önkormányzat;telek;Kispest;

2020-02-20 13:58:37

Kedvezményes áron vett telket a kispesti építéshatósági vezető anyósa az önkormányzattól

A vásárlás után úgy módosították a helyi rendeletet, hogy mégis beépíthető lett az eredetileg nem beépíthető, emiatt igen olcsó telek.

A szocialista vezetésű kispesti önkormányzat építéshatósági irodájának vezetője 2017 elején az anyósa nevében nyílt árverésen megvett egy kisebb, 147 négyzetméteres telket az önkormányzattól, jelképesen alacsony áron. Kikiáltási ára mindössze 1 millió 430 ezer forint volt, mivel ebben az építési övezetben a minimális építésitelek-méret 500 négyzetméter. Vagyis, ahogy a Gajda Péter polgármester által aláírt hirdetmény fogalmazott, a telek önállóan nem építhető be – derül ki a 444 cikkéből.

A kispesti önkormányzat, illetve Gajda polgármester által a 444-nek elküldött jegyzőkönyv szerint mégis volt három érdeklődő, és az egyikük némi licitálás után meg is vette azt. Bánfyné Huszár Ilona adta a legmagasabb ajánlatot, ami 2 millió 330 ezer forint plusz áfa volt.

A portál szerint ez akár több tízmilliós hasznot is hozhat, ha sikerül a tulajdonosoknak eladniuk. 

A házat már nem Bánfyné Huszár Ilona építette fel, mivel ő 2017 végén a megvásárolt telket odaajándékozta a lányának, Bánfy Tündének, akinek a tulajdoni lap tanúsága szerint az ingatlan ma is a tulajdonában van. Bánfy Tünde pedig nem más, mint Guzmics Zsombor felesége. Guzmics Zsombor az adásvétel idején a kispesti önkormányzat építéshatósági és városfejlesztési irodájának vezetője volt.

A portál érdeklődésére Guzmics Zsombor azt mondta, hogy a telken a vásárláskor érvényes szabályok szerint tényleg nem lehetett építkezni, és ő állítása szerint nem tudta, hogy az önkormányzat úgy fogja módosítani a szabályokat, hogy ez rövidesen mégis lehetségessé válik.

Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere pedig azt válaszolta, hogy nem vizsgálják az ügyet „Jelenleg Kispest Önkormányzata nem észlelt sem szabálytalanságot, sem jogszabálysértést az ingatlan értékesítése során, az értékesítési eljárás során az azon a napon érvényes jelenpiaci forgalmi ár meghatározása mellett nyílt, licitálásos eljárással alakult ki a végleges és tényleges vételár, amely az ingatlan összes megismerhető adottságát figyelembe véve akkor elérhető volt. A vevő a vételárat a szerződésben foglaltak szerint megfizette, így a tulajdonjog megszerzéséhez önkormányzatunk feltétel nélkül és visszavonhatatlanul hozzájárult. Az adásvételi szerződés megtámadásának lehetőségét Önkormányzatunk nem vizsgálja.” 

Guzmics és Gajda neve is többször felmerült a 2019 őszén ismertté vált videón, amelyen Lackner Csaba kerületi szocialista képviselő állítólagos kerületi korrupciós ügyekről, lenyúlásokról mesélt.