diplomáciai tapintatból nem cáfolta Boris Johnson hazudozásait a Brexit-népszavazás kampányában. Egy híres mondás szerint mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de nem a saját tényeihez. Kivált egy olyan világban, amelyben az amerikaiak (és nyilván más országbeliek) több mint fele a Facebook alapján tájékozódik, s még fontosabb: csakis azt tekinti hírforrásának. Groteszk fintora a történelemnek, hogy ezt az oroszok (de más tekintélyuralmi rezsimek is) hamarabb hasznosították, mint a nyugati demokraták: az emberek vonzódását a közösségi médiákhoz. Egy szellemes vélemény szerint a populizmus akként is meghatározható, mint a szavazók készsége arra, hogy hazudjanak nekik. Minél harsányabban hangoztatják, hogy „az összes politikus hazug”, annál könnyebben hiszik el a választott demagógjuk nagy hazugságát. Szakértők szerint a Trumpok, Farage-ok (vagy éppen Orbánok) hívei paradox módon „bizalmatlan” emberek, akik „semmit sem hisznek el a hírekből”, hogy aztán hiszékeny gyerekként higgyenek a „nagy vezetőnek”. A mai varázslók sem botlanak túl sok Marióba. S meghökkentő sikerrel képesek hitelteleníteni a hiteles forrásokat (Trump: „a New York Times fake news”), s persze hitelesíteni a hírhedten hazugokat. Ördögi kör ez: benne zavartalanul keringenek az álhírek és a rágalmak. Ha a Watergate-ügy idején még volt több-kevesebb társadalmi konszenzus, e „hidegháborúban” és e virtuális vasfüggöny mögött hatalmas tömegek elérhetetlenné váltak a „túloldalról”. Trump esetében ez ugyan csak (persze jókora) kisebbség, ám az amerikai elektori rendszerben (éppen 2016 bizonyítja) akár választást eldöntő lehet. Egy felmérés szerint az emberek majd kétharmada tartja hiteltelennek az elnököt, viszont bő egyharmad a Times-ot vagy a CNN-t. Márpedig egy tanulmány szerint azon republikánus szavazók közül, akik a Fox tévéhálózatot nézik, 55 százalék (sic) állítja: Trump szinte semmi olyat nem tehetne vagy mondhatna, ami őt az elnöktől eltántoríthatná (a más forrásból is tájékozódó republikánus vonzalmúaknak csak 29 százaléka mond ilyesmit). Tehát az előbbiek a vasfüggöny mögötti világ önkéntesei, akik aktívak a maguk közösségi médiájában, amely mindannyiuk fő hírforrása; az álhírek keringése biztosítva. A profi hírhamisítók gondoskodnak róla.

Asztalcsapkodás

Most például gőzerővel igyekeznek „boszorkányüldözésnek”, „álbotránynak” minősíteni a Trump ellen folyó képviselőházi alkotmányos eljárást. „Az egész szemfényvesztés” – hirdetik, s hogy a demokraták, sőt: a „mély állam” (deep state) politikai „puccsa” az elnök ellen, s a törvényesen vizsgálók valójában „hazaárulók”. A vasfüggöny mögött ez hat, hiszen egy hazaárulónak egyetlen szavát sem lehet elhinni. A trumpista rádiós, tévés sztárok rendszeresen elérnek majd negyvenmillió embert, s azok – meg a Facebook – jóvoltából másokat is. Voltaképpen versengés ez, mint történt a Mueller-jelentés esetében, csak most ők vannak rosszabb helyzetben: sorra kerülnek elő tanúk arról, hogy Trump megzsarolta az ukrán elnököt a saját választási érdekében, vagyis alkotmányellenesen. Itt nem tanácsos belemenni a részletek, pláne tények „megvitatásába”, tehát az egész vizsgálatot kell meggyanúsítani. Nagyüzemi torzítás ez, amelynek a fentieken túl részese még az a közvéleménykutató is (Rasmussen), amely rendre százalékokkal többet mér Trumpnak, vagyis az elfogadottság látszatát erősíti a hívőkben. Különben ezzel Nixonék is próbálkoztak, de nekik még nem volt tévéhálózatuk, pláne Facebook-juk. A „mi ellenük” alapállás akkor is hatott az eleve politikailag megosztott országban, de a hírhamisítás korántsem lehetett ennyire hatásos, a tényeket kerek-perec, szemérmetlenül nem lehetett kitartóan tagadni. Ám az amerikaiak negyede még a terhelő hangszalagok előkerülése után is védte Nixont.  Trump azzal akar elővágni, hogy majd (nyilván a Fox kamerája előtt) felolvassa az ukrán elnökkel folytatott beszélgetés „jegyzőkönyvét”, amelyet a Fehér Ház tett közzé. Hogy hamar kiderült: nem teljes, sőt éppenséggel – egy kormányzati(!) fültanú szerint – kritikus részek hiányoznak belőle, s ezt rajta kívül mások is szóvá tették, nem számít. E rádiósok, tévések harsogni fogják, hogy lám, kiderült az igazság, nincs mit tovább vizsgálni. Maga Trump pedig most sem fog habozni „továbbítani”, s így „elnökileg hitelesíteni” hatvanmilliónyi(!) Twitter-követőjének a legképtelenebb összeesküvés-ötleteket, a legszélsőségesebb (akár külföldi) forrásokból. A demokraták ezért vágtak bele az eddig zárt ajtók mögötti meghallgatások jegyzőkönyveinek közzétételébe, majd a nyilvánosság előtti megismétlésébe (szórakoztató a tanúkat kérdező Trump-védők kínja). E mostani csata a tények tagadása és tisztelete között zajlik. Egy amerikai ügyvédi „elv” szerint, „ha a jog melletted szól, hivatkozz a jogra, ha a tények, hivatkozz azokra, ha egyik sem – verd az asztalt”. Mivel itt sem a tények, sem a jog nincsenek Trump és tábora mellett, csak az asztalcsapkodás (és vádaskodás) maradt számukra. De a virtuális vasfüggöny mögött hathat. A hidegháború akkor ért véget, amikor a valóságos vasfüggönyt lebontották. Az volt az egyszerűbb.