kongresszus;Donald Tusk;Európai Néppárt;EPP;

Tusk egyértelműen üzent Orbánnak

Nem mondta ki a nevét, de Orbán Viktort és a hozzá hasonlókat vette célba beszédével Donald Tusk, az EPP elnökjelöltje az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán.

Donald Tusk ismét emlékezetes beszédet tartott az Európai Néppárt kongresszusán, hasonlóan tavalyi megszólalásához az EPP küldötteinek helsinki összejövetelén. Ezúttal elnökjelöltként bírálta a pártcsaládon belüli és kívüli populistákat, önmegvalósítókat, álhír-gyártókat, gyűlöletkeltőket és a manipulátorokat. Neveket nem említett, de néha mintha Orbán Viktorról beszélt volna. Szavai azért is fontosak, mert néppárti elnökként komoly beleszólása lesz abba, hogy a Fidesz a pártcsalád tagja maradhat-e.

“Mélységesen hiszem, hogy csak azoknak van joguk a hatalomra, akik képesek rendet és biztonságot teremteni az emberek számára, megőrizve egyben szabadságukat és jogaikat”- fejtette ki nagy tetszést aratott beszédében.

“Semmi esetre sem engedhetjük meg, hogy a biztonságot és a rendet kisajátítsák a politikai populisták, manipulátorok és autokraták, akik azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy a szabadság nem összeegyeztethető a biztonsággal. Hogy a határok és országok védelme nem összeegyeztethető a liberális demokráciával, a hatékony kormányzás pedig a jogállamisággal. Ez a lényege az Európai Néppárton belüli belső vitánknak. Szeretném, ha minél előbb lezárnánk a vitát, és világos következtetésre jutnánk.”

"Nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a közéleti tisztesség, mert egyszerűen nincs rá szükség. Mert egyáltalán nem zárják ki egymást. Aki ezt képtelen elfogadni, az de facto kizárja magát a családunkból"- hangsúlyozta Donald Tusk.

A lengyel politikus beszélt arról is, hogy a politikában a benyomások gyakran többet nyomnak a latban, mint a tények, és ezt nem szabad hagyni.

“Emlékszem, amikor jópáran napokon és heteken keresztül keményen dolgoztak a Törökországból érkező illegális bevándorlók hullámának visszaszorításért. Több száz órás tárgyalásokon jutottunk el az Ankarával kötött megállapodásig, amelynek köszönhetően az (Európába érkező) migránsok száma több mint 90 százalékkal csökkent. Senkit sem kell emlékeztetnem arra a szerepre, amelyet Angela (Merkel) játszott ebben a folyamatban. Mégis, a benyomások szerint valaki más vitte el a pálmát. Valaki, aki szintén keményen dolgozott, de csak a saját narratíváján és önmegvalósításán, kerítést építve és hirdetőtáblákat emelve migrációellenes propagandával” - mondta Tusk, hozzátéve: “Véget kell vetnünk ennek. A politikai harcban az igazság és a tisztesség nem lehet teljesen tehetetlen a hamis hírekkel, a manipulációval és a gyűlölettel szemben. Hinnünk kell önmagunkban és érveink hatalmában. Nem szabad félnünk nyilvánosan elmondani, amit valójában érzünk, mert akkor biztosan hathatunk az érzelmekre és felkelthetjük az emberek figyelmét” - hangsúlyozta beszédében a lengyel politikus.