Jönnek a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások

Publikálás dátuma
2020.03.05. 17:24

Fotó: Shutterstock
Új kihívásokkal szembesül a biztosítási szakma: klímaváltozás, alacsony öngondoskodási hajlam, növekvő kártérítési költségek, az e-autók megjelenése. Mindegyikre reagálniuk kell.
Hiába nőnek immár évek óta két számjegyű százalékkal a magyarországi jövedelmek, az emberek továbbra sem a biztonságukra fordítanak nagyobb összegeket - ez derült ki csütörtökön a Portfolio biztosítási konferenciáján. A következő két esztendőben évi közel 10 százalékos díjbevétel-növekedésre lenne szüksége a magyar biztosítási szektornak ahhoz, hogy reálértéken elérje korábbi, 2007-es csúcsát, ráadásul a nem-életbiztosítások növekedésének jelentős részét az adóhatások és a kárinfláció magyarázza – hívta fel előadásában a figyelmet Erdős Mihály, a Mabisz elnökhelyettese. A szakember beszámolt arról, hogy a biztosítók dolgoznak minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításaik (mfo) kialakításán, de ez - szavai szerint - egy időigényes folyamat, mert mint mondta, nem egy egyszerű termékcseréről van szó.  Az MNB ugyancsak csütörtökön közölte, hogy az elsőként pályázó Union Biztosító mfo-minősítési kérelmét elfogadták, így ennek forgalmazása akár azonnal indulhat. A jegybank megállapította, hogy "aki előbb indul, nagyobb ügyfélkört szerezhet." Egyébként az MNB adatai szerint szinte minden hazai biztosító – s mellettük lakásbiztosítási üzletágba újonnan belépő szereplő is – tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval való indulást. A jegybank várakozásai szerint az mfo-k 2020-ban széles körben elérhetővé válhatnak az ügyfelek számára. Ezek ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az mfo alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat érintő tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az e körbe tartozó káresemények tartalmát, a kizárásokat és mentesüléseket az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve.  A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés ideje 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) 3 havonta igény szerint bármikor felmondható. Tavaly egyébként 12 százalékkal növekedtek a biztosítási szektor bevételei, főleg a nem-életbiztosításoknak köszönhető, egyszeri adóhatásokkal. Erdős Mihály tapasztalatai szerint a gazdaság növekedésére és visszaesésére először is a nem-életbiztosítások reagálnak, az életbiztosítások kis csúszással követik őket. 2013 óta az adóhatásokat is visszatükrözi a nem-életbiztosítások növekedése, mintegy fele az adó beépítésének köszönhető. A gépjárműbiztosítások kárinflációja 17-18 százalékos, ennyivel drágult tavaly a gépjárműszerelők munkadíja, illetve a felhasznált alkatrészek ára, amit a biztosítók a tarifáikban érvényesítenek.  A Mabisz elnökhelyettese megemlítette, hogy a biztosítóknak is fel kell készülniük a klímaváltozásra, a lakossági vagyonbiztosítások 6,4 milliárd forintos kárráfordítás-növekedéssel szembesültek az előző évhez képest, idén februárban pedig 2,2 milliárd forintos viharszámla keletkezett. Fokozódik az alulbiztosítottság veszélye, azaz az ügyfelek nem gyakran elhanyagolják, hogy az ingatlanok, a tárgyak értéknövekedését a biztosítás is kövesse.  Az öngondoskodási termékek aránya folyamatosan csökken a lakosság pénzügyi vagyonán belül. A máp plusz állampapír tőkeelvonó hatása mellett a készpénzállomány növekedése is a hosszú távú, biztonságos megtakarítások ellen hat. Sok biztosítónál érezhető az ügynöki modell válsága - erre hívta fel a figyelmet Juhász László, a Boston Consulting Group ügyvezető igazgatója. Idősödnek az ilyen munkára vállalkozók, az ügynökök száma folyamatosan csökken. A hagyományos termékek értékesítése lelassult. Ázsiában már koronavírus-biztosításokat is lehet kötni, nálunk azonban még csak hagyományos táppénz-kiegészítőket - mondták a pénzintézeti vezetők. Ugyanakkor beszámoltak egy trendfordulóról is: a vezető nélküli autók miatt a felelősségbiztosítást újra kell majd értelmezni, és az autómegosztás elterjedésével is átalakul a piac. 
Szerző

Csődbe ment a koronavírus miatt a legnagyobb brit regionális légitársaság

Publikálás dátuma
2020.03.05. 10:20

Fotó: OLI SCARFF / AFP
A Flybe csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte.
Csődbe ment a legnagyobb brit regionális légitársaság, a Flybe. A cég csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte. A Flybe évek óta pénzügyi nehézségekkel küszködött, és már januárban is a csőd szélén állt, de akkor egy befektetői csoport – amelynek élén a Virgin vállalatcsoport légitársasága, a résztulajdonos Virgin Atlantic állt – egy tőkeinjekcióval időlegesen megmentette. A légitársaság utasforgalma azonban a koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hetekben meredeken visszaesett. A vezérigazgató, Mark Anderson csütörtök reggeli közleményében bejelentette, hogy a cég „jelentős finanszírozási problémákkal” került szembe, és ezeket csak tetézte a koronavírus-járvány, amely alig néhány nap alatt komoly hatást gyakorolt a keresletre. A Flybe központja a délnyugat-angliai Exeter repülőterén volt, és a légitársaság járatainak nagy többsége regionális nagy-britanniai repülőterekre közlekedett, bár gépei néhány kontinentális európai városba is jártak. A társaság a regionális belföldi brit légiközlekedés gerincét alkotta; a dél-angliai Southampton repülőterén például a forgalom 95 százalékát a Flybe bonyolította le. Számos regionális brit repülőtéren így valójában nincsenek alternatív átfoglalási lehetőségek. A brit kormány csütörtöki közleményében kérte a távolsági járatokat működtető brit busztársaságokat, hogy további intézkedésig fogadják el a Flybe törölt járataira szóló menetjegyeket. A Flybe 2300 alkalmazottat foglalkoztat, és 119 repülőgépe van. Alig több mint három éven belül a Flybe a negyedik brit légitársaság, amely csődbe ment. A Monarch 2017 októberében, a Flybmi 2019 februárjában, a Thomas Cook utazási iroda légitársasága az egész céggel együtt tavaly szeptemberben jelentett csődöt.
Szerző

335,89 forinton az euró

Publikálás dátuma
2020.03.05. 08:53
Illusztráció: Shutterstock
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az euró jegyzése 335,89 forintra csökkent csütörtök reggel nyolc órára a szerda este hét órai 336,20 forintról.
Csökkent a dollár és a svájci frank jegyzése is. A dolláré 301,65 forintra ment le az előző esti 302,18 forintról, a svájci frankot pedig 315,41 forinton jegyezték csütörtök reggel a szerda esti 316,00 forint után.
Szerző
Témák
forint euró