Szilveszter;kutya;állatvédelem;tűzijáték;

2019-12-18 11:03:28

Sokkolja a kutyákat a szilveszteri durrogtatás

A szilveszteri petárdázás és a tűzijátékok erős fény- és hanghatásaitól megrémülve az állatok elkóborolhatnak.

Az év végi ünnepléskor az állatbarátoknak érdemes odafigyelniük arra, hogy lehetőség szerint este 6 és másnap reggel 6 óra között engedjék be kedvenceiket a lakásba. Jobb, ha nem hagyják egyedül, sétálni pedig csak bilétával ellátott nyakörvvel és pórázon viszik az állatokat – közölte a MOL, amelynek országszerte 123 benzinkútján található mikrochip-leolvasó.

A társaság 2018 májusa óta működik együtt a Vigyél Haza Alapítvánnyal, már több mint ezer elkóborolt kutyának segítettek. Az összegzés felidézi, hogy tavaly szilveszter éjszaka 91 kutyát vittek be a töltőállomásokra, közülük 71-nek volt chipje, így a sikeres leolvasás után visszajutottak gazdáikhoz. A mikrochippel nem rendelkező kutyákat vagy örökbe fogadták, vagy a helyi menhelyre kerültek.

A mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája elérhető a Vigyél Haza Alapítvány telefonos kutyakereső alkalmazásában.

Az ijedtében otthonról elszökött, elveszetten kóborló kutyák védelmében a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata is közleményt adott ki.  Mint írják, az erős hang- és fényhatásoktól megrémült, kerítésen átmászó, menekülő állatok az utcán olyan környezetbe kerülnek, amely számukra idegen és veszélyekkel teli, autóbaleset áldozatává válnak, vagy pedig olyan távolságra menekülnek az otthontól, hogy képtelenek oda visszatalálni. Számos óvintézkedést tehetünk, hogy ezt megelőzhessük és a kedvenc biztonságban és nyugalomban átvészelhesse a számára stresszes időszakot. 

A mikrochip beültetése ugyan több éve kötelező, érdemes ellenőriztetni az állatorvosnál a PetVetData rendszerben, hogy a gazdi személyes adatai helyesen vannak-e regisztrálva. Mivel a tiltás ellenére már szilveszter előtt sokan petárdáznak, még a nyugodt kutyákat is érdemes pórázon sétáltatni. Ha tudjuk, hogy az állat fél, csak kisebb, egészségügyi utakra vigyük ki. Érdemes az állatorvossal előre egyeztetni, hogy milyen nyugtató hatású, gyógynövényes szereket lehet adni az állatnak. Ellenőrizzük, hogy a kertben tartott állat helye biztonságos és zárt, de ilyenkor még a kinti kutyákat is jobb beengedni, legalább az előszobába vagy a garázsba. A láncra verés nem jó megoldás! Egy rémült állat akár meg is fojthatja magát vagy a láncot elszakítva elszaladhat, rosszabb esetben fenn is akadhat egy kerítésen – hangsúlyozták. A szolgálat szerint is az a legfontosabb, hogy ne hagyjuk magára a kedvencünket.

Ha mindezek ellenére a kutya mégis megszökött, fontos azonnal megkezdeni a keresését. Ilyenkor rengeteg civil és hivatalos állatvédő tart ügyeletet, ahova segítségért lehet fordulni. A közösségi oldalaikon általában kiposztolják a talált állatokat. A főváros területén befogott, és a szolgálathoz kerülő kutyákról a 06-1-347-0830 telefonszámon és az ebtelep.hu honlapon lehet tájékozódni.   

A macskák territoriális állatok, azaz számukra a környezet állandósága a legfontosabb, így nekik karácsonyfa miatt átrendezett lakás, a villódzó fények, a szokatlan illatok, az ünnepi készülődéssel járó felfordulás, de a hangos, sokemberes vendégség is komoly stresszt jelenthet. Ezért, ha lehet, gondoljunk rájuk is, fölöslegesen ne okozzunk a kedvenceknek szorongást – olvasható a közleményben, amelynek utolsó, de fontos tanácsa, hogy inkább ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra.