nekrológ;

2020-02-10 14:23:11

Meghalt Erős Ferenc

A szociálpszichológus, egyetemi tanár 74 éves volt.

Hetvennégy éves korában meghalt Erős Ferenc szociálpszichológus, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet doktori iskolája Elméleti pszichoanalízis programjának vezetője, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének emeritus kutatója, a szegedi József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékének egykori oktatója, majd vezetője. 

Kutatási területei közé tartozott a magyar pszichoanalízis története, Ferenczi Sándor munkássága, a társadalmi jelenségek vizsgálata analitikus szemszögből. A hatalmi struktúrák, az autoritáriánizmus, a társadalmi kisebbségek terén jelentős kutatások fűződnek a nevéhez. Alapítója és főszerkesztője volt a Thalassa, majd Imágó Budapest néven megjelenő analitikus szakfolyóiratnak. Számos pszichológiai könyvet írt, több szakmai lap szerkesztőbizottságában dolgozott  Mint szociálpszichológus gyakran foglalkozott politikai témákkal. Utolsó könyve, a 2016-ban megjelent Psziché és hatalom is arról szól, hogy az emberek miért engedelmeskednek vagy miért nem engedelmeskednek a hatalomnak. 

A hazai pszichológiai közélet meghatározó alakjától búcsúzunk.