Őrült kíváncsiság kell – Interjú Kadarkai Endrével

Mániákus készülő, de ma már tudja, a túlzott felkészüléstől az ember elveszítheti az érdeklődését. Több száz televíziós és internetes interjúval a háta mögött újabb formátumokon gondolkodik. Februárban például élőben, színházban fog mélyinterjúkat készíteni. Beszélgetés Kadarkai Endrével.

Milyen érzés, amikor „akasztják a hóhért”?

Én kérdezni szeretek. Válaszolni egy másik szerep, ráadásul nem is tartom magam különösebben érdekesnek. Tesz az valamit hozzá, ha a kérdezőről többet tudunk? Szerintem nem, de lehet, hogy ez csak szemérmesség a részemről. Valószínű, jövőre ez változni fog, annak köszönhetően, hogy Kende-Hofherr Krisztinával, az ország szerintem első számú sztármenedzserével folytatom az utamat.

Egy kikötésed volt: politikáról ne kérdezzelek. Miért?

Nem tisztem erről megnyilvánulni. Több mint 15 éve úgy vagyok jelen riporterként, hogy nem derült ki a politikai preferenciám a nézők számára, mert nem is fontos. Van véleményem, de ezt csak a barátaimmal osztom meg, egyébként nem is vagyok politizáló alkat. Vigyázok, hogy ne legyen pártpolitika a műsoraimban sem, engem az emberi motivációk érdekelnek.

A napokban zajlott egy tüntetés a fővárosban: több ezren álltak ki a kultúra szabadságáért, a színházakat még rosszabb helyzetbe taszító törvénytervezet ellen, a független társulatok mellett. Másnap a képviselők megszavazták az eredetinél egy fokkal enyhébb törvényt. Általában művészekkel, színészekkel beszélgetsz, tehát szakmailag is érinthet.

Nem foglalok állást ebben a kérdésben. Egyszerűen nem dolgom elemezni politikai eseményeket. Nekem a kérdezés a dolgom.

A Nap-keltében kezdted a riporteri szakmát 18 évesen, később évekig az akkor Széles Gábor tulajdonában lévő, erősen jobboldali EchoTv-ben volt két műsorod, amiket aztán vittél magaddal a Story Tv-be is, most pedig a Klubrádióban is hallható vagy. Mindenhol megvolt a szabadságod?

Sugalmazások voltak majdnem mindenhol, de ezek nagy része nem ütközött az elveimmel. Illetve, amikor igen, akkor nemet mondtam. De mivel visszafelé nem szoktam lövöldözni, nem mondok részleteket. Alkalmatlan is lennék arra, hogy valamilyen politikai koordináta-rendszernek megfelelve készítsek műsort. Sosem voltam és nem is leszek kiszolgálója semmilyen politikai célnak. Mindig a szakmaiságot tartom szem előtt, ez a hitelesség egyik záloga, szerintem.

Ha már Nap-kelte: egy Gyárfás-interjú nagyot szólna. Kerested ilyen célból?

18 éves korom óta ismerem, mentorom és főnököm volt, nem lenne szerencsés, ha én kérdezném őt. Legutóbb 2 éve találkoztunk, a budapesti vizes vb-n, ahol dolgoztam.

És mikor találkoztál vele először?

2003 szeptemberében, amikor az 1075 jelentkezőből beválogattak a legjobb 60 közé, és így részt vehettem a Riporter kerestetik című műsorban. A sztorihoz hozzátartozik, hogy Párkányban láttam a hirdetést, el is mentem a két meghallgatásra, anyukám kíséretében. Majd beiratkoztam a székesfehérvári Kodolányi főiskola kommunikáció–gazdálkodás szakára, de mivel az első héten nem volt órám, hazamentem Párkányba. Ahol azzal fogadott egy cimborám, hogy égen-földön keresnek a Nap-keltétől. Akkoriban még nem volt elterjedt az internethasználat, az okostelefon ismeretlen volt. Szóval, ha akkor nem megyek haza, nem kerülök be a műsorba. Kiderült, hogy másnap a kulturális miniszterrel, Hiller Istvánnal kell interjúzom. A saját archívumomból és videóra felvett anyagaimból készültem egész éjjel. Elkésve, zihálva estem be a stúdióba, egy papucsszerűségben, rövidnadrágban, kigombolt inggel, vállig érő hajjal. Velem szemben ült Baló, Vitray, Megyesi Gusztáv, Gyárfás és az MTV akkori elnöke. Gyárfás ott rögtön, mások előtt nagyon leteremtett a késésért és az öltözékemért. Annyira izgultam, hogy azt hittem, nem tudom megcsinálni, iszonyú hányingerem volt. De az első kérdés után megnyugodtam. Azt mondták: maga egyszer még nagyon jó lesz. Pedig akkor beszéltem életemben először kamera előtt. Nem jutottam a legjobb 12-be, de Gyárfás állást ajánlott a Nap-keltében.

Ingáztál Budapest, Székesfehérvár és Párkány között?

De csak fél évig, mert abbahagytam a főiskolát, felköltöztem Budapestre, elkezdtem az ELTE-t, de ott sem diplomáztam. Egy időben ez zavart, de már nem. Hat évig, a megszüntetéséig dolgoztam a Nap-keltében. Rengeteget tanultam. Teljesen kétségbeestem, amikor vége lett. A magyar és a nemzetközi úszószövetségnek dolgoztam, közben a ZuglóTv-ben csináltam egy beszélgetős műsort – szerelemből. Lement 120 adás.

Igaz, hogy ebben az időben képes voltál hat napon át napi 6-8 órát készülni egy interjúra?

Igen, túlkészültem, őrült, mániákus módon. Gyakran olyan dolgokra emlékeztem az alanyok életéből, amikre ők nem. Ismertem a szófordulataikat, elolvastam mindent róluk, legyen az mondjuk egy 1962-es Film Színház Muzsika-interjú. Szinte már elveszítettem az érdeklődésemet irántuk, annyira ismertem őket. Úgyhogy ebből jócskán visszavettem és próbáltam tudatosan jobbá válni.

Hogyan?

Már gyerekkoromban is rengeteg Vitray-, Bárdos-, Szilágyi-, Friderikusz-, Kepes-interjút néztem, felvettem videóra, visszanéztem, jegyzeteltem. Aztán, amikor már dolgoztam, sokak véleményét kikértem: például Vitray Tamásnak többször elküldtem az interjúimat, kielemeztük, rengeteget segített. Én magam is elemeztem, pontoztam a beszélgetéseimet. Mire 2014 márciusában az EchoTv-hez hívtak, már megvolt bennem a kellő tudatosság. Tudtam, hogy a felkészültségen kívül fontos az empátia, az ütemérzék, a kérdezéstechnika; és nagy koncentráció, őrült figyelem, őszinte kíváncsiság is kell. A kudarcokból pedig – amikből volt jó néhány a munkahelyeim megszűnésétől kezdve rosszul sikerült interjúkon át – megtanultam: mindig tovább kell menni.

Mi alapján választasz interjúalanyt: a várható nézettség vagy a saját érdeklődésed számít jobban?

A kettő együtt, a közös halmazuk. Azzal, aki nem érdekel vagy taszít, nem tudok egy órát beszélgetni. Viszont annyit nem ér a nézettség, hogy beletapicskoljak bárki lelkébe. Szerintem az a jó interjú, amiről nem tudod, hova fog kifutni; mond az alany egy váratlant és utánamész. Ma is van papír nálam, de nem kérdések, hanem témakörök, információk vannak rajta, illetve idézetek. És egyre ritkábban nézek bele. Azon izgulok időnként, hogy sikerül-e megfelelő légkört kialakítani és nem megy-e el a fülem mellett egy félmondat. De ma már szerkesztők is segítenek: megkapom a szükséges és alapos háttéranyagokat és szempontokat is javasolnak.

Több platformon is jelen vagy, 30–60 perces interjúkkal. Kiknek szólnak a műsoraid?

A YouTube-on a nézőim kétharmada nő és 22–60 éves. Ma már nemcsak a 40-50-esek, hanem a 20-30-asok is megállítanak az utcán. A fiatalok felé kell nyitni, ezért lett az Egyszóvalban című műsorom rövidebb, az alanyok között pedig sok a fiatal, közismert ember, Puskás Petitől Tóth Veráig. Igaz, az Egyszóvalt most befejezzük. A Klubrádióban egy beszélgetős, szeriőz adást készítek, amelyben két teljesen eltérő, közismert embert hozok össze. Egyetlen műsor, ami nem a saját gyerekem, a Felforgatók című podcastbeszélgetés. A többi mind saját ötlet és megvalósítás. Tucatnyi műsortervem van, tévére és YouTube-ra is alkalmazhatóak, hamarosan kiderül, melyik hol indul.

Februártól a Hatszín Teátrumban Arckép élőben címmel beszélgetsz havonta művészekkel. Az első vendéged Stohl András lesz. Igen nagy felháborodást keltett a követőid között, hogy ez egy olyan egyszeri, élő talkshow lesz, amiről nem készül semmilyen felvétel, így a YouTube-on sem lesz látható.

Számítottam ilyen reakciókra. Az sem kizárt, hogy a jövőben olyan tévéműsorom is indul, amely csak a televízióban lesz látható, nem kerül ki a YouTube-ra. Ha valaki fizet egy produkcióért, nem magától értetődő, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy mindezt a készítője bárki számára, ingyen hozzáférhetővé tegye az interneten. Ez igaz a színházra is, de ott mindez kiegészül még azzal, hogy kamera jelenléte nélkül intimebb, bensőségesebb beszélgetés jöhet létre. Talán a vendégek is könnyebben mesélnek magukról. Stohl óriási név, bevonzza a nézőket. Próbálok majd olyan alanyokat is hívni, akikkel még nem készítettem műsort. Szerencsére rengeteg kiválóságunk van, több száz névből áll a listám.

A YouTube-csatornádon egymillió új letöltést értél el egy hónap alatt – marketing és hirdetés nélkül. Mi a célod: ezt, illetve a netes ismertségedet továbbnövelni, vagy elégedettebb lennél, ha egy országos tévéadón lenne műsorod?

Hatni és szórakoztatni szeretnék, emberi történeteket elmesélni. Hogy ez a tévében vagy a neten történik, végül is nem lényeges. Nagyobb hatósugárban szeretnék jelen lenni és a saját mércém szerint tökéletesíteni a tudásomat.