Orbán-kormány;kultúrpolitika;

2020-02-20 06:30:00

Visszaszól a kulturális szakma

Sok múzeum és közgyűjtemény költözése mögött egy ok áll: az Orbán-kormány kinézte a helyüket a hatalmi reprezentációs céljaira - véli több akadémikus.

"Ha egy légvédelmi üteget áthelyeznek, érthető a kormány titkolózása, de ha egy évente több százezer ember által látogatott közintézményt, közgyűjteményt költöztetnek el, totálisan indokolatlan". Az Akadémiai Dolgozók Fóruma és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szerdai kerekasztal-beszélgetésén Podani János biológus, akadémikus így jellemezte azt, hogy a kormány januárban titkos határozatban döntötte el: a Magyar Természettudományi Múzeumnak év végéig ki kell költöznie a budapesti Ludovika épületéből Debrecenbe, egy meg nem nevezett helyre. Bár a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs bő egy héttel ezelőtt már úgy nyilatkozott, a múzeumnak csak évek múlva kell költöznie, ha már felépült új, tágasabb otthona – egy meg nem nevezett helyen,meg nem nevezett városban −, a több akadémikust is soraiban tudó kerekasztal-beszélgetés résztvevői ezt a koncepciótlanság újabb bizonyítékaként értékelték: a kormány közgyűjteményeket helyez ide-oda anélkül, hogy a terveket megismerhetné a nyilvánosság, a szakma érdemben megvitathatná, és megkérdeznék az érintetteket is. 

Mélyi József művészettörténész szerint a számos közgyűjtemény billegő helyzete abból fakad, hogy az Orbán-kormány 2010 óta a hatalmi reprezentáció szempontjából fontos területeket metsz ki Budapestből, amelyeken nagyon hasonló átalakításokat végez, mindegyiknél az 1944 előtti állapotok helyreállításán munkálkodik. Azonban mindhárom területen − a budai Várban, a Kossuth téren és a Ludovikán is – múzeumok, közgyűjtemények vannak. A szakmai kritika ezekbe a kormányzati elképzelésekbe ütközik bele. A művészettörténész szerint nem kérdéses, ha az önkormányzati választások másként alakulnak Budapesten, már a Magyar Nemzeti Galériának is csomagolnia kellene. „Három nagy múzeum zárva van, átépítés alatt áll, komoly veszélye van annak, hogy a közlekedési múzeum, a Néprajzi és az Iparművészeti csak több mint tíz év múlva fog elkészülni. A késlekedés az Iparművészetit fenyegeti leginkább. Ha már becsomagoltak ezek a közgyűjtemények, ezek elkészültét kell megsürgetni. Az előkészületben lévő, javaslatban megfogalmazott átalakításokat − például Nemzeti Galéria, Petőfi Irodalmi Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, természettudományi múzeum − azonban le kell állítani, amíg nincs egy nyilvánosan megvitatott, épkézláb koncepció ezekkel kapcsolatban” – fogalmazott Mélyi József. (Az OSZK kapcsán elhangzott: az intézmény költöztetésére nincs elég szakember, a munkatársak 47 százaléka bérminimumon van, miközben egyes keresetek között tízszeres különbség is lehet.)

Marosi Ernő művészettörténész, akadémikus több esettanulmányban azt kifogásolta, hogy a gyűjtemények alapítóinak, örökhagyóinak akaratát is semmibe veszi a kultúrpolitika. „Az 1860-as években az egyik első nagy műemléki vállalkozás volt, hogy a kiváló biológus, Haynald Lajos kalocsai érsek ásatásokat végeztetett Henszlmann Imrével, a leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Ezek aztán a Magyar Nemzeti Galériába kerültek. A Szépművészeti főigazgatója ezeket minden további nélkül visszavágta Kalocsára az érseknek, aki el is dugta szépen a székesegyház alatt létesített műemléki pincében. Attól kezdve élő ember nem látogathatja azokat. Hasonló történt a tudományos akadémia művészeti gyűjteményével is. Alapítványok, gyűjtemények sérültek, olyan privilégiumok, amiket az egykori adományozók pontosan kimértek abban a boldog hiszemben, hogy az általuk összegyűjtött javak a köz érdekében rendelkezésre állnak majd. Ez törvénykezési, nem pedig végrehajtói probléma: az állam nem csinálhat ánuszt a szájából. Kinek van joga felülbírálni azt, amit az előző nemzedékek elfogadtak, szentesítettek, esküvel erősítettek meg? Székesfehérvárnak volt egy országos jelentőségű kőtára. Történeti forrásokat pótolt. Átvészelt sok mindent, az utóbbi harminc évet nem. Szétbontották a kőtárat, raktározták, végül egy lerobbant szovjet laktanyában kötött ki, amelyet az akkori tulajdonosa megőrizte. Most az utcára kerül.

És azt is tessék megmondani, a jáki templomnak először a homlokzatáról, aztán a szentélyéről leszedett, gyakorlatilag a teljes Árpád-kori szobrászati anyagnak a kétszeresét jelentő szobrászati dísz most hol látható?” – tette fel a kérdést Marosi Ernő.