Sorozatosan viszik színre a színházak Tolsztoj darabját az Anna Kareninát. Újvidéken a macedón Dejan Projkovszki vendégként állította színpadra erősen érzéki, vad és intenzív tónusban. A mű kulcsa, egy szerelmi háromszög, lehetne már nagyon is unalmas. De úgy látszik ez az alapszituáció soha nem megy ki a divatból és mindig új és új impulzust és értelmezést kap. Ez a mostani rendezés sziporkázik az ötletekben. Már a díszlet is nagyon izgalmas, tele van talánnyal. Csupa ajtó a tér, egymás mellett és mögött felépítve, ha valaki kinyit egyet, beleütközik egy újabba. És ez így megy, folyamatosan, kinyitják, becsukják, mint amikor ledöntünk egy falat és máris ott magasodik előttünk a következő. Az ajtó nyitások és csapódások egymás utánisága egyhamar költészetté válik. Mint, ahogy az előadás érzékisége is!
Ráadásul a rendező végig keveri a nyerset, a fizikailag fájót a szelíden simogató érintésekkel. A színre vivőt elsősorban a viszonyok érdeklik, a találkozások, a lángolások, a csalódások és a kiábrándulások. És mer szentimentális lenni, mindezt úgy, hogy az érzelmesség nem csordul túl, vagy tárgyiasul, máskor humorral itatódik át. Ez utóbbi történik például, amikor Levin (Pongó Gábor) és Kitty (Dienes Blanka) elkezdenek egymásra licitálva mindenre, falra, tárgyakra felírni valamit. Főként azt, hogy szeretlek!
Máskor a címszereplő hány jeget, vagyis érzékien és szemléletesen olvasztja le magáról az elutasítást. Az ugyanabba a gyümölcsbe harapó „bűnösök” létől átitatott nedvességben lesznek egymáséi.
Béres Márta Anna Kareninaként folyamatosan képes meglepni a nézőt. Mindig más arcát mutatja. Már az is óriási lelemény, amikor az elején a szerelmesek órákat röpítenek egymásnak, mintha a múló idővel játszadoznának. Béres Márta a nőiség szinte minden stációját képes megmutatni, az ösztönös csábítótól, az esendő áldozatig, a sebzett anyától, a sorsát elkerülni nem tudó hősnőig.
A Vronszkijt játszó Mészáros Árpád kevesebb színnel dolgozik, inkább a nyers erő és tépelődő bizonytalanság elegyéből gyúrja össze a figurát. Kareninként Német Attila elsősorban a veszteséget játssza el.
Szimbolikusak, de nagyon erős hatásúak a zenék, és a humorosabb epizódok is kedvesek, ilyen például a görkorcsolyás jelenet. Az első rész talán hosszabb a kelleténél, de aztán érkezik a sokkal rövidebb második. A játék mozdonyból a végén képletesen igazi lesz, Anna arca pedig véressé változik. A szenvedély végzetessége leolvasható a rémült tekinteten. Az igazi boldogság már csak a másvilágon teljesülhet be.
Infó
Tolsztoj: Anna Karenina
Újvidéki Színház
Rendező: Dejan Projkovszki
