Kína;koronavírus;

2020-01-25 16:40:32

Hétfőtől az összes csoportos utazást leállítják a koronavírus miatt Kínában

A kínai holdújévi ünnepek alatt, amelyek pénteken kezdődtek, rendszerint milliók kelnek útra Kínában, bel- és külföldre egyaránt.

A kínai hatóságok hétfőtől leállítják az összes csoportos utazást bel- és külföldre egyaránt, hogy meggátolják az új koronavírus okozta járvány terjedését – jelentette szombaton a kínai állami televízió.

A tudósításban idézték a kínai idegenforgalmi társaság közleményét, amely szerint a csoportos utakat Kínán belül már pénteken beszüntették.

A kínai holdújévi ünnepek alatt, amelyek pénteken kezdődtek, rendszerint milliók kelnek útra Kínában, bel- és külföldre egyaránt.

A vírus behurcolását elkerülendő a pekingi hatóságok vasárnaptól leállítják a kínai főváros és a tartományok, valamint a Peking környéki városok közötti távolsági buszjáratokat is. Pekingben eddig már 30 megerősített fertőzést rögzítettek, de ezek nem mindegyike vezethető vissza Hupej tartománybeli látogatásokra – írta a Global Times című lap.

Gyorsul a járvány terjedése

Súlyosnak minősítette szombaton a járvány következtében kialakult helyzetet Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának ülésén, amelyen a gyorsan terjedő fertőző betegség elleni intézkedésekről tárgyaltak – jelentette az állami televízió szombaton.

A vírus 41 ember halálát okozta idáig Kínában, és világviszonylatban 1372 embert fertőzött meg, többségüket Kínában.

A kínai holdújév ünnepén tartott politbüroülésen Hszi Csin-ping azt mondta, hogy „gyorsul a járvány terjedése”. A televíziós tudósítás szerint a forrásokat és szakembereket a súlyos esetek kezelésére kijelölt kórházakba összpontosítják, nem fogják elhalasztani a gyógykezelést anyagi okokból, és biztosítják a szükséges gyógyászati anyagokat a fertőzés gócpontjába, Hupej tartományba és annak székvárosába, Vuhanba.

A televízió szerint a hatóságok gondoskodnak a vírus terjedésével kapcsolatos információk pontos, azonnali és átlátható közléséről.

Oroszország tárgyalást folytat Kínával állampolgárainak esetleges evakuálásáról Vuhanból és Hupej tartományból – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség szombaton a pekingi orosz nagykövetségre hivatkozva, hozzátéve, hogy a képviselet sajtóattaséjának közlése szerint orosz állampolgárok nem fertőződtek meg a vírussal.

Franciaország is tervezi állampolgárainak evakuálását Vuhanból – írta szombaton a The South China Morning Post című kínai lap.

Európában is megjelent

A The Wall Street Journal című lap nemrég arról számolt be, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen bezárja vuhani konzulátusát, és egy bérelt repülővel elszállítja a városból ott tartózkodó állampolgárait, köztük diplomatákat és családtagjaikat, mintegy 230 embert. A járat több napi tárgyalás eredményeképpen kapott felszállási engedélyt a kínai hatóságoktól – írta a lap.

Thaiföldről öt, Ausztráliából négy, Szingapúrból, Japánból, Malajziából, Tajvanról három-három, Dél-Koreából, Vietnamból, az Egyesült Államokból kettőt-kettőt, Nepálból, Szaúd-Arábiából egy-egy koronavírus-fertőzést jelentettek.

Eközben Európában is megjelent a járvány: Franciaországban, Bordeaux-ban és Párizsban három fertőzöttet találtak, Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter szerint pedig további megbetegedések is várhatóak. Bordeaux egészségügyi szervei a koronavírusra jellemző tünetek miatt megfigyelés alá helyeztek egy kínai származású férfit is, aki Kínából Hollandián keresztül érkezett Franciaországba.

Csütörtöki értesülések szerint öt embert kezelnek az Egyesült Királyságban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel. A gyanús esetek közül négyet Skóciában, egyet Észak-Írországban vizsgálnak. Esetükben még nem bizonyosodott be, hogy valóban a szóban forgó fertőzést kapták el.