Előfizetés

Láthatatlan látványosság: az Azúr ablak hűlt helye

Bártfai Gergely (Málta)
Publikálás dátuma
2019.12.15. 16:16

Furcsa nevezetesség csábítja újabban a turistákat Gozo szigetére: az Azúr ablak hűlt helye. A világhírű sziklaboltív beomlott a Földközi-tengerbe, de ez nem árt a népszerűségének.
A természet alkotta, a természet pusztította el a sziget jelképét. A tenger fölött 28 méter magasan húzódó szikla kivételes természeti képződmény volt. Lélegzetelállító szépsége pazar díszlet, megihlette a Trónok harca készítőit is. Lábánál forgatták az HBO fantasy sorozatának nagyszabású esküvői jelenetét. Pár másodperc alatt semmisítette meg a vihar, 2017. március 8-án, délelőtt fél tíz körül. Hogy mióta állt ott, csak találgatják. A lovagkori (1530–1798) leírások nem említik, egy 1824-ben készült rajz hátterében pedig úgy látszik, mintha hatalmas barlangszáj volna – annak beomlásával keletkezhetett a következő évtizedekben. A legkorábbi ismert fotó a brit gyarmati uralom idején örökítette meg. Michael Dundon felvétele (1879) fontos dokumentum, mert a későbbi képekkel összevetve megmutatja, milyen ütemben morzsolta fel az erózió a mészkövet. Félelmetes viharok, óriási hullámok ostromolták, pillére és vízszintes kőlapja egyre vékonyodott. Amikor 2012-ben tonnás darabok váltak le róla, geológusok figyelmeztettek, már nem sokáig bírja. Lezárták, de sokan a tilalomnak fittyet hányva továbbra is felkapaszkodtak rá. Nagy szerencse, hogy éppen senki sem járkált a tetején az orkánszerű szélben, amikor a hullámok elmosták. Videó sem készült a drámai pillanatról, csupán egy ember állítja, hogy szemtanúja volt. A máltai kormány nemzetközi ötletbörzét hirdetett, mit kezdjenek a helyszínnel, a Dwejra-öböllel. Szvetozar Andrejev orosz építész rozsdamentes acélból újra akarta építeni az ablakot. Mások azt javasolták, virtuálisan teremtsék újra, térhatású lézerképként (hologram) kivetítve. A környék ingatlancápájának, Joe Portellinek, mint mindenről, az jutott eszébe, hogy luxushotelt kellene építeni. Egyik elképzelés sem bizonyult meggyőzőnek. A Földközi-tengeren egyetlen szikla, Gibraltár hírneve vetekszik az Azúr ablakéval. Okkal gondolták, hogy pusztulása csapás lesz az idegenforgalomra. „Mintha a Louvre vesztette volna el Mona Lisát” – érzékeltette Evan Hadfield kanadai dokumentumfilmes. Akárcsak a turisztikai szakembereket, őt is meghökkentette, hogy a látogatók lelkesen ragaszkodnak a hűlt helyéhez.
Hadfield szerint ez azt példázza, milyen nehezen dolgozza fel a veszteséget az emberi lélek. Lehet ebben valami. Beköszöntött a tél, véget ért a turistaszezon. Az afrikai partok közelében, de az Európai Unió területén fekvő szigeten ilyenkor bezár a legtöbb étterem, már elvetemült skandinávok sem ugrálnak a vízbe. Csak az Azúrablaknál tolonganak a külföl­diek. December elején megemlékeztek arról, éppen ezer napja veszett oda az ikonikus szikla. Amúgy bőven maradt látnivaló az öbölben. A Beltenger festői lagúna; apró tavacskának tűnik, holott tengervíz táplálja egy hasadékon keresztül. Áll még a XVII. századi őrtorony, amit a máltai (johannita) lovagok építettek a kalózok elleni védekezésül. A szemközti szirten, a Gomba-sziklán különleges növény terem, amelynek varázserőt tulajdonítottak. Aki nem rest felkapaszkodni a part menti ösvényen, barlangszentélyhez ér, amit Tanit istennő tiszteletére vájtak a puha sárga mészkőbe a karthágóiak, Krisztus előtt jó ötszáz évvel.  És ez csak a felszín, a tenger alatt újabb csodák lapulnak. Paul Wol­kovsky szerint, aki túrákat vezet Dwejra búvárparadicsomában, „a me­­rü­lőhely még izgalmasabb az omlás óta”. A Mielaħ-völgy közeli torkolatában pedig kisebb, de hasonló boltív emelkedik ki a tengerből, mint amilyen híres „nagytestvére” volt. Ez a sziklamászók kedvence, más kiránduló alig jár arra. A néhai Azúrablaknál viszont rendületlenül lövik a szelfiket, háttérben a láthatatlan látványossággal.

"Ha meghalok, hát meghalok, de amíg bírom, addig dolgozni fogok”

Balassa Tamás Kövesdi Péter
Publikálás dátuma
2019.12.15. 15:55

Fotó: HOANG DINH NAM / AFP
Miközben idehaza szinte minden vállalkozás munkaerőgondokkal küzd, tízezrével vannak olyanok, akik vállalhatatlanul hátrányos feltételekkel dolgoznak. Lehetne ez másképp is, de éppen akkor, amikor a munkaerő-kölcsönzés megjelent a magyar piacon, a hazai szakszervezetek túlságosan gyengék és megosztottak voltak ahhoz, hogy képviselni tudják ezeknek a munkavállalóknak az érdekeit. A multinak pedig mindössze egy dolog számít: az extraprofit. A többit meg majd csak lepapírozzák valahogy.
„Lejárt a munkaidőnk, vetkőzünk, hogy megyünk haza, erre jön a csoportvezető, hogy öltözzünk vissza, mert még van kétórányi munka. Senki nem szólt előre. Haza ­menni nem tudtunk, mert a busz ugye nem jött, azt a cég küldte volna, úgyhogy nem volt mit tenni, vissza kellett menni dolgozni.”

 Tipikus történet egy atipikus foglalkoztatási formából. Aki elmesélte, Károly, Kárpátaljáról érkezett, és ma egy nyugat-magyarországi alkatrészgyárban dolgozik. A munkáltatója nem a gyár, ők csak kölcsönveszik Károlyt egy másik cégtől, a „közvetítőtől”, ahogy mondja. Ez már a harmadik közvetítő. Az első kettő nagyon átverte, de ez mindig csak akkor derült ki, amikor valami probléma adódott. Márpedig probléma mindig adódott: hol a fizetési papír nem stimmelt, hol az elszámolt túlórák. Máskor meg a szabadságukat nem akarták kiadni. Ha panaszkodott a gyárban, a kölcsönzőhöz küldték. Ha ott próbálkozott, visszairányították a gyárba, mondván: az ő foglalkoztatása „atipikus”, amelyben a munkáltatója a kölcsönző ugyan, de az ilyen ügyeket közvetlenül a munkahelyen beszélje meg. Ott viszont elmagyarázták neki az „atipikus” foglalkoztatási háromszöget, amelynek lényege, hogy „ebben a speciális esetben” az eredeti munkáltató az illetékes. Ugyancsak tőle hallottuk Karo­lina esetét. A vajdasági magyar kismama annak rendje és módja szerint bejelentette mindkét munkaadójánál (a munkaerő-kölcsönzőnél és a tényleges munkahelyén is), hogy állapotos. Nem kért kivételezést, éjjel-nappal dolgozott, de a 28. héten rosszul lett. 
„Először nem akart szólni, félt, hogy ha megtudják, repül. Mondogattuk neki, ez itt Magyarország, itt a kismamákat a tenyerükön hordják, ez nem Szerbia. Aztán egyik napról a másikra kirúgták. Egy SMS-ben. A közvetítő ráfogta a kölcsönbe vevő cégre, a cég visszadobta a labdát. Egy ideig próbált küzdeni, de nehezen beszélt magyarul, úgyhogy feladta és hazament. A férje még most is itt van, mert kell a pénz.”

Egy győri munkásszálló apró szobájában ülünk. Két összetolt ágy, egy szekrény, egy asztal, két szék. A falon gyerekrajz, a fal mellett összecsomagolt ventilátor. „Nyáron meg lehetett sülni a szobában” – magyarázza Noémi. Ő és István a Vajdaságból érkezett, két évvel ezelőtt. Egy autó­alkatrészeket gyártó cégnél dolgoznak, Győrben. Pontosabban egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégnél, amely másfél éve ennek az üzemnek adta bérbe őket. Odahaza mindkettejüknek van lakása, idős szüleik, akikről gondoskodniuk kell, még munkájuk is volt, igaz, amit ott kerestek, abból magukat sem igen tudták eltartani. Ezért ugrottak bele az első lehetőségbe – ahogy mesélik. Egy közvetítő kereste meg őket, hogy volna munka odaát, csak írjanak alá egy papírt, ők mindent elintéznek. „Nem nagyon értettük, mi van a papíron, nem is volt lényeges.” A pénz, amit kínáltak, háromszorosa volt a szerbiai bérüknek, szóval belevágtak.

Dolgozni, amíg lehet

István korábban középvezetőként dolgozott egy szerbiai fafeldolgozóban. A közvetítő egy munkaerő-kölcsönzőt képviselt, amelyik egy győri autóalkatrész-gyárba keresett betanított munkásokat. „Annyit mondtak, hogy másnap üljünk föl arra a buszra, ami a sarkon túl indul, és ne késsünk el. Kiderült, hogy a busz nem a munkahelyig vitt, hanem csak egy gyártelep sarkáig. Majd’ egy kilométert futottunk a feleségemmel, hogy időben blokkolni tudjunk. Aztán ugyanannyit, hogy odaérjünk az öltözőbe. Onnan vissza a mun­ka­hely­re. Még egy percet se dolgoztunk, már lógott a nyelvünk. És még le is szúrtak, amiért késtünk. Az volt a munka, hogy alkatrészeket vigyünk az egyik munkahelyről a másikra. Iszonyatos távolságok voltak, sose értük utol magunkat. Három hét alatt leadtam 18 kilót. Na, akkor mondtuk, köszönjük, ebből nem kérünk, ha lehet, adjanak másik munkát. Azt mondta a kölcsönző cég, hogy nincs más. Nem nyugodtunk bele, gondoltuk, hogy Győrben csak van még egy ilyen cég, és kiderült, hogy tényleg van.” Azóta ezzel a másik céggel állnak jogviszonyban, és van munkájuk, nem is rossz. Lökhárítókat szerelnek össze az Audinak. „Mutasd meg a lábadat!” – mondja Noémi, és Istvánon látszik, hogy ez az a téma, amiről nem szívesen beszél. „Van egy kis érszűkületem, de azért még tudok járni” – húzza fel szégyellősen a nadrágszárát. A látvány elképesztő. A minket kísérő Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezet egyik helyi vezetője a fejét fogja. „Hogy engedhetnek így dolgozni, István? És miért nem mentél orvoshoz? Ezzel nem szabad viccelni, bármikor elindulhat egy vérrög a lábadban…” István le­gyint, mint aki már ezerszer hallotta ezeket az érveket.
„Szerencse, hogy az utolsó orvosi vizsgálatnál csak deréktól felfelé kellett levetkőzni. Nem is értették, miért 180-as a vérnyomásom… Egyébként meg otthon ketyeg a hitel. Ha szólnék, hogy betegállományba megyek, másnap már biztos nem kellene jönnöm. Én nem akarok úgy járni, mint Karolina. Ha meghalok, hát meghalok, de amíg bírom, addig dolgozni fogok.”

Mindenkit zsarolnak

„A kölcsönzés valóban nem tipikus foglalkoztatási forma, de nem is újdonság – mondja Molnár Ákos. – Egy sajátos viszonyrendszerről van szó, amely három különböző és összetett jogviszonyt feltételez. A dolgozó munkaadója valójában a kölcsönző cég, amellyel ő elvben munkaviszonyban van. A kölcsönző és kölcsönbe vevő cég között egy szolgáltatási szerződés lép életbe, amely valójában nem a dolgozóról, hanem egy elvégzendő munkáról szól. És akkor még ott van a tényleges munkáltató, vagyis a kölcsönbe vevő cég és a kölcsönzött munkaerő közötti jogviszony, amit leginkább úgy jellemezhetünk, hogy vegyes. Nem csoda, hogy egy kétkezi munkavállaló nem tud kiigazodni ebben a dzsungelben, és érvényesíteni a saját érdekeit.” A munkaerő-kölcsönzés eredetileg nem az átverésről és a kizsákmányolásról szólt. A skandináv országokban találták ki évtizedekkel ezelőtt, abból a célból, hogy elsősorban a fiatalok a lehető legkisebb kötöttségekkel próbálhassák ki magukat különböző területeken. Az így szerzett tapasztalatok igen értékesek, és később hasznosíthatók. Nyugat-Európában – ahogy egyébként nálunk is – elsősorban az autóipar és az elektronika alkalmaz kölcsönzött munkaerőt, és nem csak fizikai munkakörökben. Arrafelé nem ritka, hogy „fehérgallérosok” is ebben a formában vállaljanak munkát. Komplett iparág jött létre munkaerő-kölcsönzésre. Kelet-Európában, ahol sokszor a jogszabályokat is a multik igényeihez szabják, természetesen a nagy cégek diktálják a feltételeket. Ők pedig rájöttek, hogy sokszor egyszerűbb kölcsönzött munkaerővel megoldani a hullámzó termelést és értékesítést, mint felvenni és elbocsátani dolgozókat. „Egy telefon, és kapok 200 embert egy munkára. Egy hónap múlva egy újabb telefon, és már nem kell az a 200 ember. Nincs bejelentési kötelezettség, nincs csoportos létszámleépítés, nincs probléma” – mondja Molnár Ákos. „Egyik héten még ott dolgoztunk, aztán hazamentünk szabadságra, és amikor visszaértünk, kiderült, hogy racionalizálták a gyárat, és a három műszakból egyet megszüntettek. Nekünk nem szóltak, hogy nincs ránk szükség, de amikor bementünk dolgozni, közölték, hogy hazamehetünk.” Istvánék esete nem egyedi, inkább mindennapos ebben a szférában. És miközben őket időről időre kipöccintik a rendszerből, a bent maradókat azzal zsarolják, hogy ha nem dolgoznak kellő intenzitással, akkor „a kapuban ott áll 200 szerb, majd azokkal pótolják őket”. És valóban. S nemcsak szerbiai, hanem ukrajnai, sőt mostanában vietnami és mongol munkaerő is kerül a gé­pezetbe. A szakszervezetek néhány éve próbálnak meg tenni valamit az érdekükben, de a helyzet nem egyszerű. A sajátos viszonyrendszer miatt, amiben dolgoznak, szinte lehetetlen beszervezni és nyomon követni őket. Lehet, hogy ma az autóiparban kap munkát valamelyikük, de két hónappal később már a vegyipar, aztán meg a bőripar alkalmazza. Molnár Ákos szerint az egyetlen megoldás az volna, amit Nyugat-Európában is alkalmaznak: ágazati megállapodásokat kellene kötni a kölcsönzött munkaerőről. Itthon ilyesmi teljesen elképzelhetetlen, a jogszabályok ellehetetlenítik az érdekérvényesítésnek ezt a formáját. Maradnak az alsó szintű egyezségek, a munkavállalók és a vállalatok között. Ahol viszont jó, ha a belsős munkavállalók érdekeit tudja képviselni egy-egy szakszervezet. Az, hogy a szakszervezet létkérdésnek tartja a kölcsönzött munkavállalók ügyét, nem teljesen érdek nélküli. Amíg ugyanis a „belsősöket” zsarolni lehet velük, addig ártanak a szervezett dolgozóknak is. Romlanak a bértárgyalási pozíciók, és a munkakörülmények miatt is egyre nehezebb lesz felszólalni, ha a munkáltatók rámutathatnak az egységnyi idő alatt sokkal többet termelő kölcsönzöttekre. Az egyik legnagyobb német szakszervezeti szövetség, az autóipari dolgozókat is képviselő IG Metall már évekkel ezelőtt ágazati szinten állapodott meg a munkáltatókkal a munkaerő-kölcsönzés sztenderdjeiről, és ezeket a megállapodásokat a külföldi termelő egységeknél is megköveteli. „A németek rájöttek, hogy a német munkavállalók érdekeit a gyarmatokon kell megvédeni – mondja nem kis szarkazmussal a magyar szakszervezeti vezető. – Ha nálunk javulnak a bérek és a munkakörülmények, tudatosabbá válnak a munkavállalók, azzal a német melós is jól jár. Ne tudjanak azzal zsarolni egy ingolstadti melóst, hogy Magyarországon albán bérekért dolgoztathatnak akár 400 órát is!” Az is fontos volna – teszi hozzá Molnár Ákos –, hogy a magyar munkavállalók is lássák az övékénél kiszolgáltatottabb helyzetben lévőket. Értsék meg, hogy össze kell fogni, másként nem lehet egyezkedni. „Be kellene látniuk, hogy előbb-utóbb ők is kerülhetnek ilyen helyzetbe. A multik profitot akarnak termelni. Őket nem érdekli más. Azzal, hogy a kölcsönzött munkavállalók érdekeit is képviselnénk, képviselnénk az ő érdekeiket is.”

Cserébe a semmit

„A munkaerő-kölcsönzés hazai szabályozása európai összehasonlításban is kimondottan megengedő, és látványosan munkáltatópárti. Ha viszont annyira engedékenyek a magyar szabályok, hogy bármely szektorban hosszú időtávra is lehet munkaerőt kölcsönözni, akkor a munkavállalói oldalon is meg kellene adni ennek az ellentételezését. Ne lehessen akár öt év után is lényegében indoklás nélküli felmondással elválni a munkavállalótól” – értékel kérdésünkre Kártyás Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkajogi tanszékének adjunktusa, aki e témában védte meg doktori értekezését, és erről tankönyvet is írt. Több európai országban csak bizonyos ágazatokban megengedett a munkaerő-kölcsönzés, míg egyes területeken kimondottan tilos. Nálunk egyáltalán nincsenek ágazati korlátok. Ráadásul páratlanul hosszú ideig lehet kölcsönözni, egy munkavállaló öt évig dolgozhat ugyanannál a kölcsönvevőnél, míg Európában általában legfeljebb egy évig. Kártyás Gábor szerint ezért nem uniós jogi változtatásokra volna szükség, hanem sokkal inkább belső jogi vagy akár alkotmányjogi módosításra. Ennek a legjellemzőbb része a munkaviszony megszüntetése. 2012 óta hatályos ugyanis az a szabály, hogy a kölcsönzött munkavállalót önmagában azért el lehet bocsátani, mert a foglalkoztatója megszüntette a kikölcsönzését. Ez önmagában felmondási ok, nem kell azt vizsgálni a kölcsönző cégnek, vagyis a munkáltatónak, hogy miért küldték vissza a munkavállalót. Ez nagyon hasonló az indoklás nélküli felmondás intézményéhez, amit a magyar alkotmánybírósági gyakorlat nem fogad el, emeli ki az egyetemi adjunktus. „A kölcsönzést megszüntető szabály semmi egyébről nem szól, csak hogy a kölcsönvevőknek kedvezzen, hiszen így alacsonyabb bérköltséggel tudják igénybe venni a szolgáltatást, és gyakorlatilag nem lesznek munkajogviszony-megszüntetési kockázataik. Ha le kell építeniük,­ akkor bármikor, elenyésző jogi kockázattal meg tudják tenni. Ezt a munkáltató-pártiságot nem is igazán tudom megmagyarázni” – mondja Kártyás Gábor. A munkaerő-kölcsönzés Európa-szerte működik, és mindenütt hasonlóan marginális a munkaerő-pia­ci szerepe, mint nálunk: néhány százalék a teljes foglalkoztatotti állományon belül. Idehaza a 4,5 millió munkavállalóból mindössze 150 ezer a kölcsönzött. Kártyás Gábor szerint a legtöbb ország azzal küzd, hogy a megfelelő mederben tartsa a kölcsönzést. Megvalósuljanak a méltányolandó gazdasági célok, amelyekre ki lett találva, de ne lehessen vele visszaélni. „Magyarországon akár ezer munkaerő-kölcsönző cég is működhet, és a nagy részük nem arra jött létre, hogy a munkavállalók jogait megsértse, vagy hogy ne szabályosan foglalkoztassa őket. De mindig vannak szerencsevadászok, akik nem értenek se a humánpolitikához, se a munkaerőpiachoz, de kis trükkökkel, szabálytalan foglalkoztatással akarnak pénzhez jutni. Nem jelentik be a munkavállalót, adott esetben átverve a kölcsönvevőt is. Ezért a munkaügyi ellenőrzéseknek mindig kiemelt tárgyköre a munkaerő-kölcsönzés. A szankciók is viszonylag szigorúak, jogsértés esetén kötelező kiszabni a munkaügyi bírságot” – ecseteli az adjunktus. Azt a megközelítést, hogy aki kölcsönadja a munkaerejét, az elfogadja a Magyarországon hatályos jogszabályokat, Kártyás Gábor nem tartja szerencsésnek. A kölcsönzött munkavállalóknak ugyanis több mint kétharmada általános iskolai végzettséggel rendelkezik vagy ilyen végzettséget igénylő munkakörben dolgozik. „Gyanítom, hogy nem néznek utána a szabályoknak, alkalmasint csak annyit látnak, hogy nem ugyanannak a cégnek a neve van a munkaszerződésükön, mint ami ki van írva a gyárkapura. Nem tudom, mennyire áll össze a fejükben a foglalkoztatási konstrukció lényege, de nem hiszem, hogy átlátják, hogy mennyivel járnak rosszabbul egy hagyományos munkaviszonyhoz képest. De nem is az a lényeg, hogy a munkavállaló csomagban elfogadja a különbségeket, hanem hogy olyan szabályok legyenek, amelyek indokolhatóak, igazságosak és méltányosak. Lehetnek a kölcsönzésben rugalmasabbak a szabályok, kisebb védettséget adva a munkavállalónak, de ennek legyen indoka és ellentételezése. Lehet például előny, hogy a kölcsönzésen keresztül a munkavállaló több munkahelyen dolgozhat, szélesednek a tapasztalatai és a referenciái. A probléma azzal van, amikor a szabályok csak a munkáltatónak kedvezőek, és a munkavállaló nem kap cserébe semmit” – fogalmaz Kártyás Gábor. Munkavállalók iskolai végzettség szerint
A kölcsönzöttek 44,8%-ának (67,5 ezer fő) legfeljebb 8 általános iskolai végzettsége volt, a második legnagyobb csoport a kölcsönzött munkavállalók között a szakiskolát vagy szakmunkásképzőt végzettek voltak, ők tették ki az összes foglalkoztatott 34,1%-át. A szakközépiskolai és technikumi végzettséggel rendelkezők a kölcsönzött munkaerő-állomány valamivel több mint tizedét (12,1%) tették ki, a gimnáziumot végzettek aránya viszont csökkent (8,8%-ról 5,8%-ra). A felsőfokú képesítéssel rendelkezők 3,2%-ban voltak kölcsönözve a tárgyévben. Adatok forrása: PénzügyminisztériumRáadásul nemcsak a munkavállaló, hanem az állam, vagyis mi mindannyian kárvallottjai lehetünk ennek a problémának – mondja Molnár Ákos. Példaként azt a győri munkaerő-kölcsönzőt hozza fel, amelyik targoncakezelőket toborzott egy helyi céghez. A szakszervezetnek az tűnt föl, hogy a magyar targoncásbérnél magasabb pénzt ajánlottak a dolgozóknak, akik jöttek is szép számmal. Az csak később derült ki, hogy az egyébként Szlovákiában bejegyzett kölcsönző cég úgy kötött vállalkozói szerződést a munkáltatóval, hogy közben minden munkaeszközt, így a targoncákat és a munkaruhát is a kölcsönbe vevő vállalat biztosította. Vagyis végeredményben bújtatott munkavállalásról volt szó: a targoncázás után a cég nem fizetett adót Magyarországon, a dolgozók viszont maguk után voltak kénytelenek befizetni a járulékokat, mert ezt a szlovák cég elmulasztotta. „Kérdeztük az ügyvezetőt, ő azt mondta, nem érdekli, hogy a partnere hogy csinálja, a lényeg, hogy a munkát elvégezze. Ami nem igaz, mert a kölcsönző feketemunkása az ő feketemunkása is lesz egyben. Bár a napnál világosabb volt, hogy mi történik, minden le volt papírozva rendesen. Szóltunk a NAV-nak is, ők meg azt mondták, sajnos EU-s ügy, erre most nincs kapacitásuk” – meséli Molnár Ákos. „Nézzék ezt a szerződést – mutatja a győri szakszervezeti vezető az egyik kölcsönzött munkás papírját. – Itt az áll, hogy a toborzási díjat a munkavállaló köteles visszatéríteni a munkáltatónak, ha az őt kölcsön vevő a próbaidő alatt elbocsátja. Ez azt jelenti, hogy felvesznek mondjuk ötven embert egy munkára, aztán a három hónap lejárta előtt kirúgják őket. Majd egy héttel később ugyanarra a munkára felvesznek másik ötven embert, és így tovább. Nem mondom, hogy ez a bevett gyakorlat, de látja, simán megtehetik.”
„Szerencse, hogy az utolsó orvosi vizsgálatnál csak deréktól felfelé kellett levetkőzni. Nem is értették, miért 180-as a vérnyomásom… Egyébként meg otthon ketyeg a hitel. Ha szólnék, hogy betegállományba megyek, másnap már biztos nem kellene jönnöm. Én nem akarok úgy járni, mint Karolina. Ha meghalok, hát meghalok, de amíg bírom, addig dolgozni fogok.”

Van benne tartalék

„Ez nagyon durva” – kommentálja az esetet Hamrák Viktor, az egyik legnagyobb hazai munkaerő-közvetítő cég, a Trenkwalder kölcsönzési üzletágá­nak vezetője. Elmagyarázza, hogy az ügynökség minden esetben egy úgynevezett „megtalálási díjért” közvetít ki dolgozót, amit a kölcsönbe vevő cég fizet. Ebben van egy 30–180 napos garancia, ami elsősorban arról szól, hogy ha a munkavállaló ez idő alatt kilép, akkor találnak számára másikat, vagy visszafizetik a díjat, vagy annak időarányos részét. „Mi is hallottunk már olyat, hogy ezt megpróbálják ráterhelni a dolgozóra, de ez a gyakorlat több sebből vérzik. A munkabérről előzetesen nem lehet lemondani semmilyen szerződéssel. A tőlünk keletebbre lévő piacokon ezt el lehet játszani a munkavállalókkal, de nálunk ezt nem tehetik meg.” A Trenkwalder évekkel ezelőtt maga is jelen volt az ukrán piacon, de kimenekültek onnan, állítja az igazgató. „A legelején megneszeltük, hogy félfeudális viszonyok vannak, a közvetítő ügynökségek pénzeket vesznek le, és ez vállalhatatlan a XXI. században. Ez ellentmond a szabad munkaerő-áramlás jogának és a józan észnek is. Mi ebbe bele se vágtunk – szögezi le. – Akik ma ukránokat vagy mongolokat hoznak be, legtöbbnek nincs is irodája külföldön, hanem alvállalkozókkal dolgozik, ott pedig bármi megtörténhet.” Az olyan nagyok, mint a Trenkwalder, egyetlen dolgot tudnak tenni – mondja –, felhívni a cégek figyelmét arra, milyen kockázatot vállalnak, ha ilyen kóklerekkel dolgoztatnak. Másra nincs mozgásterünk. „Ezek a cégek nincsenek rajta a radaron. Nincs weblapjuk, nincs reklámjuk, ha minden jól megy, fel se tűnnek. Ha pedig gáz van, nyom nélkül eltűnnek” – magyarázza. Hamrák Viktor szerint egyébként a mai munkaerő-piaci helyzetben nem is volna szükség a külföldi munkaerőre, amely ráadásul nem feltétlenül olcsóbb, mint a hazai. Egy külföldről kölcsönzött dolgozónak fizetni kell a szállását, az utaztatását, ami akár 10-20 százalékkal is megdrágítja a foglalkoztatását. „A magyar munkaerőpiacban vannak tartalékok, ehhez kellene inkább okosan hozzányúlni – állítja a szakember. – Az erre szánt többletköltséget oda kéne adni a magyar munkaerőnek, és akkor az megmozdulna. Még talán az is, amelyik most nem motivált, hogy dogozzon.”

Munkavállalók iskolai végzettség szerint

A kölcsönzöttek 44,8%-ának (67,5 ezer fő) legfeljebb 8 általános iskolai végzettsége volt, a második legnagyobb csoport a kölcsönzött munkavállalók között a szakiskolát vagy szakmunkásképzőt végzettek voltak, ők tették ki az összes foglalkoztatott 34,1%-át. A szakközépiskolai és technikumi végzettséggel rendelkezők a kölcsönzött munkaerő-állomány valamivel több mint tizedét (12,1%) tették ki, a gimnáziumot végzettek aránya viszont csökkent (8,8%-ról 5,8%-ra). A felsőfokú képesítéssel rendelkezők 3,2%-ban voltak kölcsönözve a tárgyévben.  (Adatok forrása: Pénzügyminisztérium)

308 milliárdos üzlet

Az adatszolgáltatási kötelezettségnek eleget tevő cégek 2018-ban összesen több mint 308 milliárd forintnak megfelelő nettó árbevételt realizáltak, amely a 2016. évinél 20,4%-kal magasabb összeget jelent. Az árbevétel 85,9 százaléka fizikai foglalkozású munkavállalók kölcsönzéséből származik. 

Szexi értelem

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2019.12.15. 11:52

Az emberi agy nagy. Viszonylag, a testtömeghez képest. De mi indokolja a páratlan méretű szürkeállományunkat? Evolúciós előny a magas IQ, esetleg hátrány? Vajon felhasználjuk-e életünk során szellemi képességeink javát, és ha nem, akkor ugyan miféle szelekciós nyomás hozta ezt létre? Lehetséges-e, hogy párválasztáskor úgy kérkedünk értelmi képességeinkkel, akár eltúlzott dísztollaival a pávakakas? Rózsa Lajossal beszélgettünk.
Jóllehet az emberiség öles léptekkel halad előre a tudományos-fantasztikumok megvalósításában, a mesterséges intelligencia és a humanoid robotok hamarosan elkezdik átvenni az ember feladatait, de az „evolúció csúcsaként” (erről az idézőjelről később) mégis elemi hibákat követünk el újra és újra. Az emberek többsége rendkívül egyszerű szabályokat követve éli hétköznapi életét, korántsem használja ki értelmi képességeit, sőt nyilvánvaló butaságokat csinál nap mint nap. Kiugróan értelmesnek lenni pedig nem feltétlenül a siker záloga. Kőkorszaki mesterszak Rózsa Lajossal, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének munkatársával egyebek között az intelligencia kialakulásának evolúciós összefüggéseiről beszélgettünk. Egy előadásában nemrég kifejtette: a kognitív, vagyis az értelmi képességekhez szükséges nagyméretű agy létrehozása és fenntartása anatómiai és energetikai szempontból is hatalmas teher. A nagyfejű gyerekeket nehéz megszülni, de az agy energiaigénye is óriási: ez egy ­tápanyagban mérve nagyon költséges szerv. Az emberek túlnyomó többségének nincs szüksége ilyen mértékű értelmi képességekre. A zeneértés vagy a matematikai készség fölöslegesnek, de legalábbis eltúlzottnak látszik, ha a puszta túlélésről van szó. „Az intelligencia nem jó vagy rossz, hanem van, és kétségkívül sok hátrány is jár vele” – mondta a biológus. A magas kognitív képességű emberek nem mindig örvendenek népszerűségnek, közülük is a sokat okoskodók, mindig mindent jobban tudók bizonyosan nem. Nem egy zseniális tudóst ismerünk, aki háborúk vagy válságok idején társadalmuk megbecsült tagjai voltak, majd később kirekesztve fejezték be az életüket. Az atombomba atyjaként emlegetett Oppenheimer megvetetten végezte, a hidrogénbombát alkotó Szaharovot házi őrizetbe zárták, a híres kódfejtő és számítógép-fejlesztő, homoszexuális Alan Turingot öngyilkosságba kergették. Okosnak lenni nem feltétlenül szerencsés, legalábbis nem a politikai-hatalmi játszmák mezején. „Egy kőkorszaki ember értelmi képességei nyilván megfelelőek arra, hogy az európai iskolarendszerben lépésről lépésre haladva egyetemet végezzen és ott doktoráljon. Hiszen sok olyan sikeres hallgatónk érkezik a harmadik világból, akinek nagyszülei vagy dédnagyszülei még törzsi közösségekben éltek” – vetette föl a biológus. De vajon egy prehisztorikus környezetben mi lehetett szelekciós előnye ezeknek az értelmi képességeknek? Egyes szerzők a nyomkövetés képességét emelik ki, a kutya nélkül vadat üldöző korai emberelődök valószínűleg páratlan tehetségek voltak e téren: nemcsak az állatfajok, hanem az egyes egyedek nyomait is el kellett különíteniük. Egy dél-afrikai törzs tagjai úgy „fogtak” antilopot, hogy 6-8 órás futás során nem hagyták megpihenni az árnyékban, így szegény pára hősokkot kapott. Ha nyomát tévesztették, akkor esetleg a bennszülöttek távoztak kimerültség miatt az örök vadászmezőkre. Az agyafúrt csapdaállítás és a szavak mondatokba ágyazása, a történetmesélés képessége is kiemeli az embert az állatvilágból. Mert ugyan az állatvilágban is léteznek nagy agytérfogatú és meglepően intelligens fajok, de az állatok többsége valójában meglehetősen buta, jegyezte meg Rózsa Lajos. Öröklődő önreklám Egyes evolúcióbiológusok szerint az ember indokolatlanul nagynak tűnő értelmi képességeit inkább az magyarázhatja, hogy a párválasztás során szignálként szolgáljon a saját genetikai minőségüket reklámozó egyedeknek. „Amikor életre szóló társat keresünk, az intelligencia az egyik gyakori tényező, amit a nők is preferálnak férfiakban és férfiak is a nőkben” – mondja Rózsa Lajos. Erről tanúskodnak akár a házassághirdetések is, amelyek sokszor az iskolai végzettséget, zenekedvelést, kultúrafogyasztást hangsúlyozzák. Iskolai tanulmányaink is általában a csak párválasztási életszakaszig tartanak. De miért előnyös intelligens partnert választani a családalapításhoz? „Számos állatfajban megfigyelhető, hogy a fajtársak olyan tulajdonságok alapján választanak vagy utasítanak el nemi partnereket, amelyek sérülékennyé teszik a fajukat a fertőzésekkel szemben. Így azonosíthatók a legjobb rezisztenciagéneket hordozó partnerek, akik majd örökíteni fogják kiváló ellenálló-képességüket a közös utódokba is. A gerinceseknél például a hím másodlagos nemi jellegeket létrehozó hormon, a ­tesztoszteron immunszupresszív, vagyis gyengíti a test védekezőképességét, és sérülékennyé teszi a hímeket a fertőzésekre” – fejtegeti Rózsa ­Lajos. A méteres tollzuhatagával tetszelgő pávakakas nagy áldozatot hoz mindezért, hiszen egyrészt a ragadozóknak is könnyű préda, másrészt a kórokozók is könnyen kikezdik a díszeit. Márpedig, ha a tollzuhatag túl kicsi, fénytelen vagy aszimmetrikus, akkor a nőstény visszahőköl, mert nem egy fertőzött egyedtől akar géneket szerezni az utódainak. A kórokozók tehát arra szelektálják gazdafajaikat, hogy a párválasztók észlelhessék a potenciális partnerek fertőzöttségét, így végső soron meg­ítélhessék az örökíthető ellenálló-képesség mértékét. A jó ízlés tehát ez esetben az utód minőségére menő játszma, mely az evolúciós sikerről szól. Zsiráfnak csúcs A korai emberelődök fokozottan kitették magukat a fertőzések veszélyének. A letelepedett életmód, a fokozott hús- és dögevés, a részben vízből szerzett élelem és a fokozott szexualitás egyaránt kedvez a ragályos kórokozók terjedésének. Ugyanakkor a nagy agyméret és a fejlett értelmi képességek is rendkívül sérülékenyek a fertőzésekkel szemben, tehát jó szignáljai lehetnek az egészséges gyermekkornak, és végső soron a jó rezisztenciagéneknek. Rózsa Lajos szerint feltételezhető, hogy értelmi képességünk részben nem a környezethez való közvetlen alkalmazkodás, hanem jelentős mértékben az ivari szelekció során alakult ki mint a betegségekkel szembeni ellenálló-képesség jele. De vajon mi a célja az evolúció csúcsán lévő emberi aggyal a természetnek? – kérdeztük Rózsa Lajost. „A természetnek nincsenek céljai. Csak okai vannak a folyamatainak. Nem gondolom, hogy az evolú­ciós lánc csúcsán volnánk, mert ha a zsiráfok csinálnának biológiai tanulmányokat, akkor ők nyilván a minél hosszabb nyakat tekintenék az evolúció csúcsának. Az is egy szép tulajdonság. Szeretjük ezért kerülni azt, hogy a csúcson láttassuk magunkat” – mondja a biológus.

Rózsa Lajos

1985-ben szerzett biológusdiplomát Debrecenben. Az Állatorvostudományi Egyetem parazitológia tanszékén kezdte a pályáját, majd egy veszprémi egyetemi oktatói időszak után 2003-ban csatlakozott az MTA egyik kutatócsoportjához. Vendégoktatóként több egyetemen, köztük a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen is oktat. Az ökológia és evolúcióbiológia mellett a biológiai hadviselés történetét tanulmányozza. „A tudomány szép és izgalmas” – ezt tanulta a kórokozók kutatásából Rózsa Lajos. „Amikor az állatorvostudományi egyetemre kerültem, akkor a paraziták tanulmányozása nagymértékben a kiirtásuk tanulmányozása volt: mekkora hatóanyaggal, milyen dózisban, hogyan kell megsemmisíteni őket. Rebellis alkatként írtam egy cikket a paraziták természetvédelmi jelentőségéről, kihaló parazitafajokról. Soha nem a kiirtásuk érdekelt, hanem a viselkedésük, evolúciójuk és az ökológiájuk. Csak mert szép.”

Elfelejthetjük a disznóhúst?

Az emberi kórokozók közül az elmúlt évszázadban egyedül a himlő vírusát sikerült kiirtani, de közben megismert a tudomány kb. 400 új emberi kórokozó fajt. „Jönni fognak továbbiak, és nehezen fogjuk tudni megjósolni, hogy mik és honnan. Az afrikai sertéspestis a közelmúltig Afrikába »bezárva« élt, és már bent van Magyarországon. Megtippelni sem lehet, hogy hamarosan végleg eltűnik magától, vagy beilleszkedik a házisertés megszokott kórokozóinak körébe, esetleg soha többé nem ehetünk disznóhúst. Ez ugyanis csak kevéssé az állat-egészségügyi hatóságokon múlik. Az emberiség hatalmas biomasszát alkot a Földön a háziasított állataival együtt. Becslések szerint élőtömegben az összes emlős 60 százaléka domesztikált állat, főleg marha és sertés, 36 százaléka ember, és csak 4 százaléka vadon élő emlős a cickányoktól a bálnákig. Ezek durva arányok. Ha a vírus megtalálja a sertést, akkor a földi állati biomasszának hatalmas hányadát támadja meg. Lehet, hogy leradírozza, de lehet, hogy nem. Nem fogadnék egyik kimenetben sem” – szögezi le a biológus.

Hantát detektáltak a taszári kifutónál

 A koreai háborúban súlyos veszteségeket okozott az amerikai hadseregnek egy vírus a Hanta-folyónál, amiről a kórokozó később a nevét is kapta. „Ezt a vírust nem ismertük Magyarországon, de csak azért nem, mert soha senki nem kereste. Amikor a délszláv háború idején leszállt az amerikai légierő Taszáron, az első gépek egyikével jött egy kutató, és kitett néhány egércsapdát a kifutópálya körül. Néhány rágcsálót fogott, és kimutatta a Hanta-vírust. Tanultak a történelemből annyit, hogy ha valahová bemennek, akkor megnézik, hogy ott az egerekben milyen vírus van” – meséli a kutató.