Hegyi Iván: Óriás Baby

Brémában egy lemezlovas a kislemez A oldalán található Hold Me Closert akarta feltenni, de a B oldalas Baby Come Backet forgatta le, s nem sokkal később a nóta listavezető lett Németországban, majd Belgiumban, valamint második Franciaországban.

A Baby Come Back legendás dal; hatvannyolcban nem volt tinédzser, aki ne üvöltötte volna.

Az más kérdés, hogy két évvel korábban Nagy-Britanniában nem tűnt fel szinte senkinek. Aztán Brémában egy lemezlovas a kislemez A oldalán található Hold Me Closert akarta feltenni, de a B oldalas Baby Come Backet forgatta le, s nem sokkal később a nóta listavezető lett Németországban, majd Belgiumban, valamint második Franciaországban. Ezért aztán 1968-ban újra kiadták Angliában, és másodszorra felemelkedett a csúcsra, pedig előtte bálványkép virított a topon: a Rolling Stones Jumping Jack Flash-e uralta a lajstromot. A Kövek elé gördülő slágert tartalmazó korongból több mint egymillió példányt adtak el, és cikkek özöne született „Anglia első vegyes rockbandájáról”, az Equalsről, amelynek három színes bőrű tagja volt: a Baby Come Back szerzője, a brit guyanai születésű zenekarvezető, Eddy Grant – aki trombitás édesapjától tanulta a popszakmát –, valamint a Jamaicáról származó két Gordon testvér, az énekes Dervan és a basszgitáros Lincoln.

Jellemző a szám sikerére, hogy az év végi brit összesítésben a nyolcadik helyen jegyezték egy szintén klasszikus kompozíció, a Beatles Hey Jude-ja mögött. (Egy másik Beatles-dal, a Little Help From My Friend Joe Cocker jellegzetes feldolgozásában harmincadik, az ugyancsak a mesés liverpooli négyestől származó Lady Madonna és Hello Goodbye a negyvenharmadik, illetve a negyvennegyedik volt, hogy csak a legfinomabb krémről beszéljünk.) Nem csoda, ha Derv Gordon hamarosan fényűző Aston Martinnal furikázott Londonban, ahol kölyökként több problémája is akadt. „Hétéves voltam, amikor mérnök édesapámmal átköltöztünk Angliába" – mesélte. – „Amikor a Heathrow repülőtéren kiszálltam a gépből, olyan hideg volt, hogy vissza akartam menni a fedélzetre. Először láttam havat, és akkoriban hallottam először azt a szót, hogy kardigán. Aztán észrevettem: az épületek tetejéről füst száll a levegőbe. Azt gondoltam, miért égnek azok a házak?”

Eleinte az Equalsszel is volt néhány égés, mert az észak-londoni banda muzsikusai hiába játszották a menő Rolling Stones-, Yardbirds-, Pretty Things-dalokat, azt érezték, a készlet hiányos, és nem hangzik eléggé jól. Nincs mese, saját számokat kell csinálni! S vállalni önmagukat. Ez komoly kihívást jelentett, mert Dervan Gordon szerint „ha egy férfi rózsaszínű ruhát viselt a korabeli Egyesült Királyságban, azt melegnek tekintették, mi viszont a karibi térségben ahhoz szoktunk, hogy az élénk színeket meg a virágmintát imádják a nők is, a férfiak is”.

Az Equals együttes legsikeresebb időszaka 1971-ig tartott. Akkor azért kellett véget vetni a zenének, mert Eddy Grant alig huszonhárom esztendős korában szívrohamot kapott, felgyógyulása után visszaköltözött szülőhelyére, a guyanai Plaisance városába, és átmenetileg kiszállt a show-bizniszből. Top 10-es száma a csapatnak az óriás Baby Come Back után már csak kettő akadt, a Viva Bobby Joe (1969) és a Black Skin Blue Eyed Boys (1970), de a beatért bomló közönség kedvelte a Michael and the Slipper Tree-t vagy a burleszk hőskorának parádés párosáról, Stanról és Panról írt Laurel and Hardy-t is. Majd Grant már a negyvenhatodikat taposta, tizenkét, illetve hat évvel túl volt szólókarrierje két Number One-ján, az I Don't Wanna Dance-en és az apartheidellenes Give Me Hope Jo'annán is, amikor a birminghami reggae-specialisták – Pato Banton, valamint a UB 40 tagjai – 1994-ben előálltak a Baby Come Back adaptációjával. A kislány ováció közepette tért vissza, újra a brit slágerlista élére került, több mint negyedszázaddal az után, hogy először nézett le a tetőről.

A feldolgozók azért különböztek Grant kapitánytól és „gyermekeitől”: ők nem a hanghordozó B oldalán rejtették el a Baby Come Backet.

Bár meglehet, az onnan is az élre került volna, akárcsak hajdanán...