Egyre több a jel: mégsem biztos, hogy „élet, erő, egészség” a tej

Ahol vannak más, jó minőségű, magas tápértékű ételek, a nagy mennyiségű tejfogyasztás több szempontból is kockázatos lehet egy új tanulmány szerint.

Az utóbbi időben a tehéntej megítélése megosztotta a szakembereket. Egyesek még mindig nélkülözhetetlen tápláléknak, mások pedig sok probléma forrásának tartják. A nemrégiben a New England Journal of Medicine hasábjain megjelent tanulmány is inkább az utóbbit erősíti – írta a PharmaOnline.

Bár a tehéntej a növekedést elősegítő faktorok mellett számos makro- és mikrotápanyagot tartalmaz, ezeknek nem egyedüli forrása, így a fogyasztása nem létszükséglet. A tejtermékek fogyasztása mellett korábban egyik fő érv az volt, hogy a kalciumbevitel véd a csonttörésektől és a csontritkulástól. Ma már ez nem feltétlenül igaz, ugyanis éppen azokban az országokban leggyakoribbak a csípőtáji törések, ahol a legmagasabb a tejfogyasztás. Igaz, a csonttörések kockázatát több tényező, például a D-vitamin ellátottság, az etnikai hovatartozás is befolyásolja.

A tejfogyasztás ugyan hozzájárul a gyerekek növekedéséhez, a kutatók úgy vélik, hogy a tej tápanyagai elsősorban azokban a régiókban szükségesek, ahol a rendelkezésre álló egyéb táplálékok minősége és mennyisége nem kielégítő. Ahol azonban vannak jó minőségű, magas tápértékű ételek, a nagy mennyiségű tejfogyasztás kockázatos lehet, többek között fokozhatja a csonttörés valószínűségét is.

A vizsgálatok eredményei szerint nincs kapcsolat a tejfogyasztás és az elhízás, valamint a cukorbetegség, de a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának rizikója között. A nagy mennyiségben fogyasztott tejtermékek és a prosztatadaganat, illetve az endometrium- és emlőrákok közötti kapcsolat azonban nem zárható ki. Ennek magyarázata lehet, hogy a jelentősebb tejfogyasztás az inzulinszint emelkedésével jár. Csökkentheti viszont a béldaganatok kialakulásának kockázatát, amit a tej magas kalciumtartalmára lehet visszavezetni. A fermentált termékek, mint a joghurtok fogyasztása kifejezetten kedvezően hat a bélflórára, és feltételezhetően csökkenti a zsírmáj előfordulásának kockázatát.