Győrben tényleg csak fideszes nyerhet: Dézsi Csaba András lesz az új polgármester

Publikálás dátuma
2020.01.26. 19:47

Fotó: Béres Márton / Népszava
Borkai októberi győzelménél nagyobb fölénnyel nyert a Fidesz jelöltje.
Alig vesztettek választási kedvükből a győriek: a Borkai Zsolt lemondása miatt tartott időközi polgármester-választáson csaknem annyian voksoltak, mint tavaly ősszel, amikor még „friss” volt a fideszes városvezető szex- és korrupciós botránya. Október 13-án a névjegyzékben szereplő 101 841 választópolgár 44,18 százaléka voksolt, most vasárnap pedig 42,25 százalékuk. A hasonló részvételi arány azonban más eredményt hozott tegnap, mint három hónapja. Októberben Borkai 44,3 százalékot kapott, míg akkori ellenzéki riválisa 42,8 százalékot. Most viszont a fideszes jelölt, a kardiológus Dézsi Csaba András egészen 56,1 százalékig jutott. Az ellenzék így kevésbé tudta megszorítani: az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP győri polgármesterjelöltje, Pollreisz Balázs 39 százalékot kapott. A másik négy induló összesen sem ért el 5 százalékot. A választás főként szimbolikus jelentőséggel bírt. A Fidesznek nagy többsége van az önkormányzatban, az arányokat jelentősen Pollreisz győzelme sem változtatta volna meg. A kormánypárt óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy véletlenül se veszítsék el a megyeszékhelyt, ahol – nem kis részben a Borkai Zsolt adriai orgiájáról készült videó, valamint a korrupciógyanús ügyeinek nyilvánosságra kerülés miatt – megerősödött az ellenzék. Az időközi választást megelőzően a várost „ellepték” a Dézsi Csaba Andrást ábrázoló óriásplakátok, és mások mellett Kövér László házelnököt is „bevetették” a kampányban. Ezzel alighanem azt akarták jelezni, hogy Dézsi mögött valóban ott a teljes párt: a 24.hu írt arról, hogy évekkel ezelőtt épp Kövér László volt az, aki háttérbe szorította Dézsit, hogy Borkait „felépíthessék.” Másfelől az eredmény azt is jelezheti, hogy míg Borkait büntették a győriek az ősszel, a Fideszre ma már nem neheztelnek a botrányok miatt, hiszen az új jelölt simán nyert ugyanannak a pártnak a színeiben. A botrány hatásaiból okulva alighanem az sem volt véletlen, hogy Dézsi Csaba András ígérte, a Borkai-ügy feltárásában mindenben segíteni fogja a hatóságok munkáját. Sőt, a városra rátelepedő üzleti körről lapunknak úgy fogalmazott: „A vezetés körül valóban kialakult egy kapcsolati háló, ami működtette ezt a várost, és ha ebben nem helyénvaló dolgok is történtek, akkor azokat a pókhálószálakat el fogjuk vágni.” Vasárnap este Dézsi Csaba András, még mielőtt a választás eredményéről beszélt volna, Facebook-oldalán élőben közvetített nyilatkozatában gratulált a magyar férfi vízilabda-válogatottnak, amely megnyerte az Európa-bajnokságot. Megköszönte a választóknak, hogy megértették a kampánya üzenetét, és Győr fejlődésére szavaztak. Győrt egy virágoskerthez hasonlította: a gyomokat ki kell gyomlálni, új palántákat kell ültetni. Kinyitjuk a városházát – ígért közvetlenebb kapcsolatot a helybéliekkel, a civil szervezetekkel a fideszes polgármester. Pollreisz Balázs valamivel fél kilenc előtt közölte: felhívta Dézsi Csaba Andrást és gratulált neki a győzelemhez. Megköszönte a támogató szavazatokat és megígérte, hogy továbbra is Győrért fog dolgozni, a város lelkiismeretének hangja lesz.
Pollreisz Balázs a voksolás után
Fotó: Béres Márton / Népszava
"Le akarom zárni a Borkai-érát és el akarom kezdeni a Dézsi-korszakot" - nyilatkozta korábban a Népszavának Dézsi Csaba András. Megválasztása előtt békére, átláthatóságra, konszenzusra épülő politikát ígért. Dézsi Győrben született 1962-ben, a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán szerzett diplomát. A Magyar Judo Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. 1994-ben lépett be a Fideszbe, az Országos Választmány tagja. Belgyógyász, kardiológus, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosa. 2002-ben is győri polgármesterjelölt volt, de azt a választást nem nyerte meg.
Szerző
Frissítve: 2020.01.26. 21:32

A mentők a falu szélén vártak: különös haláleset Csenyétén

Publikálás dátuma
2020.01.26. 18:51
Csenéyte
Fotó: Népszava
A biztosításukra kirendelt rendőröket várták, a beteg meghalt.
Az ország egyik legszegényebb falujában, az encsi járásban lévő, szinte kizárólag romák lakta Csenyétén szombat este elhunyt egy negyvenkét éves férfi, halálának körülményei pedig heves vitákat szítottak, és kérdések sokaságát vetették fel.
A férfi rokonai riasztották a mentőket, hogy az illető nem lélegzik és a szívverése sem érzékelhető. A mentők haladéktalanul elindultak, a településre azonban nem hajtottak be: megálltak a község határában, hogy megvárják a biztosításukra kirendelt rendőröket. Kiss István, a falu tavaly ősszel megválasztott roma polgármestere – miként az eseményről elsőként beszámoló 444.hu közreadta – saját Facebook-oldalán videóüzenetben azt mondta: az élettelen testet ő maga rakta a kocsijába, hogy elvigye mentőkhöz, mert azok a felettesük utasítására a falu határában várakoztak. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közleménye szerint a mentő hívásakor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két egységet is riasztottak, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítették a helyszínen tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében. Mint írták, a mentőket már telefonon keresztül "szidalmazás, fenyegetés érte", és ezt hangfelvétel is dokumentálja, ezért a helyszínre küldött mentősöknek a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértek. A közleményben az OMSZ arra is kitért, hogy a házból kihozott férfi újraélesztését a mentők is folytatták, de nem lehetett megmenteni az életét. A halál okát szakértői vizsgálat tisztázza majd. Az OMSZ közleményében kiemelte: a veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítják. Az Encsi Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel – válaszolta lapunk kérdésre Dobi Tamás, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Közölte: a rendőrség munkatársai az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján haladéktalanul megjelentek a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentőszolgálat munkatársainak a munkavégzését is. Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete elnöke azt követelte az Országos Mentőszolgálattól, hogy azonnal rendeljen el vizsgálatot. Szavai szerint három hete arra kérték az encsi járási hivatal helyettes vezetőjét: tegyenek meg mindent azért, hogy baj esetén este és hétvégeken is kimenjen Csenyétére az orvosi ügyelet, vagy a mentőegység. Kitért arra is, hogy nem csak sürgős esetben kiszolgáltatottak a helyiek: nincs állandó háziorvosuk, ráadásul a tömegközlekedés nagyon rossz errefelé, még a szomszéd faluba is nehezen jutnak el, nemhogy nagyobb városokba.
Szerző
Témák
mentők Csenyéte
Frissítve: 2020.01.26. 19:29

Elő a szelvényeket, mutatjuk a hatos lottó nyerőszámait

Publikálás dátuma
2020.01.26. 17:33
Illusztráció: Thinkstock
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait, de telitalálat ezen a héten sem volt. 50 embernek azért volt ötöse, ezzel 324 ezer forintot nyertek. A számok: 4 (négy) 13 (tizenhárom) 33 (harminchárom) 37 (harminchét) 40 (negyven) 41 (negyvenegy) Ez a hatodik hét volt telitalálat nélkül, így a jövő hétre már 700 millió forintos nyeremény halmozódott fel, amit az vihet el, aki mind a hat számot eltalálja.
Szerző
Témák
hatoslottó