Írta, rendezte és a főszerepet játssza: Hosszú Katinka

Ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne – jelentette ki a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka a róla készülő moziról.

A hatalom teljes támogatásával terjeszkedett túl eredményein, hatásán és jelentőségén egy vitathatatlanul kivételes adottságú sportolónő. A vele szembeni elvárás nem kevesebb, minthogy eredményeivel igazolja, pontosabban elfedje a jelenlegi sportfinanszírozás mégoly esztelen költéseit, megmagyarázhatatlan pazarlásait. Hosszú Katinka ezt a felkérést elvállalta, és ebbe a szerepbe is ugyanakkora elánnal állt bele, ahogy a rajtkőről szokott elrugaszkodni.

Az először csak a Magyar Közlönyben megjelent szerény közlemény tudatta a közvéleménnyel, hogy a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 560 millió forintos támogatást szavazott meg egy dokumentumfilmnek, ami a háromszoros olimpiai bajnok életét, útját, küzdelmét dolgozza fel. A 24.hu kinyomozta, hogy a dokumentumfilmesek az utóbbi kilenc évben összesen nem kaptak ennyit, ergo most majd évtizednyi támogatást ítéltek oda egyetlen filmnek. A hatalom nagyvonalúsága egészen kivételes, az már a szokásos forma, hogy a döntésbe nem vonták be a filmes szakmai szervezetek mellett a sportvezetést sem: ha ez bárkit érdekelt volna a döntéshozók közül, akkor nyilván megkérdezték volna, mondjuk a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy a magyar sport elsőszámú ernyőszervezeteként egyetért-e azzal, hogy egy aktív versenyzőről készüljön életműportré?

Hosszú Katinka a hatalom szemszögéből príma alany, megtestesíti azt a kormányzati ideát, hogy munkával és tehetséggel Bajáról is be lehet robbanni a nemzetközi elitbe. Csak akarat kell, a többit a Párt adja. De a sportolókat politikai üzenetek közvetítésére felhasználó rezsimek okkal keltenek gyanakvást az emberekben. Hiszen a végzetesen szűk körben (egyedül?) meghozott kormányzati döntések vezettek odáig, hogy a sportszövetségek kezéből gyakorlatilag évekig ellenőrizetlenül folytak ki a tíz-és százmilliárdok: az MLSZ az Indexnek pont a héten ismerte el, hogy az első évek gyakorlatával (értsd: lopásával) csak jóval később szembesült, és jelenleg minimum kétéves hátrányban van az ellenőrzés, miközben a csaló klubvezetők még 2020-ban is vígan igényelnek a közösből.

Ehhez Hosszú Katinkának nyilván nincs köze, ahhoz már sokkal inkább, hogy a Bors egy hétvégi szponzorációs úszása után megkérdezte: Shane Tusup, a korábbi edző és férj, akivel a semmiből berobbanva együtt forradalmasították a sportágat, milyen szerepet kap a moziban? „Maradjunk annyiban, ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne” – válaszolta a háromszoros olimpiai bajnok. Ami szintúgy beleillik abba a kormányzati narratívába, hogy ami a múltból nem tetszik, azt simán ki lehet radírozni. A retusált múlt nem ismeretlen műfaj a térségben, de hogy 2020-ban is itt tartsunk? Bárcsak egyszerű korkép lenne, amit a történelem már rég felül- és átírt, zárójelbe tett: de nem, ezt ma egyenesen kellemetlen nézni, hiszen már rég el kellett volna múlnia.

További csavar, hogy a rendezői ambíciókat csillogtató úszónő egyáltalán nem zárta ki, hogy új társa, akinek eddigi pályafutásában semmilyen szerepe nem volt, megjelenik majd a mozivásznon. Ilyen jellegű túlterjeszkedés ritka azért még a magyar közéletben is. Hiszen ennek a filmnek elvileg van egy számlát fizető producere, egy operatőre, egy rendezője. Kiderült, semelyik nincsen. Mert nekik már régen megmondták: az lesz, amit fentről kérnek. De ettől még Hosszú Katinka sikeres lehet. És a film is.

Csak valahogy mégis kellemetlen.