Szlovákia;állami kitüntetés;felvidéki magyarok;Zuzana Caputova;

2020-01-04 15:15:32

Két felvidéki magyar kapott a szlovák államalapítás ünnepén kitüntést

Kubička Kucsera Klára művészettörténész és Soós Tibor kajakedző Zuzana Čaputová államfőtől vette át az elismerést.

Zuzana Čaputová államfő (PS) a közélet, valamint a kultúra és a sport 20 személyiségét – 8 férfit és 12 nőt; hármat közülük in memoriam – tüntette ki a Szlovák Köztársaság megalakulásának 27. évfordulója akalmából 2020. január 2-án - írja a Bumm.sk. A lap tudósítása szerint az átadóünnepséget a pozsonyi Vármegyeház téren, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának történelmi épületében rendezték.

Čaputová beszédéből azt emelték ki, hogy nagyra értékeli mindazokat, akik kivették részüket a totalitárius rendszer elleni küzdelemből, és az elnyomás idején szembeszálltak a társadalmi igazságtalansággal, még személyes szabadságuk veszélyeztetése és hozzátartozóik meghurcolása árán is. A kitüntetésekkel azokat a személyiségeket is értékelte, akik 30 évvel ezelőtt személyes kockázatot vállaltak, és mozgalmakat alakítottak az országban uralkodó viszonyok megváltoztatására.

A szlovák köztársasági elnökön kívül ott volt még Andrej Danko, a szlovák országgyűlés házelnöke (SNS), Peter Pellegrini szlovák kormányfő (Smer), Ivan Fiačan, az SZK Alkotmánybíróságának elnöke, de tiszteletüket tették miniszterek, parlamenti pártok tagjai és a közélet képviselői. Az államfő két felvidéki magyarnak is elismerést adományozott:

Kubička Kucsera Klára Léván született művészettörténész, kurátor, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria építészeti gyűjteményének alapítója. Az 1960-as évek óta foglalkozik a szlovákiai magyar képzőművészettel, számos kiállítás rendezője, katalógusok szerzője, lexikonok társszerzője, szakmai szervezetek tagja, ill. vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

Soós Tibor Komáromban született építőmérnök, kenu- és kajakedző, a komáromi kajak négyes sikerkovácsa – három olimpián, Sydneyben, Athénban és Pekingben is ő vezette az egység felkészülését. A Szlovákia színeiben induló K4-es Athénban bronz-, négy évvel később pedig ezüstérmet szerzett. Soós Tibor tanítványai az Eb-ken és a vb-ken is rendre eredményesek voltak.

Milada Horáková jogászt és politikust – akit a kommunizmus elleni harc és ellenállás jelképének tartanak Szlovákiában – in memoriam a Fehér Kettős Kereszt-érdemrend első fokozatával tüntette ki Zuzana Čaputová.

A Ľudovít Štúr-érdemrend első fokozatát vehette át az államfőtől: Peter Zajac irodalomtudós és politikus; Branislav Tvarožek és Martin Janec (in memoriam) antifasiszta és antikommunista ellenállók; Ján Cibuľa (in memoriam) az első csehszlovákiai roma orvos; valamint František Mikloško politikus.

A Ľudovít Štúr-érdemrend második fokozatával tüntették ki Zuzana Mistríkovát, a bársonyos forradalom diákvezérét; Helena Barancová professzort; Ondrej Demáček informatika tanárt; Jozef Plachý sportolót; Silvia Pastoreková virológust; Pavel Sadloň gimnáziumi igazgatót és Andej Bán riportert.

A Pribina-kereszt első fokozatában részesült: Igor Luther operatőr; Rudolf Urc rendező, dramaturg. A Pribina kereszt II. fokozatát kapta: Zora Bútorová szociológus, Alžbeta Rajterová zenetudós és dramaturg. A Pribina kereszt III. fokozatában részesült Mária Šustrová orvos.