fagyhalál;hideg;Magyar Szociális Fórum;

Már 141 ember fagyott halálra Magyarországon

Az utóbbi hetekben majdnem minden nap meghalt egy ember kihűlés következtében.

Száznegyvenegyre emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, húsz nap alatt 19-en fagytak meg – tudatta kedden a Magyar Szociális Fórum.

Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, illetve kórházba szállítása közben, és beszállítása után. Megközelítőleg 40 százalékuk pedig a szabad ég alatt, közterületen.

Az elhunytak között nem csak idős, legyengült szervezetű emberek vannak, bár többségük közülük került ki, hanem akadnak köztük életerős személyek is.

A Magyar Szociális Fórum megjegyezte, semmi sem utal arra, hogy a kormány változtatott volna eddigi hozzáállásán, és elhatározta volna, hogy megszünteti az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalált, amely több mint 8500 ember életébe került a rendszerváltás óta Magyarországon.