Rohadékok

Egy öregembert követek a körúton, mert úgy megy előre, mint egy páncélos lovag, s közben félhangosan szitkozódik, nézzetek a lábatok elé, rohadékok, ezt hallom tőle félpercenként. S megy neki mindenkinek, aki nem tér ki előle időben. Széles válla van, sportoló lehetett fiatalkorában, most is legyőzhetetlennek hiszi magát.

Melegítőnadrágot visel, bőrdzsekit és bőrkalapot, a bal kezében méretes sporttáska, olykor azzal is besegít az ellenséggel vívott harcban.

A Wesselényi utca sarkától kezdem követni, mert érdekelnek a választásai. Idővel ugyanis rájövök, hogy az öreg cowboy nem mindenkinek megy neki. Vannak, akiket ő is kikerül. Azok általában a kutyások. Tán ő is kutyás, vagy az volt, míg a kutyájának ki nem taposta a belét. El tudom képzelni róla, hogy amikor a kutya reklamált a reggeliért, az öreg cowboy a hasára lépett, kuss legyen, rohadék. Kinézem belőle.

Ráadásul ravasz. Mondhatnám alattomosnak is, ugyanis egy hangoskodó társaság egyik szélső tagjának úgy megy neki, hogy előzőleg finom mozdulatot tesz balra, az ütközés során így egészen biztosan összetalálkoznak a vállak. A számítása helyes, a mozdulat beválik, láthatólag nem először csinálja. A bal vállával megy neki a harminc év körüli fiatalembernek, aki az ütközéstől kissé megtántorodik. Nézzetek a lábatok elé, rohadékok, hallom az öreget, aki elégedetten csörtet is tovább, a fejét előre szegezve, harcra készen menetel.

Váratlanul kíváncsi leszek az arcára, főleg a szemére, a pillantására. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet egy bizonyítottan alattomos ember tekintete. Milyen szemmel néz rá a fiatalokra? Az áldozatai ugyanis fiatalok, ez kiderül tíz perc követés után. Nem tudom, mi lehet a baja velük. Be van gőzölve rájuk. Vagy egyszerűen csak gonosz. Különösen pikkel azokra, akik az okostelefonjukat bújják. Azok rendesen kihúzzák nála a gyufát. Látok a Király utcánál egy fiatal fiút szemből közeledni, meggörnyedve lépdel, a telefonját nézi, fülében fülhallgató, a szemüvege lencséjén kékes fénnyel tükröződik vissza a képernyőn látott művilág. Milyen furcsa, én már előre tudom, hogy mi fog vele történni úgy tíz másodperc múlva. Neki még sejtelme sincs, de én már tudom, hogy a mosoly hamarosan eltűnik az arcáról.

Öt, négy, három, kettő, egy, az öreg enyhén kilép oldalra, és bumm. Bingó!

A világ akkorát taszít a fiún, hogy kiesik a kezéből a telefonja, szerencsére időben elkapja, de az arcát azért mutatnám: riadt hőkölés, miatököm, aztakurva, ezmegmiafasz, nagyjából ezt látni rajta. Nézz a lábad elé, rohadék, veti oda neki az öreg, mire az csak hebeg. Néha gondolkodni kéne, így szól a cowboy következő utasítása. Nahát, amúgy tényleg.

Nézem az áldozat arcát, érdekes, mennyire ellenszenves a képe hirtelen. A művilágból kizökkentve találkozunk a valósággal, s még nekünk áll feljebb. Megállok, hogy el ne mulasszam a folytatást, de folytatás nincs. Az öreg cowboy megsarkantyúzza az indulatait, s harcol tovább, az áldozat meg visszatemetkezik a saját világába. Ott nem jön szembe senki.