Azt állította Orbán Viktor (vasárnapi évértékelő beszédében), hogy „a tények (…) azt mutatják, hogy az utolsó tíz évünk volt a legsikeresebb az elmúlt száz év magyar történetében”.
Ezzel szemben a tények mást mutatnak. Orbán ugyan azzal igyekezett alátámasztani állítását, hogy „hazánk történetében ritkák a hosszabb növekedési időszakok, de 2010 óta évente 2,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye”. Csakhogy még a rendszerváltás utáni időszakban is volt egy évtized – 1996-tól 2006 végéig – amelyben a növekedés évi átlagban meghaladta a 4 százalékot. Ezen kívül azonban 1965-től 1979-ig volt egy olyan 15 éves periódus is, amelyben a GDP évi átlagban több mint 5 százalékkal emelkedett. Kizárólag növekedési szempontból tehát teljesen alaptalan a legutóbbi évtized kiemelése a többi közül.
Orbán azonban mindjárt finomította is kijelentését, mégpedig azzal, hogy a mostani növekedés a pénzügyi egyensúly fenntartása mellett ment végbe. Ez igaz, ám 1995-ben a magyar államadósság aránya a GDP-hez viszonyítva még 84 százalékos volt, ami 1996-ban 71-re, 1998-ra pedig kevesebb, mint 60 százalékra esett vissza, és még 2006-ban is csak 64 százalék volt. Az a sokadszor hangoztatott állítás pedig, hogy a minimálbér is duplájára nőtt, csak formailag igaz, hiszen a bruttó minimálbér megkétszereződése közben a minimálbér nettó értéke 60 ezer forintról csak 107 ezer lett.
Az orbáni dicsőségtáblára fölkerült egy egészen furcsa adat is, nevezetesen, hogy „a vagyoni alapú egyenlőtlenség Magyarországon a legalacsonyabb az egész Európai Unióban”. Hát nem, méghozzá nagyon nem. Egyrészt a vagyoni alapú egyenlőtlenségeknél fontosabb a jövedelmi egyenlőtlenség, márpedig itt Magyarország nagyjából az unió középmezőnyében van: a csehek, szlovákok, de még a finnek, a belgák vagy az osztrákok körében is kevésbé egyenlőtlenül oszlanak meg a jövedelmek, mint nálunk. De ha a miniszterelnök valamilyen okból csak a vagyoni egyenlőtlenségeket akarta összehasonlítani a többi országéval, akkor is – mondjuk így – tévedett. Az OECD statisztikája ugyanis arról tanúskodik, hogy nemcsak a lengyelek, csehek, szlovákok, de még a spanyolok, olaszok, görögök vagy finnek is egyenlőbb társadalomban élnek. Nálunk például a felső 10 százalék kezében van az összvagyon 48 százaléka, míg Szlovákiában ez a szám csak 34. És a társadalom alsó 60 százaléka nálunk 15 százaléknyi vagyont birtokol, Szlovákiában viszont 26-ot. Ennyit arról, hogy mi vagyunk a legjobbak, és ennyit a számokról.
Ami azonban az elmúlt száz év legjobb évtizedének ünnepélyes kihirdetését alapjaiban cáfolja, az a jogállam számokban nem mérhető módszeres szétverése (a számok legföljebb különböző felmérésekben, indexekben jelennek meg arról, hogy már csak részben szabad országnak számítunk, részben szabad médiával). Ugyanakkor az még statisztikával is alátámasztható, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest ma arányosan kevesebbet költ a dicsekvő kormány egészségügyre vagy oktatásra, a korrupció pedig a közfelfogás és minden értékelés szerint is súlyosabbá és elterjedtebbé vált.
Áve Cézár!