Előfizetés

A világlista élmezőnyében a legjobb magyar burgerező

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.02.26. 13:46

Fotó: Pexels
Magyarország nemhogy felkerült a világ burgertérképére, a legjobbak 50-es listáján is előkelő helyet fogott.
Idén is elkészítette a világ legjobb 50 hamburgerezőjének listáját a Big 7 Travel utazási magazin, amelyen a világ burgertérképén már egy ideje szereplő Bamba Marha Burger Bár a negyedik helyre került. A már több budapesti üzlettel is rendelkező burgerező korábban az európai lista 6. helyezettje, majd pedig a magyarországi burgerezők legjobbja is lett.
Az utazási magazin, mint írják, burgerlázban ég. Bár nagy élvezettel vizsgálják világszerte a turisták által is kedvelt helyi ételeket, van úgy, hogy néha „csak valami kényelmesre, például a világ egyik legjobb hamburgerére vágyunk.” Ehhez nem is kell messzire menni, szinte mindenhol, az Ausztráliában, Kanadában, az USA-ban és az Európában ehetőek ugyan stílusban, méretben, típusban és öntetekben is különbözhetnek, de a nagyszerűség közös bennük. 
A listára a korábbi évekhez hasonlóan a világ minden országából válogattak burgerezőket, a rangsor kialakításában a szerkesztők, gasztro-szakértők, -bloggerek mellett jelentős szerepe volt a magazin kétmilliós olvasótáborának is. Az értékelésnél a hamburger-lelőhelyek online értékeléseit, megjelenéseit, valamint a releváns blogok véleményét is figyelembe vették. 
A világ legjobbjának egy, az új-zélandi Aucklandban, másodikjának a kanadai Windsorban, bronzérmesének pedig az ausztráliai Adelaide-ben található burgerezőt választottak. A teljes lista itt található.
A hamburgerekről lesz szó lapunk pénteken megjelenő Fővárosi Negyed című mellékletének gasztro rovatában is.

Magyar kutatók rájöttek, miért gyakoribb az Alzheimer-kór a nőknél

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.25. 18:18

Fotó: Leyla Vidal / AFP
Kiderült, a férfiaknál az agy rövidtávú emlékek tárolásáért is felelős hippokampuszának kapcsolatai szabályosabbak, mint a nőknél.
Az ELTE kutatói magyarázatot találtak arra, hogy miért gyakoribb az időskori betegség a nőknél – közölte az egyetem Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatósága. Fellner Máté mesterszakos és Varga Bálint doktori hallgató Grolmusz Vince professzor vezetésével rájöttek, hogy a férfiak hippokampuszának kapcsolatai szabályosabbak, mint a nőké, ez a felismerés pedig magyarázatot adhat arra, hogy a nőknél miért fordul elő gyakrabban betegség. Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói a PLOS ONE folyóiratban jelentették meg új cikküket.
A tudósok azt vizsgálták, hogy melyik területekhez kapcsolódik a leggyakrabban a hippokampusz. Megnézték, hogy mely, legfeljebb 4 terület fordul elő legalább 80 százalékos gyakorisággal az alanyok agygráfjában, és ezen szomszédok eloszlását számították ki a férfiak és a nők agygráfjaiban. Azt kapták, hogy a férfiak esetében sokkal több gyakori szomszédhalmaza van a hippokampusznak, mint a nőknél.
Az agy talán legtöbbet vizsgált területe a tengeri csikóhoz hasonló alakú hippokampusz, amely a rövidtávú emlékek tárolásában és a térbeli tájékozódásban is fontos szerepet játszik. Ez a terület annyira fontos, hogy sok agykutató egész tudományos karrierje során csak az aránylag kicsiny hippokampusszal foglalkozik. A neurodegeneratív betegségek, így az Alzheimer-kór is elsőként a hippokampuszt betegíti meg, ezért is az első tünetek egyike a rövidtávú memória zavara.
Az agyi tevékenységek a különböző agyi területek együttműködéséből alakulnak ki, ezért alapvető fontosságú az agyi kapcsolatok tanulmányozása. Az agy egyes idegsejtjei közötti kapcsolatok hálózatát, az emberi konnektomot vagy agygráfot a kutatók még nem tudták teljesen feltérképezni, főleg azért, mert nem áll rendelkezésre olyan módszer, amellyel a 80 milliárd idegsejt kapcsolata felderíthető – áll az összegzésben.

Rengéseket mértek a Mars belsejében

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.25. 16:47

Fotó: AFP
Az InSight, a NASA 2018-ban landolt űrszondájának első eredményei szerint szeizmikus aktivitást mutat a vörös bolygó.
Eddig összesen 450 marsrengést figyeltek meg, amelyek információval szolgálnak a bolygó belsejéről. Ezek közül eddig 174-et értékeltek ki, amelyek a misszió első tíz hónapjában történtek. Az eredmények azt mutatják, "hogy a Mars egy szeizmikusan aktív bolygó, amelynek lemezmozgásai elsősorban a Cerberus Fossae régióra jellemzőek. Ez jól passzol a régióban látható vetődésekhez" – foglalta össze Günter Kargl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Űrkutató Intézetének (IWF) munkatársa. "Összességében a Mars aktívabb, mint ahogyan sokan várták, de az adatok egybevágnak a modellek becsléseivel, amelyeket a misszió tervezésekor végeztünk" – tette hozzá.
Az eddig kiértékelt marsrengések közül 24-nek volt 3 és 4 között a magnitúdója – közölte a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH). Ezeknek a rengéseknek a hullámai a Mars köpenye által terjednek szét. A többi 150 rengés kisebb magnitúdójú volt, a rengéseik központja nem volt olyan mélyen, a hullámok pedig magasabb frekvenciájúak voltak, melyek aztán csak a bolygó kérgében terjedtek szét.
"A marsrengések hasonló tulajdonságúak, mint amilyeneket az Apollo-missziók korában a Holdon megfigyeltek. Tíz-húsz percig tartanak, mivel hullámaik a Mars kérgének tulajdonságai miatt erősen szétszóródnak" – mondta el Domenico Giardini, az ETH kutatója.
A szakértő feltételezése szerint a szeizmikus aktivitás a Marson nemcsak a lehűlés és ezzel a bolygó zsugorodásának következménye, hanem tektonikus feszültségek is okozzák. A Marson felszabaduló teljes szeizmikus energia mennyisége a Földre és a Holdra jellemző érték között van.
A misszió SEIS nevet viselő szeizmométere még a HP3 nevű mérőműszer, az InSight robotvakondja kalapálását is rögzítette. Az IWF kutatói ennek a műszernek az adatait értékelték ki. Elemezték a mérési eredmények alapján a talajmechanikai tulajdonságokat is. A közvetlenül a SEIS alatti talajréteg fizikai tulajdonságait sikerült meghatározni. Eszerint az InSight egy vékony, néhány méter mély homokos rétegen landolt, amely egy 20 méter átmérőjű, régi becsapódási kráter közepén található.
Az ETH kutatói szerint nagyobb mélységben a Mars kérgének tulajdonságai a Föld kristályos szerkezetű, úgynevezett alaphegységeinek jellemzőivel egyezhetnek, de a kéreg erősen széttöredezettnek tűnik.