Heti abszurd: Bogarasok

Ez a hét mindjárt jól kezdődött vagy végződött a múlt hét, a hülyeség szempontjából mindegy.

Akadt ugyanis egy nyugalmazott református püspök, Csuka Tamás, aki a múlt vasárnap a kismarosi templom szentmiséjén erőteljes lökést adott a miniszterelnök örök életű igazságának (a cellákba ritkán süt be a nap), mondván, személyesen is megtapasztalta „a civilek által kifejtett lejárató tevékenységet”. Példaként mindjárt a Magyar Helsinki Bizottság akcióját hozta fel: az aktivisták gyufásdobozokban csempésztek csótányokat a cellákba, hogy a fogvatartottak bizonyíthassák a börtönök embertelen viszonyait”. Hogy aztán súlyos pénzek reményében beperelhessék a kormányt.

Már kezdtünk rémüldözni, hogy az egyház is komolyabban belehúz a mamelukok diktálta bornírtságversenybe, hogy püspökünk nyugdíjasként sem rest, s magas szellemi babérokra tör, hogy nagyobbat mondjon már, mint az egyházkonkurens Erdő Péter bíboros a karácsonyi interjújában, miszerint „az egyház nem jótékonysági szervezet”. De csalódnunk kellett a püspökben, aki hirtelen lépéssel megroppantotta a talpa alá került, jelentős közutálatnak örvendő Blatta orientalist, amit – mint kiderült – az MTI csempészett az útjába. Úgyhogy most a civil szervezet nem a nyugdíjas egyházfit, hanem a prédikációt kiforgató Magyar Távirati Irodát perli be, gondolom, megjósolható hatalmas sikerrel.

„A dörzsölt és minden hájjal megkent elítéltek egymásnak adogatták a dobozba a poloskát meg a csótányt”, amikor tudták, hogy jön a körülmények ellenőrzésére a Helsinki Bizottság, hogy „eljátszhassák nekik, hogy itt milyen rosszak a körülmények” – javította az MTI-t a püspök, s megerősítve bennünket hozzátette: „normális ember ilyesmire nem is gondol”, mármint hogy a civilek csempésztek volna. A rabok meg már csak ilyenek: a poloskákat zárkáról zárkára adják egymásnak, csak hogy a börtönökből kitiltott civilek láthassák a bogarakat.

Ez itt minden héten a humor helye, de már nem tudom eldönteni, sírjak vagy nevessek. Inkább elmélázok azon, miért nincs kedvem még csak beszélgetni sem azokkal, akik az ellenzéket gazember sorosjugendezik, s bár „jugend” már nem lehetek, sorosista gazember még igen, csak mert azt gondolom, hogy a magyar törvények alapján ítélő magyar bíróságok ítéleteit lehet ugyan bírálni, de a végrehajtást megtagadni nem lehet, mert az a jogállam maradékának a felszámolása. Főként nem teheti ezt meg a miniszterelnök, mert az „oszt jó napot!” után sokan fogják követni egy olyan országban, ahol a törvénytisztelet amúgy sem éppen fényes.

Már úgy nézett ki, hogy bogarak nélkül maradunk, s meg kell elégednünk a fitneszguru-reformkonyhakirály-influenszer-kereskedő szavaival, amelyeket atombombaként dobott a családbarát kormány légkörébe, hogy a nők tehetnek a sok válásról, mert szülés után elhízva elvesztik szexuális vonzerejüket. Az atombomba hatott. Nem mértük, de biztosan több komment kísérte, mint a napi politikai anomáliákat.

Szegény ember vizel és főz – gondoltuk, de aztán a hét közepén a Magyar Nemzet kivágta a hét adu ászát: „Méheket szabadíthatnak Pikóék a járókelőkre”, mert ez a gonosz nyóckeres gazember sorosjugend a klímavédelem nevében méhcsaládokat akar telepíteni a kizöldített buszmegállókba.

Csótány vagy méh, nem mindegy? – a méhnek jobb a PR-ja, de amúgy a lényeg úgyiscsak az undorodó vagy félő ember. A választópolgár.

Most mondja a Nagy Brehmben járatos kollégám: a méh nem bogár, hanem rovar. Pedig Hárskúti tanárnő a fejembe verte: minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Kellene erre emlékezni, de nagyon, ilyen bogaras napokban.