Lázár János;Szeviép-ügy;

2020-02-27 08:10:54

Csődblöffel próbálta Lázár Botkát gyengíteni, közelében sem járt az igazságnak

Végül nyereséges cégeknek is jutott a kárpótlásból, például szépen kaszált a "kampányvideóban" szerepet vállaló férfi is.

Politikai blöff volt a Szeviép-csőd miatt megszervezett állami kárpótlás, amit Lázár János vitt keresztül a kormányon, hogy a 2018-as országgyűlési választás előtt Botka Lászlót és a szegedi szocialistákat támadhassák, írja a 24.hu.

Emlékeztetőül: 2,7 milliárd forintot osztottak szét magáncégek és -vállalkozók között, azt állítva, hogy az egykori alvállalkozókat a Szeviép 2009-es csődje annyira padlóra küldte a kifizetetlenül maradt számlákkal, hogy nagy részük tönkrement, ezért elengedhetetlen az állami segítségnyújtás.

A 24.hu birtokába került kártalanítási cégnévsor azt bizonyítja, Lázár nem mondott igazat. A kárpótolt cégek közül egyik sem ment csődbe 2009-ben, az adófizetők pénzéből kifizetett támogatásokat valójában nyereséges – néhány esetben milliárdos pluszt termelő – építőipari cégek tehették zsebre.

Például szép pénzhez jutott az a Barabás János nevű, hajdúböszörményi vállalkozó aki Lázár kampányvideójában is szerepet vállalt, és dicsérte a kormányt és a minisztert a pénzek kifizetéséért. Barabás cége, a Kelet-Földgép Kft. a Szeviép-ügy ügyészségi irataiban még nullás követeléssel szerepelt, de végül kamatokkal 130 milliós kártérítést kapott, ahogy a Pesti Srácoknak adott nyilatkozatában maga is bevallotta.

Továbbá a kifizetéssekkel egy időben látványosan megnőttek a Szeviép körüli politikai balhékat forszírozó Szabó Bálint bevételei is. A Lázárral együttműködő Szabó cégének, a Likvid Kontroll Kft.-nek 2018-ban 115 millió forintra ugrott az árbevétele, holott korábban évi 4-6 millió között mozgott. A Szeged.hu a múlt héten megírta, hogy az időközben a Fidesszel is összebalhézó, az októberi szegedi polgármester-választáson függetlenként 1,76 százalékos eredményt elérő Szabó cége és rokonsága kezén lévő ingatlanok száma is ugrásszerűen megnőtt.