Azt állította Deutsch Tamás, a Fidesz európai képviselője (a Mandinernek írott cikkében), hogy „30 évvel ezelőtt a kommunizmus ártó kísértetét nem a szabad világ állítólagos erőfeszítései és nem is a gorbacsovi politika, hanem egyértelműen a közép-európai polgárok millióinak bátorsága, a közép-európai nemzetek vakmerő és megtörhetetlen szabadságszeretete kergette el, egyszer s mindenkorra.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a szabad világ folyamatos gazdasági, politikai és katonai nyomása nélkül a Szovjetunió ereje nem rendült volna meg, a szovjet hatalom látványos meggyengülése nélkül pedig a közép-európai polgárok megtörhetetlen szabadságszeretetét mégiscsak megtörték volna, ugyanúgy, mint ’56-ban nálunk, ’68-ban Csehszlovákiában és ’81-ben Lengyelországban. De nem baj, a közép-európaiak hamarosan felszabadítják egész Európát is, mert ahogy Deutsch professzor megállapítja: „Európa vagy közép-európai lesz, vagy sikertelen lesz.” Ha csak úgy nem…
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a Terror Háza Múzeumban rendezett konferencián), hogy az elmúlt 30 év komoly változásokat hozott az országban: a „2002-2010 közötti időszaktól eltekintve különböző formákban, de Magyarország előrelépett.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az egyik legfontosabb mutatószám, az egy főre jutó GDP uniós átlaghoz viszonyított arányában Magyarország a 2002-es 53 százalékról 2010-re elérte az uniós átlag 65 százalékát, azóta viszont a közeledés üteme lassult, 65-ról 70-re változott. Az előrelépés „különböző formái” leginkább abban láthatók, hogy szövetségeseinkkel 2010 óta állandó konfliktusban élünk, az országban pedig gyorsan, de biztosan egyszemélyes vezetéssel egypártrendszer alakul. Komoly fejlődés valóban. Visszafelé.
Azt állította Orbán Viktor (a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén), hogy Magyarország „azon ritka, az is lehet, hogy egyedülálló ország, amely az Európai Unióban minden évben folyamatosan csökkenti az államadósságát.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nem ritka, pláne nem egyedülálló ország vagyunk. A föllendülés kezdete, vagyis 2014 óta mindössze két ország (Franciaország és Görögország) államadóssága lett magasabb, mint volt, míg a többiek nagy része folyamatosan, évről-évre mérsékelte eladósodását. Ráadásul 13 ország a magyarokénál is nagyobb arányban. Nem aranyérem, középmezőny.
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „magyart csak magyarral lehet pótolni, ez a mi felfogásunk, és ezért bevándorlás-ellenesek vagyunk.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nemcsak magyarral lehet pótolni a magyart, hanem másokkal is, akik aztán magyarokká válnak. Erre még akár a Fidesz is (jó) példa lehet, hiszen a pártnak országgyűlési képviselője volt a libanoni származású Daher Pierre, vagy európai parlamenti képviselője az olasz származású De Blasio Antonio. És igazán kiváló magyarnak számít a magyar történész, Stefano Bottoni is, nem? Hogy aztán az Orbán által emlegetett kipcsakokról, akik szerinte a kazah diktátort tekintik örökös elnöküknek, ne is beszéljünk. Vagy magyart kipcsakkal nem lehet pótolni?