vonatközlekedés;Kelenföld;

2020-01-13 13:34:34

Túlszaladt vonat okozott káoszt Kelenföldnél

A járat az állomás tilos jelzést adó bejárati jelzőjét három méterrel túlhaladva állt meg.

Hétfő reggel 8 óra 10 perckor a Martonvásárról a Déli pályaudvarra tartó 4627-es számú, Z30-as jelzésű vonat Kelenföldi állomás tilos jelzést adó bejárati jelzőjét három méterrel túlhaladva állt meg – közölte a Mávinform.

Tájékoztatásuk szerint Kelenföld és Nagytétény között egy ideig egy vágányon közlekedhettek a vonatok. A vonatnál az ilyenkor szokásos hatósági vizsgálatot tartották, a Kelenföldre érkező vonatok feltorlódtak emiatt. A hatósági vizsgálat befejezése után, 75 perces késéssel indult tovább a személyvonat. 

Hozzátették, hogy az esemény vizsgálati szakasza még nem fejeződött be, addig konkrét információt nem tudnak adni. Mint írják, más vonat közlekedésében mindez nem okozott nagyobb gondot, illetve veszélynek sem voltak kitéve az utasok.

A Mávinform beszámolt egy másik problémáról is: Pilis és Monor között leszakadt az egyik vágány fölötti vezeték. A sérült szakasz előtt a Kecskemétről a Nyugati pályaudvarra tartó 7029-es számú személyvonat megállt, az utasokat egy másik vonatra szállították át. 11:03-tól már mindkét vágányon közlekednek a vonatok, a felsővezetéket helyreállították. A Budapest-Cegléd vonalon fokozatosan áll helyre a menetrendszerű vonatközlekedés.