Puskás Stadion;Nélküled;

2019-11-15 19:13:30

A Nélküled című dallal adták át a Puskás Arénát

Egy székely munkással az oldalán köszönte meg Fürjes Balázs a 15 ezer dolgozónak, hogy elkészült a nemzeti stadion.

Rövid beszélgetéssel tudták le az állami részt az új Puskás Aréna átadóján, Fürjes Balázs kormánybiztost riporterek kérdezték a pályán, aki egy székely munkással érkezett a kezdőkörbe.

Fürjes megköszönte a munkát annak a 15 ezer dolgozónak, aki részt vett a stadion munkálataiban, majd arra kérte a helyszínre kilátogató szurkolókat, hogy mutassák meg a válogatottnak, milyen hangulat várja majd őket, ha kijutnak az Európa-bajnokságra, és ebben a stadionban játszhatnak le két mérkőzést.

"Az átadás megtörtént azzal, hogy a szurkolók eljöttek, megtöltötték és birtokba vették az arénát" - tette hozzá a stadion építéséért felelős kormánybiztos.

Ezután a Dunaszerdahely stadionjában meghonosodott szokást elevenítették fel azzal, hogy a felvidéki magyar városból érkező iskolások és a közönség együtt énekelte el az Ismerős arcok nemzeti rockot játszó zenekar Nélküled című számát.

Az uruguayi és a magyar nemzeti himnusz előtt Gera Zoltántól, az utóbbi évek legjobb labdarúgójától köszöntek el a helyszínen, aki már több mint egy éve nem játszik a válogatottban.

A várakozásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök nem beszélt a Puskás Aréna avatóünnepségén, miután már tudja, milyen az, amikor kedvenc sportjának magyar szurkolói fütyülik ki, ahogy történt az 2014-ben a Fradi, valamint 2016-ban az MTK stadionavatóján.

Orbán egyébként Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével, valamint Kövér Lászlóval, az Országgyűlés házelnökével nézi a meccset.

A nézők stadionba való bejutása az előzetes aggodalommal ellentétben gond nélkül lezajlott, nagyobb forgalmi dugók sem alakultak ki a környéken. A rendőrség tájékoztatása szerint azonban néhány ember rosszul lett még a komplexum kapuinak megnyitása előtt, őket mentővel kellett kórházba szállítani.