tüntetés;bírság;sajtószabadság;

2020-02-19 18:36:33

Jogerős: nem jár bírság a Klubrádió riporterének, amiért az útra lépve közvetített egy tüntetést

Ráadásul nem is volt ott járda, ahol a demonstrálók éppen vonultak.

Jogerős ítélet mondja ki, hogy Kemény Dánielt, a Klubrádió riporterét nem megalapozottan próbálta megbüntetni a rendőrség, amikor az útra lépve tudósított egy budapesti demonstráción - írja a Media1. Mint Kemény nyilatkozta, az ellene indított rendőrségi szabálysértési eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán megszüntette. Az eljárás közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indult 2019 márciusában, miután a riporter egy a budapesti Bajcsy-Zsilinszky úti (Nyugati téri) felüljárónál zajló demonstrációról tudósítva lelépett az útra, és ott rendőrök igazoltatták.

- nyilatkozta a riporter. A bíróság elfogadta érvelését, hogy ő tudósítás céljából tartózkodott az úton, ahol demonstráció zajlott, így munkaköri kötelességének érezte, hogy a demonstrálókat a lehető legközelebbről kövesse és onnan élőben számoljon be a Klubrádió számára. A bíróság szerint ugyan formailag megsértette a KRESZ-t, de mivel ezt igazoltan egy médium munkavállalójaként, közérdekű információk megszerzése érdekében tette, ráadásul sérelmet senkinek nem okozott, az információ megszerzésére más módon nem volt lehetősége, és valóban tudósítói munkát végzett, ezért visszavonták a Szabálysértési Hatóság által korábban kiszabott büntetést, valamint megszüntették az eljárást. Kemény Dánielt Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza képviselte.

- emlékeztet a portál. Ők ugyancsak jogorvoslat lehetőségével éltek a rendőrségi szabálysértési határozatok ellen. De nem ez volt az első ilyen eset: egy évvel korábban, szintén márciusban például a résztvevő újságírók mellett még a tüntetőket is 50 ezer forintokra megbírságolták.