MTK;Magyar Kupa;DVTK;

2019-12-03 21:02:45

Magyar Kupa: nyolcaddöntőbe jutott az MTK

Hosszabbítás után 1-0-ra győzött a fővárosi kék-fehér csapat elsőosztályú ellenfelével szemben.

A másodosztályban éllovas MTK Budapest jutott be elsőként a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Magyar Kupában. A fővárosi csapat az élvonalbeli Diósgyőrt fogadta kedden, és a gól nélküli rendes játékidő után a hosszabbítás első félidejében szerezte meg a továbbjutást érő találatot. Schön Szabolcs szép egyéni akció végén talált be Antal Botond kapujába.

A találkozó egyébként azért is volt pikáns, mert a vendégeket irányító Feczkó Tamás először tért vissza a Hidegkúti-stadionba az MTK-tól való menesztése után. Az osztálykülönbség ellenére az MTK kezdte jobban a meccset, Lencse László már a második percben komoly helyzetbe került, de csak az oldalhálót találta el. A fővárosiak a mezőnyben is jobbak voltak, a DVTK-nak a félidő második felében voltak csak helyzetei.

A második játékrész is MTK fölényt hozott, sőt volt olyan időszak, amikor folyamatosan jöttek a hazai helyzetek. Gólt nem talált egyik csapat sem, a ráadásban pedig ültek az MTK edző, Michael Boris cseréi. A kék-fehér kedvenc, Kanta József szabadrúgásból a kapufát találta el, ezután viszont Schön Szabolcs kicselezett egy védőt és 14 méterről a kapuba talált. Schön egyébként az MTK előző bajnokiján, a Szolnok ellen is győztest gólt szerzett.