Bóta Gábor: Erkölcsi kihágások

A Legénylakást már bemutatták a Révay utcai teátrumban, csak akkor még Vidám Színpadnak hívták. De „véletlenül” már akkor is Puskás Tamás rendezte, akinek kiugró sikerrel megy ugyanitt egy másik Simon rendezése, a Pletykafészek.

Nem megy nekünk ez a házasság, nem és nem, miközben mégiscsak jó lenne, ha működne, mondja a közismert vígjáték-szerző, Neil Simon, aki maga is ötször házasodott. A Centrál Színházban Puskás Tamás rendezésében bemutatott Legénylakás című darabja megcsalások sorozata. Egy szingli fiatalember lakására járnak gyors-szeretkezési céllal a nagyvállalat pasijai, hogy sebtében, de sorozatban, és naná, hogy titokban, megcsalják a feleségüket. Az ifjú Chuck Baxter, aki a ranglétra legalján kuksol, céges előmenetelt remél, és egyáltalán nem alaptalanul, azért az „aprócska” szívességért, hogy a lakáskulcsa menetrendszerűen átadásra vár.

A Legénylakás című film, Billy Wilder rendezésében, négy Oscar-díjat is bezsebelt 1960-ban, Jack Lemmon, Shirley MacLaine és Fred MacMurray főszereplésével. Akkor Neil Simon, aki nincs is még két éve, hogy itt hagyott bennünket, már sikeres, de a kritikusok által még nem kellően értékelt író volt. Aztán, amikor harminc évvel később, a Yonkersi árvákért megkapta a drámaírók Pulitzer-díját, fordult a kocka, de soha nem teljesen. A poéngyáros bulvárszerző, a felszínes könnyedség bélyegét azóta is rásütik. Amikor például Bessenyei Ferenc, aki nagy, tragikus színészként vonult be a köztudatba, először játszott ilyen könnyedségben Neil Simon, Az utolsó hősszerelmes című darabjának címszereplőjeként, az előadás végén, a Katona József Színházban, elpukkantott egy felfújt papírzacskót. Ezzel jelezte véleményét a számára tán túl „vékonyka” történetről, hogy ez egy felfújt, üres léggömb, mi ez azokhoz képest, amiket ő idáig játszott.

Simon annak nagymestere hogyan kell szórakoztató formában adagolni tragikus dolgokat, hogy lehet ostyában beadni a keserű pirulát. Bessenyeinek azért is lehetett hiányérzete, mert nincsenek nála nagy formátumú hősök, és ő jobbára ezek specialistája volt. De vannak cserébe a hétköznapi emberek mindennapi gondjai, melyeket a szerző is átélt, hiszen széteső, a gazdasági világválság idején sokat nélkülöző családban nőtt fel. És hát ugye a hűtlenség, a hazugság, a szeretethiány, a magány, a sóvárgás megértő családra, a munkahelyi előmenetel, az ottani gondok, az elfogadható megélhetés, a párkapcsolatból adódó feszültségek, a boldogságvágy mind mind olyan kérdések, amelyek valamennyiünket érintenek.

A Legénylakást már bemutatták a Révay utcai teátrumban, csak akkor még Vidám Színpadnak hívták. De „véletlenül” már akkor is Puskás Tamás rendezte, akinek kiugró sikerrel megy ugyanitt egy másik Simon rendezése, a Pletykafészek. Az főleg helyzetkomikumokra építő, jól szervezett, mókás bohózat, színészi sztárparádéval. A Legénylakásban több a tragikus momentum, inkább szól a nehezen elviselhető létről, még öngyilkossági kísérlet is adódik benne. De mindez persze humoros visszfényben, hogy nevessünk azon, amin inkább sírnunk kellene.

Puskás a népes statisztagárdával, melynek tagjai gyakran jönnek-mennek, nem ritkán energikusan táncolnak is, megteremti a nagyvállalat sok tekintetben elidegenedett, rideg miliőjét. Ahonnan négy különböző rangú főnök jár Chuck lakására, jól kialakított szisztéma szerint. És mindegyik hálából ajánlja előléptetésre az ifjoncot az igazgatónál, akinek ez, naná, hogy szemet szúr. Raportra rendeli Baxtert. Ez az egyik legerősebb jelenet. Fehér Tibor a fiatalember alakítójaként érzékelteti, hogy mennyire majrézik, kétségek között vergődik, hogy mi lesz, alapos fejmosás vagy előléptetés? Ő egyébként narrálja is az eseményeket, ki-kifordul a közönség felé, kommentálja a volt és a leendő történéseket, megosztja velünk az érzéseit és kinéz ránk naiv tekintettel, segélykérően. Bizonyos szempontból ő a balek, aki bár próbálkozik, nem tűnik fel a nőknek, de másoknak se különösebben. Tán a nem létező nőügyeinek a jobbra fordulását is reméli attól, hogy fontosabb funkcióba kerül. Így aztán bármennyire is „bocs, hogy élek” típus, tulajdonképpen karrierista. Viszon-szolgáltatás reményében adja kölcsön a nem túl tágas, mindössze egyszobás kéglijét.

A raporton farkasszemet néznek az igazgatójával. Végigmérik egymást. A Stohl András által játszott nagyfőnök merev tartással, jókora erkölcsi magaslatról lehordja, arról papol, hogyan engedheti ezt meg magának, ha kiderül milyennek az alkalmazottak, az jócskán alááshatja a cég tekintélyét. Nyel és pislog nagyokat Chuck, áll kővé dermedten. De aztán csak kiderül, hogy a góré ugyanazt akarja, mint a többiek, és ugyanazt is ígéri, mint azok, előmenetelt. Az már persze bohózati fordulat, amit az ifjú törtető ekkor még nem tud, hogy azt a lányt viszi a lakására, akibe ő is szerelmes, de, hát a csinos hölgy, Fran Kubelik, Tompos Kátya megszemélyesítésében, nemigen veszi őt észre. Ellenben többször dalra fakad sóvárgó bánatában, mert neki meg az a baja, hogy bár az igazgató többször szavát adta, hitegeti csupán azzal, hogy elválik a feleségéből.

Ebből aztán lesz haddelhadd, rohangászás, félreértések garmadája, minden ami kell egy zenés vígjátékhoz. Csak közben szinte folyamatosan jelen van a megcsalás, az átverés okozta fájdalom, a kétségbeesés, hogy egy kicsike boldogság sem jön össze, hogy marad a viszonylag szegény sorsúak kiszolgáltatottsága, magánya, reménytelen kék madár kergetése.

Janicsek Péter, Cserna Antal, Endrédy Gábor, Ódor Kristóf a szeretőjükkel lakásra járók. Karakterisztikus figurák, időnként csoportba rendeződve, hivatalnokos öltönyeikben tartanak kupaktanácsot a kiélezett helyzetekben. Pokorny Lia alaposan elázott és lepukkant prostituált, laposan komikus életbölcsességekkel, őt Chuck, aki szintén jócskán a pohár fenekére nézett, egy kocsmában szedi fel. Világfájdalmas, dülöngélő, nekikeseredett kettősük fölöttébb nevettető, és mégiscsak meglehetősen szomorú. Sorsukba bárki beleláthatja a sajátját. Ilyen kettős hangulatú jelenetekből épül az előadás, és éppen ezért jó. Papp János Baxter zsörtölődő, de roppant segítőkész szomszédjaként, aki orvosként is kihúzza a csávából, már a 2005-ös premieren is látható volt ebben a szerepben. Most megismétli egykori sikerét, poénáradatát. Bagossy Levente díszlettervezőként megteremti a vállalat hidegen személytelen, és a szűkös lakás szerény, de otthonos légkörét. Kárpáti Enikő jelmezei érzékeltetik a társadalmi ranglétra különbségeit. Bakó Gábor groteszkbe hajló mozdulatokkal megtáncoltatja a szereplőket.

Egyszerű, szórakoztató, jól megírt mese ez, amiben temérdek kitérő után egymásra talál Fran és Chuck. Fanyar befejezés, hogy gyorsan meg kell szerezni egy vállalati újonc lakásának kulcsát, hogy a megcsalássorozat zavartalanul folytatódhasson. Simon és a produkció is elnéző fejcsóválással tekint az erkölcsi kihágásokra. Ilyenek vagyunk, mit lehet tenni, hajt minket a vérünk. Ki lehet ezen akadni, fel lehet háborodni, de hát azért csak jobb inkább nevetni.