Donald Trump;impeachment;

2020-01-29 08:10:00

Már republikánusok is haragszanak Trumpra

Szóban már egyre több republikánus szenátor támogatja a tanúmeghallgatást az elnök elleni kongresszusi eljárásban, de még mindig nem biztos, hogy legalább négyen hajlandóak a demokrata párti kisebbséggel szavazni az ügyben. Ha igen, akkor beláthatatlanul elhúzódik a folyamat.

Az impeachment szenátusi szakasza a hétvégéig az előre látható ütemben, a gyors és Donald Trump számára kedvező végkifejlet felé haladt, ám vasárnap részletek szivárogtak ki John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó kiadás előtt álló könyvéből. Eszerint Trump augusztusban négyszemközt nyíltan kijelentette, hogy addig tartja vissza a 391 millió dolláros katonai segélyt, ameddig Kijev nem jelenti be vizsgálat indítását a volt alelnök Joe Biden és fia ukrajnai ügyletei, illetve a 2016-os elnökválasztásba való ukrán beavatkozás miatt.

A könyvből Bolton egy példányt küldött el nemzetbiztonsági ellenőrzésre a Fehér Háznak, ahol azt sokszorosították, hogy egyszerre többen olvashassák. Emiatt most nem lehet tudni, hogy végül ki játszotta át a kényes részleteket a New York Times és a Washington Post újságíróinak. Egyes, korábban szilárdan Trump mögött álló republikánus szenátorok most kifejezetten dühösnek látszanak, amiért az elnök csapata előlük is eltitkolta a könyv kényes állításait. A védelem, mintha mi sem történt volna, még hétfőn is azt bizonygatta, hogy ne volt összefüggés a segély visszatartása és a Bidenék elleni vizsgálatra vonatkozó követelés között.

Bolton, aki az impeachment képviselőházi szakasza idején megtagadta a tanúskodást, a szenátus idézésére már hajlandó lenne megjelenni. Évtizedek óta közismerten konzervatív, az előző republikánus adminisztrációk alatt is vezető posztokon dolgozó diplomatáról lévén szó, esetleges terhelő vallomása súlyos csapás lenne az elnökre és híveire. Az elemzések továbbra sem tartják valószínűnek, hogy Trump belebukhat a botrányba, ám újraválasztási esélyei szempontjából nem mindegy, hogy fehér köpenyes grállovagként vagy besározott, hazugságon kapott politikusként tudja maga mögött az impeachmentet.

A fehér házi jogászcsapat hétfőn és kedden fejtette ki a védelem érveit. Ezek néha egymásnak is ellentmondtak. Az egyik jogász például elismételte, hogy az elnök nem Bidenék miatt tartotta vissza a segélyt, majd a másik hosszasan magyarázta, mennyire indokolt volt a politikus elleni vizsgálat. Szerdán és csütörtökön a szenátorok írásban, az ülést vezető John Roberts legfőbb bíró közvetítésével tehetnek fel kérdéseket a vád és a védelem képviselőinek. Várhatóan pénteken jön el a pillanat, amikor szavazniuk kell a tanúkról. A demokrata párti ellenzék egyelőre elvetette azt a lehetőséget, hogy Boltonért cserébe a republikánusok Joe Bident vagy más, nekik esetleg kedvezőbb személyeket faggathassanak nyilvánosan. Ez az álláspont azonban aligha lesz tartható, hiszen a republikánus többség bárkit beidézhet.

Trump elnök kedden a szenátusi ülés kezdete elé időzítette közel-keleti béketervének nyilvánosságra hozatalát. Hasonló trükköt a múlt héten is bevetett, akkor a Kínával megkötött kereskedelmi megállapodással próbálta elterelni a figyelmet. A Bolton-könyv kiszivárogtatása után azonban ez is nehezebbnek ígérkezik.