Parlament;ülés;éjszakai műszak;

2019-11-21 07:43:28

Egész éjjel vitáztak a Parlamentben – Van, aki több mint egy napot töltött az Országházban

A téma a képviselők büntetési tételeinek emelése.

Szerdáról csütörtökre virradóan folytatódott az Országgyűlés működését, a képviselők jogállását és a házszabályt érintő módosítások együttes általános vitája a parlamentben. A képviselők reggel 7 órakor még élénken tárgyaltak a szerda este 11 órakor kezdődött napirendi pontról, amely a szerdára hirdetett ülésnap utolsó javaslata volt.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese Facebook-posztja szerint ma reggel 7:15-kor éppen a DK-s Arató Gergely beszélt.

Az MTI összefoglalója szerint a vitán a fideszes Mátrai Márta kifejtette, a változtatások – az ellenzék állításaival ellentétben – nem jelentik a képviselői jogok korlátozását, csupán keretbe kívánja foglalni a rájuk vonatkozó magatartási normák korlátait. Hangsúlyozta, minderre nem lenne szükség, ha minden törvényhozó értő módon használná jogosítványait, az ellenzék azonban gyakran trágársággal, akadályoztatással és fenyegetéssel lépi át a képviselők parlamenti beszédjogát, ami félelmet, felháborodást vált ki az állampolgárokból. Azt mondta, a képviselőknek megjelenésükben, nyelvhasználatukban és viselkedésükben is példát kell mutatniuk a törvényhozással szembeni tisztelet fenntartása érdekében. Ki kell jelölni azokat a határokat, amelyek nem léphetők át az Országgyűlés tekintélyének védelmében – mondta, majd példaként említette, hogy nem vezetne semmi jóra, ha a kormányoldal „táblaháborúba” kezdene az ellenzékkel. Kiemelte, a most tárgyalt javaslatok ezért felsorolják azokat a magatartási formákat, amelyek a figyelmeztetésnél szigorúbb intézkedéseket indokol. Az előterjesztések emellett előzetes bejelentkezéshez kötnék a képviselők közintézményekben történő tájékozódását annak érdekében, hogy az ne zavarja ezen intézmények működési rendjét.

Balczó Zoltán (Jobbik) felszólalásában azt mondta, ugyan eddig egy ellenzéki képviselő trágár táblája sértette leginkább a Ház méltóságát, de szerinte ehhez hasonló „szellemi trágárságnak” tekinthető több kormánypárti politikus felszólalása is. Példaként hozta, hogy egy államtitkár bevándorláspárti egyesületnek nevezte a Jobbikot.     

Az LMP-s Demeter Márta szerint a kormány „makacs titkolózása” vezetett oda, hogy az ellenzéki képviselőknek a közintézményekben kell tájékozódniuk. Az előzetes bejelentkezés bevezetése ebben a helyzetben arra alkalmas, hogy az ellenzéki képviselők fogadását valamilyen indokból elutasítsák, elhalasszák – tette hozzá.

Szilágyi György (Jobbik) azt mondta: az ellenzéket megpróbálják kizárni abból, hogy gyakorolhassák a népképviseletet. A kormányzat azokat a választókat akarja kizárni, akik az ellenzékre szavaztak – tette hozzá.

Hohn Krisztina (LMP) kijelentette, a javaslat akkor lenne pontos, ha társulna hozzá egy etikai kódex, amiben megneveznék, hogy melyek azok a szavak és kijelentések, amelyek nem hangozhatnak el az ülésteremben. Megjegyezte, attól tart, hogy olyan megszólalásokért is ki fognak tiltani képviselőket, amelyek nem feltétlenül obszcénak.

A vitában többször szót kérő Bősz Anett (független) egyik felszólalásában azt mondta, hogy a törvény olyan gumiszabályokat ad a kormány kezébe, amikkel bosszúhadjáratot lehet folytatni az ellenzék ellen.

Mátrai Márta – az ellenzéki kritikákra reagálva – hangsúlyozta, az országgyűlési szabályok egyformán vonatkoznak a kormánypárti és ellenzéki képviselőkre.

Korózs Lajos (MSZP) arról beszélt, hogy a kormánypártok elvették annak a lehetőségét, hogy értelmes vitákat lehessen folytatni a parlamentben. 

A fideszes Bányai Gábor azt mondta, hogy az Országgyűlés eljutott egy határig, a „falig elmentünk”. A törvény lehetőséget ad arra, hogy a képviselők megálljanak egy pillanatra és eldöntsék, hogyan fognak viselkedni – tette hozzá.

Mesterházy Attila (MSZP) feltette a kérdést, hogy mekkora felzúdulás lett volna a jobboldali padsorokban, ha a Horn- vagy a Gyurcsány-kormányok idején egy hasonló előterjesztéssel állt volna elő a baloldal.

Tordai Bence egy saját, évekkel korábbi felszólalását idézte, amelyben azt állította a kormánypártokról, hogy rombolják az Országgyűlés tekintélyét.

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) azt kérte számon, hogy miért nem napközben zajlott a teljes vita, miért hajnalban kell elmondaniuk a véleményüket.

A vitához szintén több alkalommal hozzászóló Böröcz László (Fidesz) kijelentette, a törvényjavaslat arról szól, hogy normális hangnemet kell megütni a Házban és el kell hagyni a sok esetben trágár és útszéli stílust.

Harangozó Tamás (MSZP) felszólalásában úgy fogalmazott, normálisan működő demokratikus országokban a parlamenti frakciók közösen fogalmazzák meg a házszabályt, hasonlóan a választási törvényhez és az alkotmányhoz.     

A fideszes Boldog István hangsúlyozta, az ellenzéki felszólalók hosszú sora azt mutatja, hogy az obstrukciónak, ellenzéki tiltakozásnak is megvan a helye. Az ellenzék órák óta mást sem tesz, csak elmondja a véleményét, és erre akkor is megmarad a lehetősége, ha elfogadják a most tárgyalt előterjesztéseket – tette hozzá.