földrengés;Albánia;építkezések;

2019-11-30 16:10:43

Ezreket tett hajléktalanná az albán földrengés, új törvényt hoznak a tragédia miatt

A halottak száma 50, a sérülteké mintegy 2000. A történtekben pedig komoly szerepe van a korrupciónak és az erőltetett építkezéseknek.

A katasztrófamentők befejezték a kutatást az albániai földrengés halálos áldozatai és esetleges túlélői után, a halottak száma 50, a sérülteké mintegy 2000 - jelentette be szombaton Tiranában Edi Rama miniszterelnök. A hozzávetőleges adatok alapján a fővárosban legalább 1465, a tengerparti Durresben pedig körülbelül 900 épület súlyosan megrongálódott a 6,4-es erősségű kedd hajnali földrengésben.

Az otthonukat elvesztők, illetve azok közül, akiknek a háza súlyosan megrongálódott, 2500 embert hazai szállodákban és egyéb, erre alkalmas helyeken, a többieket a szomszédos Koszovóban szállásolták el - tette hozzá a kormányfő. Már korábban ígéretet tett arra, hogy jövőre mindenki, aki elvesztette lakását, új otthonba költözhet.

A kormány pénzalapot is létrehozott az áldozatok hozzátartozóinak segélyezésére. Minden érintett család kap egymillió lek (2,7 millió forint) segélyt, de ebből az alapból finanszírozzák a megözvegyültek nyugdíj-kiegészítését és a gyerekek szociális ösztöndíját.

Albániában a rohamléptékű építkezések és a korrupció miatt nagyon sok épület szabálytalanul épül fel, ami szakemberek szerint részben oka annak, hogy sok építmény nem állta ki a földrengés jelentette súlyos próbát. Emiatt az albán vezetés azt tervezi, hogy új törvényt alkot az építkezési normák betartására, és ebben akár 15 évi börtönbüntetéssel is sújthatók lesznek a szabályokat be nem tartó beruházók, tervezők és műszaki ellenőrök.