Előfizetés

Májusra érik be a nemzeti konzultáció, még tavasszal letudná a törvényalkotást a kétharmad

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.02.13. 17:33
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón
Fotó: Illyés Tibor / MTI
A csütörtöki kormányinfón emellett az is kiderült, hogy nemsokára jogszabálymódosítással áll elő Varga Judit, Palkovics László pedig Ózdra megy.
Nem csak arról a "nemzeti konzultációról" esett szó a csütörtöki Kormányinfón, aminek a kérdései még ugyan nincsenek meg, de a kormány már előre tudja a válaszokat. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a számos politikai kinyilatkoztatás mellett kevés konkrétumról is szót ejtett. Ezek:
  • várhatóan még februárban jogszabálymódosítást nyújt be Varga Judit a börtönzsúfoltság problémájának megoldásáért;
  • még a tavaszi ülésszakban nekiállna törvényt hozni a kétharmad a májusban lezáruló "konzultáció" nyomán; valamint
  • Ózdra küldik Palkovics Lászlót, hogy szerezzen állást a rövidesen utcára kerülő ezer munkásnak.
Ugyan terjedelmesen beszélt Gulyás az állítólagos "börtönbizniszről", illetve a gyöngyöspatai romákat is hosszan ostorozta, ezekben a témákban érdemi, új információ nem hangzott el a közmédia beszámolója alapján. Később a miniszter például a győri gyerekgyilkosságra is kitért. Gulyás azt vetette fel:
megelőzhető-e az ilyen eset a szigorú büntetőpolitika nélkül?

Szónoki kérdésére a szakértők válasza egyébként az, hogy a megelőzés és a büntetés két teljesen külön dolog, a szigorú büntetőpolitika ráadásul útjában állhat az enyhébb bűncselekményekért elítéltek társadalomba való visszailleszkedésének. Gulyás maga nem adott ezúttal választ, inkább egy újabb kérdést tett fel: ha bűnszervezetben elkövetett gazdasági bűncselekménynél nem megengedett a feltételes szabadságra bocsátás, indokolt-e annak biztosítása, ha valaki egy másik ember életére tör. Ezután témát váltott.
A bírák esetében állította: a kormány a bíróságok függetlenségét a demokratikus jogállam elengedhetetlen részének tartja. De éppen a függetlenség miatt fontos az, hogy a függetlenségüknek még a látszata se sérüljön, akár egy üzleti érdekeltség miatt - tette hozzá, azzal együtt: az összeférhetetlenség kérdését akár a bírák is támogathatják.
A miniszter kérdésre elmondta: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter teljes felhatalmazással megy Ózdra annak érdekében, hogy a bezárásra váró ABB üzemében dolgozó mintegy ezer ember egyike se maradjon munka nélkül. Közölte azt is: szerinte továbbra is a jegybank illetékes a történelmi mélységekben lévő forintárfolyam kérdésében. Megjegyezte, miután az ország - szerinte - kiszabadult a devizahitel-csapdából, úgy látja,
a forint drámai értékvesztésének "kisebb" hatása van.

Azzal érvelt, hogy a magyar államadósságnak is mindössze 17-18 százaléka van devizában és nem csupán euróban. A miniszter kérdést kapott a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor pedofil-ügyéről. Elmondta: az amerikai hatóságok kérésének tettek eleget azzal, hogy az ügyet az azzal kapcsolatos nemzetközi nyomozás lezárultáig nem hozták nyilvánosságra.
Amikor a múlt heti, budapesti szélsőjobboldali jelmezbál, a "becsület napja" kapcsán tettek fel kérdést Gulyásnak, a miniszter úgy felelt: indokolt megemlékezni arról a katonáról, aki háborúban halt meg. Ezután a szovjetek háborús bűneit kezdte emlegetni. Kérdésre kitért arra is, hogy örülne a kormány, ha Karácsony Gergely fővárosi főpolgármester pluszforrásokat szerezne az EU-tól.

Influenza: újabb intézményekben rendeltek el látogatási tilalmat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.02.13. 16:32

Fotó: Google Street View
A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban szombattól, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának fekvőbetegosztályain pedig csütörtöktől lép életbe a korlátozás.
Látogatási tilalmat rendeltek el a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban szombattól – tudatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-vel csütörtöki közleményében. Tájékoztatásuk szerint Veszprém megyében az elmúlt héten mintegy ezren, azaz másfélszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban. A járvány leginkább a gyermekeket és a 35 év alattiakat érinti.
Csütörtöktől a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának valamennyi fekvőbetegosztályán is látogatási tilalmat rendeltek el. Az intézmény közölte: védőfelszerelés – így orr- és szájmaszk, valamint védőruha – használata és kézfertőtlenítés mellett a gyermekosztályon a beteget kísérő, ápoló szülő, szülés esetén a szülő nő által meghatározott kísérő, valamint a súlyos állapotú beteg hozzátartozója kivételt képez a tilalom alól, ha az adott egység vezetője a látogatásra engedélyt ad.
A népegészségügyi szakemberek szerint még mindig érdemes beadatni a veszélyeztetettek részére ingyenesen igényelhető influenza elleni védőoltást, a védettség kialakulásához 14 napra van szükség. A betegség által veszélyeztetettnek tekinthetők a krónikus vagy immunrendszeri betegségben szenvedők, a gyerekek, az idősek, a várandósok, illetve azok, akik gyakran vesznek igénybe tömegközlekedést, vagy közeli kapcsolatba kerülhetnek betegekkel. Jelenleg Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Zala és Pest megye egészségügyi intézményeit érinti részleges vagy teljes látogatási tilalom, a teljes lista itt található.

Egyetlen nap alatt vonul át egy meleg- és egy hidegfront is a fejünk felett

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.02.13. 16:25
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Lesz szél, zápor, néhol még hózápor is pénteken.
Pénteken kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé alakul ki eső, zápor, majd délelőtt északnyugat felől fokozatosan megszűnik a tartós csapadék, felszakadozik a felhőzet, felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, néhol futó zápor, északkeleten hózápor, a Dunántúlon helyenként zivatar előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik, főként a Dunántúlon néhol viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 6 és 13 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában

A Brit-szigetek és a Skandináv-félsziget fölött ciklonok örvénylenek. Hatásukra az említett térségben, valamint Nyugat- és Kelet-Európa nagy részén gyakran erősen felhős az ég, és elsősorban a frontok mentén többfelé esik az eső, záporeső, az északabbi és keletebbi tájakon havazás is kialakul. Ugyanakkor szárazföldünk középső és déli területeinek időjárását anticiklon alakítja, errefelé a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten, északon fagypont alatt, délen, délnyugaton 13 fok fölött alakul.
Péntek estig a Kárpát-medence fölött egy meleg- majd egy hidegfront is átvonul.