rendőrgyilkos;másodfokú ítélet;Bőny;Győrkös István;

2019-12-11 12:34:29

Másodfokon is életfogytiglant kapott a bőnyi rendőrgyilkos Győrkös István

Mindössze egy méterről lőtte le egy őrnagyot az ismert hungarista.

A vád szerint 2016. október 26-án bőnyi családi házában, engedély nélkül tartott gépkarabélyával Győrkös István ismert hungarista tüzet nyitott a házkutatást tartó rendőrökre, és halálosan megsebesített egy őrnagyot - írta lapunk még az elsőfokú ítélethirdetés után, idén júniusban. Akkor a bíróság nem jogerősen életfogytiglanra ítélte Győrköst.

A fellebbezést követően ma hirdettek ítéletet az ügyben másodfokon. Az Index jelen volt a tárgyaláson, tudósításuk szerint

Az ügyész a tárgyaláson, még az ítélethirdetés előtt kapott szót, és többek között azt mondta, az első fokú ítélet megalapozott volt, majd kisebb korrekciót kért, azt, hogy ne vegyék figyelembe enyhítő körülményként Győrkös büntetlen előéletét, mert 1993-ban már közösség elleni izgatás és lőfegyverrel való visszaélés miatt elítélték.

Az ügyész szerint az első fokú eljárás és a nyomozás is magas színvonalon értékelte a bizonyítékokat, rendkívül részletes, alapos volt a bizonyítás, így már a nyomozás elején kiderült, hogy a Győrkös István gépkarabélyából kilőtt lövedék találta el a rendőrőrnagy fejét.

Győrkös ügyvédje is szót kapott, szerinte védencének az ölésre sem oka, sem szándéka nem volt, és a fegyvert el akarta rejteni. Az ügyvéd sérelmezte, hogy a bíróság szó szerint követte az ügyészségi koncepciót, és szerinte a bizonyítási kísérlet kabaré volt. Hozzátette: a halált okozó lövedéken semmilyen DNS-t nem tudtak kimutatni.

Szerinte tehát hiányoznak bizonyítékok, köztük több lövedék is, a helyszínt pedig megváltoztatták, ezért az ítélethirdetés előtt megismételt tárgyalást és Győrkös felmentését kérte.

– mondta Győrkös István a tárgyaláson, és szidta a szakvéleményeket. Koncepciós ügynek tartotta a bírósági eljárást, szerinte minden rendőr lövését vizsgálni kellett volna. „Arra kérem az ítélőtáblát, hogy bizonyítékok nélkül ne ítéljenek el engem” – mondta az utolsó szó jogán a vádlott.

A vád szerint 2016. október 26-án bőnyi családi házában, engedély nélkül tartott gépkarabélyával tüzet nyitott a házkutatást tartó rendőrökre, és halálosan megsebesítette egy őrnagyot. Varga Roland bíró az ítélet indoklásában azt mondta: a szakértői vélemények alapján bizonyossággal kimondható, hogy a Győrkös István által a bűncselekmény elkövetésekor használt AMD 65 típusú gépkarabélyból származik az a lövedék, amely a rendőr halálát okozta.

 Az Index emlékeztet: a 79 éves Győrkös István a büntetőeljárás során és a törvényszéken is tagadta, hogy megölte volna az őrnagyot, védekezését végig arra alapozta, hogy a rendőrök előbb lőtték meg őt, és csak ezután sült el a kezében tartott AMD 65-ös gépkarabély, amit a felszólításnak eleget téve éppen le akart tenni, de egy időre elveszítette az eszméletét.

Ügyvédjével azt a feltevést próbálták bizonyítani a tárgyaláson, hogy az őrnagyot "baráti tűz érte", ám ezt semmi nem támasztotta alá. Arra azonban több szakértő is rámutatott, hogy a végzetes lövés kevesebb, mint egy méterről érte az őrnagyot, a rendőrök pedig jóval távolabb álltak.