Mentsvár

Kevéssé közismert, de a pápát papíron 1996-ig akár közfelkiáltással is meg lehetett volna választani, hiszen ezt az ősi időkben elterjedt gyakorlatot egy abban az évben született apostoli konstitúció szüntette meg. Ha Németországban közfelkiáltással választhatnák meg a kancellárt, Angela Merkel „csont nélkül” maradhatna a szövetségi kabinet élén a 2021-ben esedékes parlamenti választást követően is. Hol van már 2015, amikor megítélése mélypontra jutott a menekültválság kezelése, a bevándorlók tömeges beengedése miatt. Azóta ugyanis kiderült, hogy az idő őt igazolta, akár bel-, akár kü-, akár gazdaságpolitikai húzásait vesszük alapul, nagyon ritkán nyúlt mellé, bármilyen paradox is, részben ez is okozta a nagykoalíciós szociáldemokraták példátlan népszerűségcsökkenését. Merkel megítélése hazájában hetven százalék feletti, s nincs olyan utódjelöltje egyik pártnál sem, aki akár megközelítené közkedveltségi mutatóját. A német kancellár világlátása, politikai érzéke „eltanulhatatlan”. Nemcsak a németek, Európa is addig érezheti biztonságban magát, amíg Angela Merkel ül a kancellári székben. A Brexit megnyugtató levezénylése, vagy a következő hétéves, 2021-től kezdődő uniós költségvetési vita lezárása elképzelhetetlen a közbenjárása nélkül. Az év elején kitört nemzetközi válságok is azt mutatják, nagyon is igaza volt, amikor azt hangoztatta, Európának külpolitikai kérdésekben függetlenebbé kellene válnia, s határozottabb álláspontot kellene képviselnie. Az Irán és az Egyesült Államok közötti krízisben közvetítene is az EU, ám Washington vagy Teherán csak akkor vehetné komolyan Brüsszel bármilyen kezdeményezését, ha az Unió egységet mutat. Erről azonban szó sincs, Magyarország rendre alapvető jelentőségű dokumentumokat vétóz meg. Bár nincs esély arra, hogy a német kancellár meggondolja magát, mindannyian jól járnánk avval, ha mégis ezt tenné.
Szerző
Rónay Tamás

Háziasítás

Arra már van élő példa, hogy egy cég nem ismeri el a nála alapított szakszervezeti alapszervezetet, ám olyan esettel még nem találkoztunk, hogy egy vállalatcsoport maga alapítson egy saját magával szemben álló érdekvédelmet. Előbbire a Suzuki szolgáltatott példát, amely a mai napig megkérdőjelezi a Vasas esztergomi alapszervezetének létét, s ellenáll, hogy beengedje területére az országos szövetség embereit. A japán gyökerű autógyár arról pedig hallani sem akar, hogy a bérmegállapodásba bevonja a több száz taggal működő helyi szakszervezetet. A másik véglet a Coop-csoport. Esetükben minden jel arra utal, hogy munkáltatói sugallatra alakult meg a magát Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezete (HKDSZ) néven hirdető társaság. Ezt persze nyilván nem fogják elismerni, igaz, egyelőre nem nyilatkozik sem a Coop, sem pedig a máris öt alapszervezetet és 2000 tagot magának valló HKDSZ. Pedig utóbbi azt is elárulhatná, mit is akar csinálni a Coopok és Áfészek háza táján, hisz erről a dolgozóknak szétküldött levelében említést sem tesz. Arról is hiába kérdeztük: ki a vezetője, és mi a baj a 12 ezer coopost ma is képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). Az a megtévesztő állítás viszont, hogy a jelenleg működő – igaz, nevén nem nevezett – szakszervezet „átalakításra került”, és emiatt jött létre a HKDSZ, végképp csúsztatás. A KASZ köszöni jól van és nem tud átalakításról. Az viszont berkeken belül közismert, hogy néhány helyi coopos vezető orrol a legnagyobb kereskedelmi szakszervezetre, mert az elérte, hogy a kollektív szerződéseket eztán csak a szakszervezet elnöke vagy alelnöke írhatja alá. Helyi szinten ugyanis könnyebb megtörni a dolgozók és a helyi tisztségviselők ellenállását. A KASZ ezzel magasabb szintű védelmet teremtett a munkavállalók számára, bárhol is dolgozzanak az országban. Felmérni sem lehet, mekkora kárt okozna, ha az új szakszervezet vállalná a „bólogató János" szerepét. Ennél is veszélyesebb lenne, ha példájukat a multik és más cégcsoportok is követnék.
Szerző
Törő András

Mit kerestünk a Donnál?

A szovjet csapatok doni áttörésének 77. évfordulójára emlékezett vasárnap a Fidelitas. A vereségre, aminek következményeként a második magyar hadsereg 120-130 ezer katonája vesztette életét.
„A magyar katonák és munkaszolgálatosok egyszerre voltak hősök és áldozatok” – mondta Fekete Dávid választmányi elnök, hozzátéve: „A magyar honvédek a hazától, családjuktól távol is a magyar hazát, a magyar nemzetet védték még akkor is, ha sajnos egy nagyhatalmi játszma részesévé váltak egy olyan időben, amikor a magyar külpolitika története során sokadszor kényszerpályán volt, s nemsokára az ország maradék önrendelkezését is elvesztette.”
Azzal, hogy a magyar külpolitika a világháborúban már kényszerpályán volt, nem lehet sokat vitatkozni. Nem az a döntő, hogy Horthy a magyar csapatok frontra vezénylésének megtagadását azzal indokolta Hitlernél: a magyar nép nem tudja elfogadni, hogy hadereje külföldön harcoljon. (Emlékezzünk az 1848-as 10. pontra: „a magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk”.) 
S még csak az sem, hogy Horthy mindenáron el akarta kerülni a német megszállást. Egy folyamat végén már nem lehet jól dönteni, csak rossz és még rosszabb döntések léteznek. Márpedig „a magyar-német »meg nem értés«, hogy az ide illő legenyhébb szót használjam, már 1938 elején világossá vált” – írja Horthy az emlékirataiban, levonva a következtetést: „Mindenesetre hiányzott számunkra az az archimedesi pont, amelyre a tényleg követettől eltérő politikát lehetséges lett volna felépítenünk”. Nem volt, nem is lehetett ilyen archimedesi pont, mert előzőleg volt egy másik: a revíziós politika, amely Hitler mellé kötötte Magyarországot, így válhatott egy „nagyhatalmi játszma” részévé, már ha annak lehet nevezni a második világháborút.
Ha ebből nem volna érthető, hogy a magyar katonáknak semmi keresnivalójuk nem volt a Don-kanyarban, ahol legkevésbé sem „a magyar hazát, a magyar nemzetet védték”, akkor talán érthető lesz Horthy 1944. október 15-i proklamációjából: „Egy nemzet, amely az őseitől örökölt földet utóvédharcok színhelyévé változtatja egy már amúgy is elveszített háborúban, rabszolgaszellemtől vezetve és idegen érdekek védelmében, elveszíti a világ közvéleményének becsülését.” 
A Fidelitas utalása a szovjet megszállásra pedig csak az utókor ízléstelen haszonelvű magyarázkodása: a magyar katonák a bolsevizmus ellen harcoltak. Azok magyarázkodása, akik a demokráciák és a szovjet diktatúra Hitler elleni „természetellenes” háborús szövetségéből semmit sem értenek, s amit magamentő érvként használtak a hidegháború kitörése után.
Ez azonban már túl messzire vezet. Most csak az a kérdés: mi értelme és oka van a történelem átértelmezésének? Mert nem sok szót érdemelne a Fidelitas hangja, ha az nem a Fidesz hangja volna; nem annak az emlékezetpolitikának a része, amelyet a hatalom a világháborús magyar felelősséget elsikáló emlékművekkel, szobrokkal, a Horthy-rendszer rehabilitálásának szándékával gyakorol.
Szerző
Friss Róbert