külképviselet;üzemeltetés;

2020-01-28 07:00:00

Milliárdok a baráti cégnek üzemeltetésért Szijjártó tárcájától

Négy év alatt összesen akár 4,8 milliárd forintot is kaphat a Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Zrt. tizenöt magyar külképviseleti épület karbantartásáért és műszaki üzemeltetéséért – derült ki egy lapunk birtokába jutott minisztériumi feljegyzésből.

A Magyar András főosztályvezető által jegyzett dokumentum szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) keretszerződést írt alá a céggel, ez alapján kell az érintett követségeknek és konzulátusoknak külön megállapodást kötniük. Mint a feljegyzésből kiderül, a bécsi, a pozsonyi, a zágrábi, a bukaresti, belgrádi, ljubljanai és a brüsszeli magyar nagykövetségekről; valamint a lendvai, ungvári, kassai, szabadkai, beregszászi, csíkszeredai, kolozsvári és eszéki konzulátusokról van szó.

A Mega-Logistic minden egyes épület karbantartására és üzemeltetésére költségajánlást készített, ezt a dokumentum szerint a KKM maximális összegként ajánlotta az érintett misszióvezetők figyelmébe, vagyis ennél nagyobb összegű szerződést nem köthetnek.

A tizenöt külképviselet összesen évente legfeljebb csaknem 965 millió forintot fizethet átalánydíjként a Mega-Logisticnek, 65 millió forint értékben rendelhet 100 ezer forint alatti és 170 millió forint értékben ennél drágább szolgáltatásokat, ez összesen évente 1,2 milliárd forintos bevételt jelenthet a cégnek. Érdekes, hogy a feljegyzés szerint a pénznek csak egy része szerepel a 2020-as költségvetésben, a többit az érintetteknek maguknak kell kigazdálkodniuk, például különböző költségcsökkentő intézkedésekkel, leépítésekkel. Az állomáshelyeket egyéni átadás-átvételi jegyzőkönyvet is kell készíteniük.

Úgy tudjuk, a cég emberei már sorra járják az adott képviseleteket, hogy előkészítsék a megállapodásokat. A Népszava írta meg még tavaly októberben, hogy a Mega-Logistic elnyerte a közbeszerzést a tizenöt képviselet ingatlanjainak fenntartására. Akkor egy minisztériumi forrásunk azt mondta, úgy tudják, a cég jóval drágábban szolgáltat majd, mint amennyit korábban az érintettek ezekre a feladatokra költenek, ráadásul arra számítanak, a Mega-Logistic ugyanazokkal a karbantartó cégekkel szerződnek majd, amelyek most is elvégzik a tényleges munkát. Az ugyanis nem életszerű, hogy majd minden esetben Magyarországról küldenek szakembert egy-egy javításra. A Mega-Logistic egyébként már korábban is több milliárdos összegű szerződést kötött a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, ők építették át például a Moszkvai Magyar Kulturális Intézetet, nettó hat milliárd forintért. Az ügy újabb fejleményeivel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a minisztériumnak.