influenza;Vatikán;Ferenc pápa;koronavírus;

2020-03-02 19:57:10

Féltüdeje miatt tart a pápa az influenzától

Aggodalommal szemléli a világ a Vatikánból érkező híreket Ferenc pápa egészségi állapota miatt. Az álhírek ugyanakkor a Szentszéket is elérték.

Múlt héten három napon át nem jelent meg a nyilvánosság előtt a katolikus egyházfő, lemondta programjait. Ferenc pápa hamvazószerdán még megtartotta az általános kihallgatást, majd még ugyanazon a napon személyesen vezette a hagyományos körmenetet a római Aventinus dombon, másnap azonban nem vett részt a Leteráni Szent János-bazilikában tartott szertartáson. Vasárnap ugyanakkor ő mondta el az Úrangyala imádságát a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt, illetve az Evangélium magyarázatát. Beszédét többször is köhögéssel szakította meg, s személyesen jelentette be, nem vesz részt a vasárnap este kezdődött aricciai lelkigyakorlaton. Ő maga vezette be azt a szokást, hogy a Vatikánban dolgozó bíborosok, püspökök a nagyböjti időszakban közös lelkigyakorlaton vesznek részt. 2014 óta azonban először nem jelenik meg.

Mennyire súlyos az állapota? Olyan híreszteléseket is olvasni lehetett, amely szerint akár a koronavírust kaphatta meg egy, a járvány által legjobban érintett Észak-Olaszországból érkezett pap által. Múlt pénteken Matteo Bruni, a Szentszék sajtóosztályának igazgatója azt közölte, semmi nagy baj sincs, elővigyázatosságból mondták le programjait, teljesen alaptalan koronavírust emlegetni. Ugyanakkor egy ausztrál médiaszemélyiség, Tony Pilkington azt közölte, egy „megbízható információkkal rendelkező” vatikáni tudósító ismerőse szerint nagyon nincs jól a pápa. Azt persze azért ő sem állította, hogy elkapta volna a koronavírust.

Ferenc pápa decemberben múlt 83 éves, ám nem csak meglett kora miatt kell vigyáznia az egészségére. Még 21 évesen súlyos tüdőgyulladáson esett át: mintha a halál árnyékának völgyében járt volna, hiszen három cisztát találtak a tüdejében. A Vatikán-szakértő, Andrea Tornielli, aki 2018 óta a Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium vezetője, az I Fioretti di Papa Francesco („Ferenc pápa virágoskertje”) című könyvében azt írta, hogy a pápa életét akkor egy apáca mentette meg. A kórházban az orvos penicilinnel és antibiotikummal kezelte. Mivel azonban állapota nem javult gyökeresen, az egyik nővér megháromszorozta a gyógyszeradagját. Amikor jobban lett, eltávolították a jobb tüdeje felső részét. S bár a műtét később nem befolyásolta papi hivatása gyakorlásában, azóta nagyon ügyelnie kell az egészségére, kivált az influenza terjedésének időszakában.

A pápa egészségi állapotáról már korábban is jelentek meg álhírek. 2015-ben a Quotidiano nazionale című lap írta, hogy Ferenc pápa egy jóindulatú agydaganat miatt japán specialistához fordult. A Szentszék akkor azonnal cáfolta a hírt és felelőtlennek nevezte a médium eljárását.