Bűnbakbiznisz

Börtönbiznisz? Ugyan már! A miniszterelnök csak azért nevezte így, mert nem akarta a valóság minden részletét kibontani. Na persze kíméletből. Hiszen a magyar már a „biznisz” szótól is borzong: üzletelni, fuj, ez a mi egyenes jellemünktől idegen, efféle seftekben csak a spekulánsok, a bankárok, a vasárnap szentségét megtörő áruházláncok utaznak. Na meg Soros, hogy tovább ne is magyarázzuk, kikről van szó. 
A magunkfajta nem bizniszel. Iszonyú önfegyelemre van szüksége a kormányfő környezetében annak a néhány mártírnak, aki valahogy mégis leküzdi az undorát, és orrát befogva összehoz pár százmilliárdot. A miniszterelnöktől személyesen távol áll az ilyesmi, megmondta: üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Erzsébet királynő sem nyitna szatócsboltot a sarkon, ugyebár. A „biznisz” szó nálunk eleve rosszul cseng. Zaklatószínház, börtönbiznisz, Soros-bérenc. A jónép már a nyelvhasználatból leveszi: ez valami utálatosság lehet. 
Nem is borzolták a kedélyünket annak részletezésével, miféle bizniszről van szó. Valójában nem börtön-, hanem bűnbakbizniszről. A világ legjobb politikai üzlete: kevés befektetés, nagy nyereség. Időről időre azért a bűnbak is amortizálódik, cserélni kell, ha elkopott a sok használattól. Illetve még jobb, ha a régieket sem dobják el, legfeljebb leértékelik (kis haszon is haszon), de beállítanak a kirakat közepébe valami vevőcsalogató újdonságot is. Így aztán valóságos svédasztalát kínálhatják a bűnbakoknak: mindenki megtalálhatja rajta az ízlésének való leggusztusosabb – pontosabban leggusztustalanabb – bűnbakpéldányt. Csak tessék, tessék, fogyasszanak egészséggel! Itt kaphatók a legfrissebb bűnbakok, némelyik még meleg.
A bűnbakbiznisz profitja garantált. Ha bármi baj van, rögtön fel lehet mutatni a felelőst, felkínálni egy kis politikai lincselésre. Ez roppant egészséges testmozgás, így marad a nép friss és energikus. Nem beszélve arról, hogy addig sem figyelnek a haszonélvezők viselt dolgaira. Régi trükkjük ez a vásári sokadalomban a zsebtolvajoknak. El-elkiáltják magukat, valahová távolra mutogatva: „Tolvaj! Fogják meg!” – még utána is erednek a fantomnak.
Be lehet vonni alvállalkozókat is az üzletbe, így a fővállalkozónak nem is kell annyit strapálnia magát. Elég, ha a hasznot bezsebeli. A kormánypárti frakciók halált megvető bátorsággal értettek egyet a miniszterelnökkel, az igazságügyi államtitkár dettó. A Hír tévé a nézőit is aktivizálta: O betűt küldjenek be, ha Orbánnak adnak igazat, S-et, ha Sorosnak. Pontosabban a munka nélkül dőzsölni akaró cigányoknak és a bebörtönzött bűnözőknek, mindegy, ők is Soros.
Borzasztó, hány Soros van. lassan több, mint svábbogár a cellákban, pedig oda a rabok direkt hurcolják be gyufásskatulyában. Lehet, hogy Soros szelleme is így jön be a határon, fogadni mernék, ha rendesen átvizsgálnák a civil bérenceinek a poggyászát, hát több volna benne a gyufásdoboz, mint az alsógatya és zokni. Mondjuk én a Hír tévé helyében nem nagyon merném a miniszterelnök nevét egy nyomtatott nagybetűvel összefüggésbe hozni, mintha láttam volna már erről szalonképtelen transzparenseket, de hát ők tudják.
Az alvállalkozók szolgálatkészen meg is nevezték a bűnsegédeket: a jogvédő civil szervezeteket, (a kormány zsoldjában álló Alapjogokért Központ elemzője szerint ők „áljogvédők”, szemben a „nemzeti jogvédőkkel”), a bírókat és az ügyvédeket. Természetesen csupa ballib, az egyik főgonosz pláne „Karácsony Gergely bizalmasa”. „Az ellenzék a pénzért és hatalomért mindenre képes. Láttunk már ilyet” – teszi hozzá a megbotránkozástól remegő hangon a KDNP-s szóvivő, a mezőknek ez a pénzről mit sem tudó lilioma. 
Lassan kiderül, hogy a jogvédők-bírók-ügyvédek trió nem is egyszerűen bűnsegéd. Ők maguk a valódi bűnösök, a bűnbakbiznisz igazi célpontjai. A fogvatartottaknak járó kárpótlást a miniszterelnök handabandázása ellenére végül csak kifizetik. A gyöngyöspataival teljesen megegyező esetben, Csörögön a diszkriminált roma diákok már meg is kapták a bíróság által megítélt összeget. Természetesen az önkormányzat helyett az állam, vagyis a tankerület fizette, ott ebből nem csináltak drámát, akkor még a bűnbakbizniszelők másba fektettek be. Ugyan már, kit érdekelnek a cigányok és a bebörtönzöttek? A kormányt biztosan nem. Velük mint amúgy sem túl népszerű csoportokkal a kellő hangulatot alapozták meg. Az ellenük gerjesztett indulatok csak a biznisz melléküzemágának termékei. Az igazi célcsoport az igazságszolgáltatás még független szereplői, mármint a függetlenségük maga. 
Az Árpád-házi királyok pallosjogot adtak legfontosabb hűbéreseiknek: a birtokaikon ők ítélkezhettek, és nem az erre rendelt királyi vagy vármegyei hatóságok, bíróságok. Utólag ez maga a plurális demokrácia ahhoz képest, hogy most az egész ország az első ember birtoka. Nem osztja le a pallosjogot. Ez is az övé. Ő dönti el, és nem a jog, a bíróságok, hogy – mint sajtótájékoztatóján mondta – mi „sérti az emberek igazságérzetét”, mi „sebezte meg a magyar néplelket”. Ő a néplélek maga. Ki sajnálhatná tőle épp azt a kis pallosjogot?
Hiszen ez csak a bűnbakbiznisz extraprofitja. Jár neki. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Brüsszel nem tágul

Megint jőnek, kopogtatnak: most az Európai Parlament jogi bizottsága küld Magyarországra többpárti delegációt, hogy felmérje, milyen is a jogállam helyzete Magyarországon. A hír olvastán – már megint – az Annie Hall jutott eszembe; Brooklyn nem tágul, azaz Brüsszel (Strasbourg) nem tágul, oda nem jutnak el a hírek, nem létezik a világháló, újra és újra személyesen kell megtapasztalni, ami egyébként szabad szemmel látható onnan is. Persze, ki kell védeni a magyar miniszterelnök esetleges támadását: a Sargentini-jelentés esetében azzal utasította el az elmarasztaló határozatot, hogy a bizottság nem is küldött hivatalos tényfeltárókat Budapestre, nem hallgatták meg a kormány érveit, mintha azokat ne lehetne nap mint nap elolvasni, például a magyarországi média kilencven százalékában. 
De hát jöjjenek, noha a személyes jelenlét nem fogja Orbánt arra késztetni, hogy bármit elfogadjon a bírálatokból, legfeljebb Soros-ügynöknek lesznek bélyegezve a küldöttek. Meg mindenki, aki kritizálja a magyar jogállami helyzetet. Itt voltak a néppárti bölcsek is, a csapat összetételéből eleve tudni lehetett, hogy nem jutnak megegyezésre, hárman háromféle helyzetet láttak, így – a hírek szerint – nem is javasoltak semmi érdemit. De járt már itt sokfajta összetételű bizottság, vizsgálták már a jogállamot, a média helyzetét, tökmindegy volt, mit írtak le, az orbáni politikán senki és semmi nem tudott változtatni, sőt az egyre beljebb ment a jogállam lebontásában. 
Pedig Brüsszelnek nem kellene ideküldeni senkit, szinte minden nap produkál a hatalom olyan történéseket, amelyek távolról is pontosan megítélhetőek. Elég lenne, mondjuk, ha minden európai képviselő megkapná az állami televízió Budapest ellenzéki főpolgármesterével készült interjúját, máris tudná, hol és hova tart ez az ország. Nem kell ahhoz sem repülőjegyet váltani, hogy meghallgassák Orbán Viktor állami rádióban tett nyilatkozatát, vagy a nemzetközi (!) sajtótájékoztatóján elhangzottakat, majd elkészítsék tényfeltáró jelentésüket. Vajon milyen kiegészítő információ szükségeltetik ahhoz, ha a miniszterelnök saját szájából hallják, hogy fityiszt mutat és negligál egy bírósági ítéletet, fölrúgva ezzel még a saját törvényeit is? Milyen plusz ismeret kell egy képviselőnek akkor, ha meglátja: a pártállami időket megidézve az összes vidéki lap címlapján ugyanaz a kormánypárti politikai propaganda látható? Budapestre kell-e utaznia bárkinek ahhoz, hogy véleményt alkosson egy múzeum titkos kormányhatározatban történő elköltöztetéséről? 
Manipulált kérdések ezek, majdnem olyanok, mint a nemzeti konzultációéi, oly egyértelműek a válaszok. Ám Brüsszel nem tágul, újabb és újabb tényfeltárókat küld Magyarországra, újabb és újabb jelentéseket készít, készíttet, és valójában nem történik semmi. Az Unió nehézkessége, túltengő bürokráciája nem teszi lehetővé, hogy érvényesek legyenek a demokrácia játékszabályai, vagy másként: a szövetség elvei. És ezt pontosan tudja Orbán, éppen ezért Budapest sem tágul.
Szerző
Németh Péter

Várfogság

Péntek reggel levelet hozott a villanyposta, és én egy pillanatra azt hittem, még álmodom. A feladó ugyanis a Várkapitányság volt: az a szervezet, amelyről már nem is reméltem, hogy valaha felfigyel újságunk létezésére. 
Tudom én, hogy a kor nem érdem, csak állapot, de mégiscsak úgy alakult, hogy több mint huszonöt éve foglalkozom a budai Vár sorsával. Voltak idők, amikor még információkat is képes voltam szerezni arról, mire tervezi ott költeni az adófizetők pénzét az aktuális hatalom – az utóbbi évtizedben viszont lehetetlen volt bármilyen kérdésre választ kapni. Csak az utóbbi bő egy évben háromszor futottunk neki például, hogy megtudjuk, mi célt szolgál és mikor készül el a Lovarda és a Főőrség. Kérdéseinkre még csak egy „no comment” sem érkezett a Miniszterelnökségtől és függelékeitől.
A várőrök most azonban erősen felindultak azon, hogy az – immáron ellenzéki vezetésű – budavári önkormányzat nem hívta meg őket arra a fórumra, ahol a Dísz tér 2. alatti telek sorsáról beszélgettek. Szerintük a polgároknak joguk van hiteles információt szerezni a Nemzeti Hauszmann Programról. Ami kétségkívül igaz, különösen, ha eltekintünk attól, hogy a program publikus verziójában a legutóbbi időkig egyáltalán nem szerepelt a Vöröskereszt Egylet, később Külügyminisztérium palotájának visszaépítése. Arra pedig kár is szót vesztegetni, hogy a program helyszínlistája ma már teljesen más, mint a négy-öt évvel ezelőtti, és hogy minden eddigi beruházás – például a komplett Karmelita irodaházé – szigorú titoknak minősült, és sem ember, sem hivatal nem tudhatott meg semmit a már zajló építkezésekről. Inkább megszüntették a műemlékvédelmet, mint hogy konzultálni kelljen a vári tervekről.
A lényeg az az örvendetes tény, hogy a Várkapitányság, s eszerint a Miniszterelnökség hirtelen a transzparencia és az őszinte párbeszéd híve lett. Csak így tovább.
Szerző
N. Kósa Judit