céginformáció;információszabadság;közérdekű adatok;

2019-12-21 09:18:46

Mégis ingyenesek maradnak a cégadatok, de a kormány így is bevezet egy fizetős szolgáltatást

Webshop-jellegű online adatigénylő megoldás érkezhet napokon belül egy igazságügyi miniszteri rendelettel.

Az üzleti transzparencia kevés magyarországi biztosítékainak egyikét felszámolni hivatott törvényjavaslat került a kormány elé még júniusban: a "visszaélések" elkerülése végett fizetőssé tették volna a cégadatok elérését. Az akkori tervek szerint a jövőben nem lett volna elérhető a tárolt elektronikus cégkivonat, az pedig a homályban maradt, hogy a heléyt mi vette volna át. Október elsején kellett volna hatályba lépnie a jövő évi költségvetést megalapozó salátatörvényben elrejtett módosításnak, a rendelet azonban azóta sem jelent meg. Az Mfor az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult, hogy megtudja, mi ennek az oka, és a tárca válaszából kiderült:

Az utolsó ülésnapok egyikén, december 11-én elfogadott törvényjavaslat egyik paragrafusa olyan módosítást tartalmaz, amelynek eredményeként nem kerül végrehajtásra a nyáron elfogadott változat. Úgy fogalmaztak ezzel kapcsolatban: a gyakorlati visszajelzések alapján megállapítható, hogy a módosítás a joggyakorlatban, az üzleti forgalomban jelentősebb érdeksérelemmel járna, így a 2019. szeptember 30-ai szövegállapot kerül visszaállításra.

Nem változtattak ugyanakkor a cégek számára bevezetésre került új ingyenes szolgáltatásokon. Ennek köszönhetően - a napokon belül befejeződő informatikai felkészülést követően - havonta ingyenesen kapnak közokirati formájú elektronikus cégkivonatot, továbbá elektronikus üzenettel értesülnek a cégadataikban történő változásokról. Ezt külön nem kell majd igényelniük, a céginformációs szolgálat automatikusan cégkapura küldi a cégkivonatot, illetve az elektronikus értesítést.

- tudta meg a portál. A tárca közlése szerint ez a gyakorlatban egy webshop-jellegű szolgáltatást jelent, vagyis online fizetés ellenében bárki hozzájuthat online céginformációkhoz, mint a cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány. Ez igényelhető majd közokirati és nem közokirati formában is. A hangsúly a gyorsaságon és pontosságon van. Hogy ez mennyiben nyújt majd többet az ingyenes céginformációnál, az a rendelet megjelenése után derül csak ki.