Izzadva próbálja tagadni Budapest kivéreztetésének tervét a kormány

Publikálás dátuma
2020.01.13. 18:31
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
Fotó: Népszava
Ilyen döntés nem született – üzeni az innovációs minisztérium, de érdemben nem cáfolják a Népszava értesüléseit. Palkovics László pedig letagadott egy nyilvánvalóan létező dokumentumot.
Fake news-nak tartja lapunk azon értesülését Fürjes Balázs államtitkár hogy a kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól a 2021-2027-es finanszírozási időszakban. Mint hétfőn beszámoltunk róla, az innovációs tárca olyan térképes prezentációt és terveket mutatott be Brüsszelben, amelyeken Budapest nem szerepel fejlesztési területként.

Nem mutattak be semmit, és az sem hivatalos anyag

Fürjes Népszava az MTI-nek azt mondta: ilyen kormányzati előterjesztés nincs, ilyen döntés nem született. Szintén a döntés hiányára hivatkozva tagadja lapunk értesüléseit az innovációs és technológiai minisztérium is, mondván, még nincs is megállapodás az unió 2021-2027 közötti büdzséjéről. Palkovics László innovációs miniszter pedig az ATV műsorában pedig egyszerűen letagadta, hogy bármit is bemutattak volna Brüsszelben – ugyanakkor némileg önmagának ellentmondva azt fejtegette, hogy a Népszava hibát követ el, mert olyan dokumentumokra hivatkozik, melyek nem a kormány hivatalos anyagai.
Cáfolni ugyanakkor egyikük sem tudta az általunk leírtakat.

Cikkünkben ugyanis szó sem volt, végleges kormányzati döntésekről vagy akár előterjesztésekről: értesülésünk szerint az innovációs tárca egy prezentációt mutatott be Brüsszelben a várható uniós források lehetséges felhasználási módjáról és helyeiről, az anyagban pedig egyetlen helyen szerepelt a Budapest szó, ott is csak jelzésértékkel.

Leszakadó térségek és turisztikai régiók a célkeresztben

A főváros mellőzését jelzi, hogy a tárca két térképet készített, amelyek megmutatják, hova szánják a pénzt. Az egyiken szinte kizárólag leszakadó térségek vannak, a másik célterületi térképen pedig olyan turisztikai régiókat jelöltek meg, mint a Balaton, a Duna-kanyar, a Fertő-tó vidéke, a Felső-Tisza és Tokaj, illetve a Hortobágy és Debrecen. (Itt érdemes felidézni: gőzerővel zajlik a kormány- és Orbán-közeli érdekeltségek, a Mészáros Lőrinc birodalmához tartozó cégek területfoglalása például a Balatonnál és Tokaj környékén)

Ígéret, forrás nélkül

Fürjes Balázs szerint éppen a kormány Budapest melletti elkötelezettségét mutatja, hogy uniós forrásból finanszíroznák a HÉV-hálózat több százmilliárd forintos felújítását, a HÉV-járműpark cseréjét, és legalább 80 milliárdból a soroksári Duna-ág rekultivációját. Tegyük hozzá, a Brüsszelben bemutatott térképen ezek a beruházási tervek nem szerepeltek – ha pedig nincs még  elfogadott uniós büdzsé, ahogy ezt Fürjesék is hangsúlyozzák, nincs értelme a terveket emlegetni.

Karácsony is megkapta a nem létező dokumentumot

Álságos és károsnak nevezi a Népszava által bemutatott kormányzati tervet Karácsony Gergely: a főpolgármester szerint semmilyen előzetes egyeztetés nem történt a Brüsszelben bemutatott tervekről. 
„... a kormány illetékes minisztere rezignált arccal letagadja az anyag létezését, pedig az itt van éppen az asztalomon. Letagadja azt is, hogy ezt bemutatták Brüsszelben. Pedig az ominózus napon speciel én is Brüsszelben tárgyaltam, a repülőgépen ott ült előttem Palkovics László miniszter.”

- írta Facebook-bejegyzésében Karácsony, aki ígérete szerint felveszi a kapcsolatot a tárcavezetővel, hogy tisztázzák a történteket. 

Dobrev az EB elnökéhez fordult

Cikkünk megjelenése  után Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője jelezte: hétfőn Ursula von der Leyen-hez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult, hogy megakadályozza Orbán Budapesttel és az ellenzéki vezetésű nagyvárosokkal szemben „cinikus bosszúpolitikáját”; a DK célja Dobrev szerint az, hogy az uniós fejlesztési pénzeket ne a kormány, hanem közvetlenül az EU ossza el az önkormányzatok között. 
Szerző
Frissítve: 2020.01.13. 19:08

A Tiszára vezényelték Baját, rögtön el is kaptak egy gazdátlan gumicsónakot

Publikálás dátuma
2020.01.13. 18:29

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Nagy erőkkel küzdenek a migránsok ellen.
Megkezdte a járőrözést az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Baja nevű hajója a Tiszán. A Honvédség közleménye szerint a rendőrség kérésének eleget téve szállították a hajót közúton a fővárosi hadikikötőből Kiskörére, ahonnan Szegedre hajóztak vele, hogy a illegális határátlépők ellen küzdjenek. A Baja hétfőtől hajt végre folyamatos járőrözést Szeged térségében.
Már az első napon kiderült, hogy érdemes volt Tiszára vezényelni a hajót, mert rögtön elfogtak egy üres gumicsónakot, amit nyilvánvalóan a határt illegálisan átlépő migránsok hagytak hátra. Szerencsére ott volt az MTI fotósa is, aki megörökítette a nagy fogást.
Szerző

Akadt egy kis pótmunka, 5,2 milliárddal drágult a Liget Projekt

Publikálás dátuma
2020.01.13. 16:08
A Liget Projekt keretében elkészült az országos múzeumi restaurálási és raktározási központ épülete
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A beruházók „nem látták előre”, hogy több milliárdos épületautomatikai rendszer is kell az új múzeumi központba.
Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ felépítési költsége az eredeti 11 milliárd 998 millió forintról 17 milliárd 184 millió forintra emelkedett. Az indok: pótmunkák. A kivitelező a Strabag két cége és egy német vállalkozás volt – írja a Napi.hu, az uniós közbeszerzési értesítő alapján. 
A 2017 márciusában aláírt szerződés az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ generál kivitelezési munkáinak elvégzéséről szólt. Az épület - a Liget projek részeként - Budapesten, a Szabolcs utca 33. szám alatt készült el. A közel 30 ezer négyzetméteres létesítmény 4 szintes földalatti részében találhatók a műtárgyak raktárai, míg a földszinten és a két emelten a restaurációs műhelyek kaptak helyet. A nyertes cégek a következők voltak: • Strabag Építő Kft., • Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., • valamint a stuttgarti Ed. Züblin AG.
A szerződést a felek tavaly novemberben módosították a pótmunkák többletköltségei miatt. A legnagyobb - 4 milliárd 138 millió forintos tétel - a gyengeáramú és épületautomatikai rendszerek, valamint az azzal összefüggő gépészeti berendezések pótlólagos megrendeléséből adódott. A több mint ötmilliárdos drágulást előre nem látható körülményekkel magyarázza a közbeszerzési dokumentum - mintha a megrendelő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. korábban nem lett volna tisztában a belső automatikai rendszer szükségességével.
Szerző