Heti abszurd: A videó kormányt tartalmaz

Publikálás dátuma
2020.01.12. 07:30

Fotó: Facebook/TedXDunapart
Rácz Zsófia (22) államtitkár-celebritás minapi politikaireklám-videóját látva a magam részéről elérkezettnek látom az időt arra, hogy egyrészt fájdalmasan sikoltsak, másrészt síkra szálljak a Választóvédelmi Hatóság létrehozása mellett. Itt és most. Ha a fogyasztók egészségét hivatal védi az avas töpörtyűtől vagy a szalmonellás máglyarakástól, akkor a legfőbb ideje a választókat is sürgősen védelem alá helyezni, ha már az erre, s egyben a pártállami lépések gáncsolására hivatott demokratikus intézmények (vö. dem-in-ek) majd mind egy szálig befuccsoltak. A Nemzeti Választási Bizottság, a Médiahatóság vagy az Alkotmánybíróság például már kósza emléket is alig őriz dicső múltjából, jószerével már csak akkor érheti őket elismerés, ha egyszer visszatér a szovjet mozgóképkultúrába a filmhíradó műfaja. De előbb előznek meg brit tudósok földrengést birkavesével, minthogy ezek az intézmények keresztbe feküdjenek a minden jó ízléssel szembe menő, kapitális jelenségeknek. Itt van jelesül nevezett államtitkár, aki negyvenöt másodperces filmszkeccsben vetítette előre a reklám- vagy videókormányzás tökélyre fejlesztésének a lehetőségét. Jelezve, a kabinet végleg leszámolt az értelmes beszéddel, amikor így magyarázta meg, miért éppen Rácz államtitkár került az államtitkári székbe személyre szabott törvénymódosítás eszközével („azért, mert én nemcsak hallak, de értelek is”), egyúttal olyan benyomást keltett, mint a nép egyszerű lánya, aki annyira elvegyül a fiatalok között, hogy aki ennél „elebb vegyül”, az csal. A fiatalok is bízvást szívesen elvegyültek volna közte és a társai között a külföldi tanulmányokon, tanulmányutakon, brüsszeli megbízatásokon. Ettől persze még akár lehetne alkalmas államtitkár is, illetve nem ettől lesz alkalmatlan, hanem a kormánya szürkeállományától, amelynek minden egyes köbcentije szerint debil videóüzenetekkel kell elérni a fiatalokat. Nem mellesleg peckesen parodizálva a kinevezését kísérő médiaérdeklődést, aminthogy a bevándorláspárti Soros György-filmek EZ VESZÉLYES! motívuma sejlik föl a kinevezés körülményeit firtató DE MIÉRT?-ben. Mintha amúgy mi sem volna természetesebb a 22 éves államtitkárok szaladgálásánál kormány-szerte. A rettenetes képköltemény nem előzmény nélküli, pár nappal előtte Varga Judit igazságügyi miniszter gurított egy nagyot a témában, amikor Julia Roberts hajászati kereskedelmi tartalmát elirigyelve magyarázott kifogástalan Duna-parti napsütésben a családon belüli erőszakról, és a kormány tervezett lépéseiről. Lépések valóban kellenének, mi több, lépések nélkül is ratifikálható lenne az Isztambuli Egyezmény, és akkor talán nem kellene szánalmas reklámfilmekben győzködni a magyarokat arról, hogy a kormány a helyén van, és a minisztere is képes kimondani egy mondatot a „bevándorláspárti ellenzék” vagy „Soros-párti EP-képviselő” szóösszetétel nélkül. Vagy csak kivágta azokat Dr. Kivágó. A tudomány mai állása szerint nem teljesen reménytelen, hogy a reklámkormányzás sikerrel veszi az akadályokat. Bár szerintem az istenadta nép inkább emlékszik a Kósa Lajos-videóra, amikor a veszélyesen hiszékeny Fidesz-alelnök percekig némán menetel a 444 felvételén, vagy Németh Szilárd filmes poénmalmának bármely pacalszaftos epizódjára. Ezek ugyanis úgy terjednek, akár a vírus, vagy Bödőcs igazmondó Orbánja, egyetlen ezen a néven.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Lángba borult bolygó - Itt az új földtörténeti kor, a pirocén

Publikálás dátuma
2020.01.11. 17:47

Fotó: PETER PARKS / AFP
Erdő- és bozóttüzek tombolnak a Földön. Ma Ausztrália ég, tegnap az Amazonas őserdei lángoltak, azelőtt Szibéria, Alaszka, a horvát tengerpart. Egy amerikai tudós szerint bolygónk új földtörténeti időszakba lép. Ez a tűz kora: a pirocén.
A lángok félelmetes látványa a távoli nézőt is lenyűgözi a képernyő előtt, mert történelem előtti élményeket idéz. Az égő erdő és bozótos régebbi jelenség, mint a napi vitákban emlegetett szénlobbi vagy a környezetvédelem. Régebbi, mint maga az emberiség. A tűz őselem, de annak is kivételes: nem anyag, mint a levegő, a víz, a föld, hanem kémiai reakció. A természet állítja elő a hozzávalókat, a villámcsapást, az éghető szerves anyagot, az oxigént. Bolygónk ökoszisztémájában évmilliárdok óta nélkülözhetetlen a tűz.  

Prométheusz forradalma

Röpke idő az a nagyjából egymillió év, amióta a Föld egyik lakója megszelídítette a tüzet. Technológiai forradalom volt, és felforgatta a Homo sapiens életét. Segítségével egyre hatékonyabb eszközöket készített a vadászathoz. Nemcsak több lett az élelme, hanem jobb is, mert a zsákmányt megsütötte. A tűz körül gyűlt össze társaival, az éj sötétjéből elcsent órákban született a beszéd, a művészet, a civilizáció. A tűz birtoklása hatalom – fontos és drámai közös tudásunk ez, tanúság rá Promé­theusz mítosza. Az ember a tüzet használta akkor is, amikor művelhető földet perzselt fel magának. Beleavatkozott a természet dolgába, de csak csekély mértékben, működtek az „ökoló­giai fékek és egyensúlyok”. Egészen az ipari forradalmakig. Akkor aztán szenvedélyesen égetni kezdett, amit csak bírt. Az élő biomassza (fa) helyett fosszilis tüzelőket, szenet, kőolajat, földgázt. A vonatkozó grafikon görbéje hasonló a Föld népességének alakulásáéhoz. Évmilliókon keresztül alig észrevehetően emelkedik, azután hirtelen rakétasze­rűen tör fölfelé. Földtörténeti szempillantás, bő száz év alatt jutottunk odáig, hogy az égéstermék nagy bajt okoz. Civilizációnkat, amely a tűz körül született, immár létében fenyegeti a fosszilisek ipari léptékű égetése. Az 1800-as évek óta 40 százalékkal emelkedett a szén-dioxid légköri koncentrációja. Más üvegházhatású gázokból, például metánból is egyre több van az atomszférában. Ez a gyorsan sűrűsödő gáztakaró vissza­tartja a Föld hőjének egy részét, melegszenek az óceánok és a kontinensek. Ehhez a folyamathoz most az ausztrál környezeti katasztrófa is hozzáteszi a magáét. Sydney lakói fuldokolnak a légszennyezéstől, az ég elszürkül még a távoli Új-Zélandon is. Így jutunk el az éghajlatváltozáshoz. Nem az okozza az erdőtüzeket, de növeli a katasztrófák valószínűségét és intenzitását. A forróság, az aszály, a viharos szelek kedveznek a tüzek belobbanásának és elharapózásának, nehezítik az oltást. „Kijelenthetjük, hogy e meteorológiai jelenségek nem jártak volna ilyen szélsőséges hatásokkal a klíma változása nélkül”, írta Kevin Trenberth, az amerikai Nemzeti Atmoszférakutató Központ szakembere, még a kaliforniai erdőtüzek (2018) után. Azóta közelebb, a Mediterráneumban is szaporodnak a hasonló tűzesetek, ahogy magyar turisták is tapasztalhatták horvát, görög, spanyol, portugál földön.

Valószínű katasztrófa

Ne áltassuk magunkat, gyakorlatilag semmi reális reményünk nincs arra, hogy a szén-dioxid-kibocsátás a belátható időn belül csökken. Környezetvédők nyáron kiszámolták, hogy a világszerte jelenleg épülőfélben lévő széntüzelésű erőművek tervezett összteljesítménye 579 gigawatt. Ha ezeket mind üzembe helyezik, akkor a globális szénigény 29 százalékkal emelkedik a jelenlegihez képest. Ez nagyjából elárulja, mennyire veszik komolyan a Párizsban meghirdetett klímacélokat a nemzetállamok kormányai (tisztelet a kevés kivé­telnek). A változás gyorsul, újabban a 2030-as évtizedet jelölik meg kritikus pontként. Már a mértéktartó, konzervatív, szigorúan tudományos előrejelzések, mint az IPCC (az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete) tavalyi jelentése is arról szólnak, hogy századunk végére a klímaváltozás gyökeresen átalakítja az emberi civilizációt. Éhínségek, vízhiány, háborúk, menekülthullámok jöhetnek egy ember­öltőn belül. Mindez sejthető, modellezhető, de felfoghatatlan, amíg az ember nem érzi a saját bőrén – például nem evakuálják hadihajón porig égett otthonából. Egyre elterjedtebb nézet, hogy máris elkéstünk, a végzetes következményekkel fenyegető folyamat nem fordítható vissza. Jem Brendell, a londoni Cumbria Egyetem professzora szerint az összeomlás már meg is kezdődött, csak az ütemét és a mértékét még nem tudjuk fölmérni. A katasztrófa „valószínű”, az emberiség kihalása „lehetséges”. Baljós prognózis. Fajunk közeljövőjéről a nemzetközi tudományos közösség hovatovább olyan rémületes képet fest, amilyet régebben csak a Mad Max forgatókönyvírói.  

A pirocén küszöbén

Stephen Pyne, az Arizonai Állami Egyetem nyugalmazott professzora felhívja a figyelmet, hogy az ember sok más módon is tetézi a bajt. Szándékos erdőégetéssel, invazív növényfajták behurcolásával vagy akár egy hanyagul eldobott cigarettával. Ráadásul a modern ipari országokban a természetes, „jó tüzek” sem láthatják el szükséges ökológiai feladatukat, ami szintén hozzájárul a válsághelyzethez. Az infernó pedig bizarr módon csak még több ipari tüzet szít, hiszen az oltáshoz használt eszközök maguk is belsőégésű motorokkal üzemelnek. Tűz ellen tűzzel vonulunk. Fajok tömeges pusztulása, változó éghajlat, emelkedő tengerszint, az élőhelyek drasztikus átalakulása: a kutató szerint úgy fest, mintha nemcsak a tűzhasználó Homo sa­piens érkezett volna korszakhatárhoz, hanem vele együtt a bolygó egésze is. Pyne azt írja, a közelítő világ „hátborzongatóan úgy fest, mint a tűz jégkorszaka. Ez a pirocén. A korszak kontúrjai lassan láthatóvá válnak a füstködben”. A professzor tavalyelőtt, a kaliforniai infernó idején fogalmazta meg tézisét. A mindent elemésztő ausztrál bozóttüzek fényében aggasztó arra gondolni, hogy nem túlzott.

Közel a tűzhöz

2020 egyik első emlékezetes pillanata volt, amikor a bozóttűztől fenyegetett ausztrál városka, Cobargo lakói rövid úton elzavarták Scott Morrison miniszterelnököt. A konzervatív politikus azért sietett a helyszínre, hogy együttérzéséről biztosítsa az áldozatokat. Még a vakációját is félbeszakította. Igaz, ebben komoly szerepe volt annak az online kampánynak, amelyben ausztrálok ezrei szegezték neki a kérdést: Where the bloody hell are you (te meg hol a pokolban vagy)? Mint kiderült, Hawaiiban üdült, mialatt a pokol odahaza elszabadult; kurta bocsánatkérése nem hatotta meg az embereket. Ilyen előzmények után katasztrofálisra sikeredett a látogatás. Mondhatni, olaj a tűzre, ám Morrison esetében találóbb volna szenet említeni. Úgy tartják róla, hogy a szénlobbi embere, ő pedig mintha szándékosan rá is játszana erre. Három éve, még pénzügyminiszterként öklömnyi széndarabbal hadonászott a parlamenti ülésteremben. Ez a szén, magyarázta egy zöldképviselőnek, mintha félkegyelműhöz beszélne; nem árt senkinek, sőt munkahelyeket teremt. Tény, a bányászat fontos ágazat a kontinensnyi szigetországban, 40 ezer családnak ad megélhetést. Ázsia, különösen Kína hatalmas felvevőpiaca az ausztrál szénnek. Az Amazonas-medence, Alaszka, Kalifornia, Szibéria lángjai sem csaphattak olyan magasra, hogy megvilágítsák a döntéshozók elméjét. A brazil Bolsonaro, Donald Trump és Vlagyimir Putyin csírájában elfojt minden értelmes vitát, és leplezetlenül megveti a környezetvédőket. Ha fölfogják is a helyzet komolyságát, tudják, a cselekvés erőfeszítést és áldozatokat kívánna. Ők pedig rövid távon gondolkodnak. Hatalmon akarnak maradni, ahhoz pedig ma és holnap jól jönnek az olajdollárok. Ezért inkább tagadják a valóságot, manipulálják a közvéleményt, lejáratják az aktivistákat. Hálás közönségük nem is akar szembesülni a kellemetlen igazsággal.

Zsiráfból csak kölyök fér be állva

Publikálás dátuma
2020.01.11. 15:02

Emőke mezítláb is eléri a 212 centit, ez is kritérium volt a felvételijén. Pedig nem kosárlabdázott, hanem repült. A Malévnál kezdett, aztán egy arab társasággal járta be a világot és kóstolt bele a luxusba. Tíz év után hazaköltözött, tizennégy éve állatokat reptet.
Hartyáni Emőke nemrég tért haza Chicagóból, ahol a légi kisállatszállítók között egyetlen magyarként vett részt és mondott beszédet. A találkozón mindenki állatbolond volt. „Mi családtagokat szállítunk, szőrös, tollas gyerekeket” – így tartják. Azt mondja, megható, amikor egy út után találkozik az állat és a gazdi. Főleg kutyáknál látni a kitörő boldogságot. „Sírás, tombolás, őrült kavalkád van percekig. Legutóbb egy papagájt láttam rikácsolni és ugrálva bújni a gazdájához, egészen hihetetlen látvány volt” – meséli. Úgy gondolja, az állatszállítás kicsit stresszesebb, mint a légiutas-kísérő munka. Szerinte a stewardess tulajdonképpen egy mosolygó katona, akinek megmondják, mit csináljon. Az állatok reptetéséhez viszont krea­tívnak, önállóbbnak kell lenni.  

Felszállás a Malévra

És nem a levegőbe beszél, habár számára a repülés egy csoda. Nem véletlenül, hiszen hosszú évekig dolgozott légiutas-kísérőként. „Akkor kezdtem repülni, amikor a régi nagy cégek működtek, nem voltak még fapadosok” – idézi fel a ’90-es éveket. A vendéglátó-ipari főiskoláról utazott egyszer gyakorlatra Finnországba, akkor döntötte el, hogy repülni akar mostantól, minél többet. Rögtön jelentkezett is a Malévnál stewardessnek. Hosszú felvételi volt. Úgy emlékszik, 200-an jelentkeztek és csak 25 embert vettek fel, köztük őt is, így még főiskolásként részmunkaidőben kezdett dolgozni. Három és fél évig utazott Malév-gépekkel, mígnem a bahreini Gulf Airnél dolgozó egyetlen magyar kollégája felkeltette a figyelmét, és bár tudta, hogy az arab társaság nem érdeklődik a kelet-európai munkavállalók iránt, mégis megpróbált bekerülni. Ő lett a második magyar a cégnél. A nagy gépek miatt itt fel kellett érni 212 centi magasra, mezítláb. „A csomagtartók kinyitása miatt volt ez fontos. Nem a magasság a lényeg, hanem, hogy a kéz meddig ér fel. Itt súly- és korhatár is volt, ami európai cégnél kizárt, ott az ápoltságot nézték” – magyarázza Emőke, aki karcsú volt és fiatal, így ez nem állíthatta meg. Az akcentusa miatt aggódott, de feleslegesen, a repülésért rajongó, energiával teli, állandóan mosolygó nőt felvették a légitársasághoz. A munkára viszont várnia kellett még egy évet, addig elment Albániába áruszállítást intézni a Lufthansához. „Ott nem beszéltek idegen nyelven, és a németek ezzel nem tudtak mit kezdeni, de én a jelnyelvet és minden egyebet bevetve lelkesen kommunikáltam.” Akkoriban ott egyáltalán nem volt turizmus, alig ért véget a diktatúra, nagyon szegény, elmaradott ország volt. Albániából igazán nagy volt a kontraszt az Arab-öbölbe költözni. Bahreinben kapott egy csinos lakást, fizették a számláit, kedvezmény járt neki számos étteremben és bárban, vitték munkába és munkából, tisztították az egyenruháit, és bárhová utazott, mindenütt ötcsillagos hotelben szállt meg. Akkoriban még sok pihenőt is kaptak: 24 órát mindig, de volt, hogy 2–5 napot töltöttek egy helyen. Eleinte nyaktól földig érő, mindent takaró ruhában járt-kelt Bahreinben, de hamar rájött, hogy bár az ország rendkívül konzervatív, a térdszoknya és a rövidujjú blúz megengedett. A szerződésében azért aláíratták vele, hogy betartja az öltözködési szabályokat és nem hord például miniszoknyát. „Érdekes, hogy combot, hátat nem volt szabad mutatni, de például a hasat lehetett.”  

Újat akart, újat kapott

Ez a költözés meghatározó volt az életében. Fel akarta forgatni az életét, el akart felejteni minden megszokottat, és itt minden új volt. Az első nap a boltban egyáltalán nem talált semmit, nem tudta, mi micsoda, de nem ijedt meg, hanem jóformán ugrált az örömtől. Az utazásokat nagy tanításoknak tartja, minden, amit látott, átalakította a világlátását. „Voltam Magyarországnál jobb és sokkal rosszabb helyeken, és a kevesebből élők közt is láttam elégedettebbeket, mint a magyarok. Szerintem sokkal nyitottabb lesz, aki világot lát” – mondja. Sohasem félt nagyobb viharban, sőt akkor sem, amikor Manilában munkába indulva hallotta, hogy a légitársaságuk egyik gépe lezuhant. Megdöbbentette a hír, de ugyanúgy szállt gépre, mint máskor. Meg sem fordult a fejében, hogy vele is történhetne egy ilyen baleset. Mégis ez volt az utolsó útja légiutas-kísérőként. Már 7 éve élt Bahreinben, amikor a második öbölháború kezdődött. Költözni akart, de nem tudta, merre. Felvetődött Ázsia, de a szülei ettől megrémültek. „Át akarsz menni a háborús övezetből a madárinfluen­zás zónába?” – szörnyülködtek. Ezért jelentkezett egy magyarországi banki munkára is. Felvették, így 33 évesen úgy döntött, hazatér. Tíz év távollét után viszont nehéz volt a visszailleszkedés. „Légüres térben voltam, nem randiztak velem a fiúk. Azt mondták, túl nagy kihívás vagy, mert beutaztad a világot.” Már gondolkodott az újabb költözésen, amikor megismerte Tomit. Ő nem volt nagy utazó, de Emőke javaslatára Malajziába mentek először, ahol viszont maláriás lett. Az útból így keveset élvezett, de amint jobban lett, azt kérdezte: mi legyen a következő út? Azóta is együtt utaznak, ma már négyen. A gyerekek két hónaposan már jártak Horvátországban, aztán 3 és 5 évesek voltak, amikor az első nagy útjuk Bahreinbe, anyjuk egykori otthonába vezetett.  

Kutya nem, sólyom igen

Itthon végül egy nemzetközi költöztető cégnél talált magára, ahol állatokat is szállítottak, és ezt kimondottan imádta. Egyszer csak úgy érezte, ez az ő útja, és megcsinálta a saját vállalkozását, állatorvos apja segítségével. Még a légiutas-kísérői időkből emlékszik, hogy a Gulf Air-gépeken nem lehetett kutyát, macskát utaztatni, de első osztályú utas felszállhatott vadászsólyommal a karján. „Ez egy kulturális különbség, ami engem nem zavar. Imádom a sólymokat és szeretek olyasmit megélni, ami eltér az én életem normáitól. Volt egy év, amikor öt gazdinak kellett elmagyaráznom, hogy divat ide vagy oda, minimalacot Dubajba nem szállíthatnak” – mutat rá Emőke, hogy a kulturális különbségek ezen a területen is okozhatnak fennakadásokat. Nehéz megmondani, hogy kik voltak a legkülönlegesebb „ügyfelei”, utaztatott például botsáskákat a budapesti állatkertnek, a törékeny kis rovarok épségben megérkeztek. Szakmailag a legnagyobb kihívása eddig 12 farkas szállítása volt Kanadából Szibériába. Ez lehetett volna akár egyszerű is, ha Japán engedte volna az áthaladást, de ennek hiányában az egész nyugati földtekén keresztül kellett őket vinni, ami nem volt zökkenőmentes. „Éjszaka felhívott valaki és orosz akcentussal közölte, hogy a farkasok le lesznek tartóztatva. Az orosz és az angol papírok ugyanis nem egyeztek, ezt gyorsan el kellett intéznem” – meséli. Félő volt, hogy a farkasok nem érnek célba 24 óra alatt, annál többet viszont nem lehettek bezárva. Végül az állatok sikerrel odaértek a filmforgatásra, haza pedig már probléma nélkül jutottak. De például a zsiráfok szállítása sem hétköznapi feladat. „Most 3 méter a magassági korlát a légi szállításnál, így zsiráfból csak kölyök fér be állva.” Mégis, a kisebb állatokkal is adódhat probléma: nemrég hat, Amerikából Budapestre érkező süni okozott gondokat a reptéren. A nem szokványos állatok éjjeli érkezése miatt az őrök úgy gondolták, körül kell nézni a ketrecben. A sünik nem örültek, papírokba bújva, tüskéik mögé rejtőzve igyekeztek hárítani a kíváncsiskodókat. „Nagyon nehéz volt visszatartani a nevetést, amikor az ellenőr ki-kikapta a kezét a szúrások miatt.” Emőke azt mondja, az állatok általánosságban jól bírják az utazást. Különösen a kutyák és a macskák, utóbbiak csak addig nyafognak, amíg a közelben érzik a gazdit. „Városi legenda, hogy a csomagtérben mínuszok vannak, ezt a repülő törzse sem bírná és az a több millió állat sem, aki évente utazik.” A kedvenceket a szállításhoz nem szabad nyugtatózni, ébernek kell lenniük, hogy egy esetleges rázkódásnál is ki tudják támasztani magukat. „Szerintem a kutyák, macskák gazdái jobban elfáradnak az aggódástól, mint az állatok az utazástól” – teszi hozzá.

Jeges család

Tominak és Emőkének két gyerekük van. A fiú és az apja jégkorongoznak, a lány az anyjával együtt kezdett szinkronkorcsolyázni pár éve. Emőke előtte még balettozni is elkezdett, 40 éves kora után. Ma heti három edzéssel újra fiatalnak érzi magát. „Videón azt látom, hogy egy középkorú nő suhan föl-le, de a jégen mindig úgy érzem, mintha huszonéves, tökéletes táncos lennék.”

Szerző