Hipnózis: tiltástól a terápiáig

Publikálás dátuma
2020.03.08. 10:45

Fotó: Népszava
A szociál-pszichobiológia kifejezéssel indítani egy riportot az olvasottság rohamos csökkenéséhez vezetne, ha nem tennénk hozzá gyorsan: egy erről szóló előadás két és fél órára székbe szegezett másfél száz embert, és nem csak azért, mert a rák „gyógyításáról” is szó esett. Bányai Éva alighanem bármiről beszélhetne, úgy lekötné a hallgatóságot, mintha hipnotizálták volna. A pszichológus professzor emeritustól ez sem állna távol: a hipnózist kutatja ötven éve. Balassa Tamás riportja.
A magyarságtudat megéléséről indokolatlanul sok szó esik a szavak szintjén, miközben ha figyelnénk például a köztünk élő tudósokra, kézenfekvő válaszokat kapnánk. Bányai Éva elő­adása közben elöntött a nemzeti büszkeség. Már hogyne öntött volna el, hiszen a magyar pszichológus döntötte meg a szállóigeként is elhíresült Nobel-díjas orosz tudós, Ivan Petrovics Pavlov részleges alvásként leírt hipnóziselméletét. De nem állt meg itt. A magyar tudósnak és munkatársainak, tanítványainak is nagy szerepe van abban, hogy a kommunista vezetés által fasiszta trükknek vélt és szigorúan tiltott hipnóziskutatás a nem kis hendikep után mára a világ élvonalába került.

Fasiszta okkultizmus

Az idős Pavlovot már jó egy évtizeddel azelőtt legyőzte egy tüdőgyulladás Leningrádban, amikor a budapesti Diana úti általános iskola hétévesei éppen vasgyűjtőversenyben jeleskedtek. Ekkor még alig száradt meg a tinta Rákosi Mátyás A fordulat éve című, a vas és acél országát megalapozó munkáján, de ennek nem érezték jelentőségét az 1. b-sek. Csak nyerni szerettek volna, amit legkisebbekként az esélytelenek nyugalmával élhettek meg. Nem úgy a kis Éva, aki odapenderült a 8. osztályosok fiúkaréja elé, mondván, tudja a svábhegyi lelőhelyet. Tényleg tudta, érdeklődő, kíváncsi kislány volt. A fiúk követték, és rengeteg vasat vittek az iskolába. De nem maguknak, hanem az 1. b-nek cipekedtek, így ők megnyerték az ország újjáépítését célzó első hároméves terv végén a vasgyűjtőversenyt. „Édesanyám a szülői értekezletről hazatérve mesélte a tanítónő által elmondott történetet: én odamentem a fiúkhoz, akik mintha csak hipnotizálták volna őket, követtek. Ekkor hallottam először a hipnózisról, ami ettől kezdve nagyon érdekelt” – meséli a professzor asszony. A fordulat évétől 1957-ig Magyarországon még a pszichológia oktatása is tiltott volt, nemhogy a hipnóziskutatás. A kommunista vezetők az önálló akarat befolyásolását látták benne, Hitler ön- és tömegszuggesztivitását is ezzel magyarázták, és ezt a nézetet erősíthette Thomas Mann bűvész-hipnotizőr Cipollája is, akit az olasz fasizmus ihletett. A gyanús okkult, polgári áltudomány szakirodalma indexre került, könyvtárakba száműzték, ahol csak a kutatók férhettek hozzá. Bányai Éva számára nem volt kérdés, kutatóvá kell válnia, hogy vizsgálhassa a hipnózist, ezért jelentkezett az ELTE pszichológia szakára, ahol kétszáz jelentkező közül negyedmagával kezdhette meg a tanulmányait 1961-ben. Öt évvel később párhuzamosan szerzett pszichológusi és magyar nyelv és irodalom tanári diplomát. A hipnózis kutatása azonban még ettől nem vált szabadabbá, a gyakorlati, gyógyító célú alkalmazása továbbra is a „nem kívánatos” kategóriába esett. Menlevelet Pavlov neve jelentett, miután érdekes módon a Szovjetunióban szabadon vizsgálhatták e jelenséget, és az eredményeket kevésbé érdekes módon ott az alkoholizmus elleni küzdelemben hasznosították. A leningrádi orvosegyetemen végzett Mészáros István professzor is, akit Bányai Éva először látott hipnotizálni, megtanulta tőle az eljárást is, és később egy kutatócsoportban együtt vizsgálták a hipnózisban bekövetkezett élettani és magatartás-változásokat, s az átélt élményeket. Idehaza azonban jó ideig élettani kutatásokkal lehetett fedősztorit gyártani ennek a kutatási tevékenységnek, és miután a pécsi idegélettani laboratórium neurofiziológusai nyitottak voltak erre, az egyetemista lány minden nyarát ott töltötte. Inspiráló időszak volt Grastyán Endre élettan- és Szentágothai János anatómiaprofesszor környezetében vitázni arról, hogy van-e az állatoknak tudatuk. Ha kellett, egy éjszaka elolvasta az ajánlott irodalmat, hogy másnap azzal felvértezve érvelhessen. Utolsó éves egyetemistaként Roy John pszichológus-agykutató asszisztenseként segédkezhetett macskák elektrofiziológiai vizsgálatában egy nemzetközi workshopon, a professzorok magasan kvalifikált közönségének nem kis meglepetésére. Ezért hívta meg 1970-ben Ádám György professzor az ELTE ­Összehasonlító Élettani Tanszékének humán elektrofiziológiai akadémiai kutatócsoportjába. „Mint kezdő pszichológus kutatónőt a tanszék orvos végzettségű férfi munkatársai egy ideig megpróbáltak asszisztensként kezelni, de később letettek erről” – mondja mosolyogva Bányai Éva. Tudományos munkatársként élettant is oktatott, és mivel alig volt idősebb a hallgatóinál, tegeződött velük. Ezt fenntartással nézte a professzora, mondván, így nem lehet fegyelmet tartani. Adott hát egy előadási feladatot egy nehezen oktatható anyagcsere-témakörben, amivel nem egyszerű lekötni a legérdeklődőbb fiatalságot sem, majd az egész tanszék egyemberként figyelte a hatást. A fiatal tudóst megtapsolták, a közvetlenség elfogadott formula lett.

A pavlovi exelmélet

Bányai Évát hajtotta a kíváncsiság, hogy mindent megtudjon a hipnózis természetéről. Ez a sokáig misztikusnak tartott módosult tudatállapot valóban csak alvásszerű élményként élhető meg? Egy 1971-es kutatás során 24 személy közül húszan megerősítették a főáramú definíciót. Négyen azonban egész másról számoltak be: az élményük nem volt alvásszerű, ellenben kristálytisztán fogott az agyuk. Az elektrofiziológiai változások is az éber állapothoz közelítettek. „Négy kivétel, ami erősíti a szabályt!” – kétkedő professzora magyarázatát így írhatta a naplójába. „Melegen ajánlom Önöknek, hogy ha úgy érzik, igazuk van, a világ legnagyobb szaktekintélyeitől se hagyják magukat eltántorítani” – fűzte hozzá ehhez Bányai Éva. Az volt ugyanis a feltevése, hogy a hipnózis nem okvetlenül alvásszerű állapot, és az éberség növelésével, aktivitásfokozással is létrehozható. Ezzel megdőlt volna Pavlov passzív, álomszerű módosult tudatállapotról szóló hipnóziselmélete (a latin hüpnosz jelentése: alvás). A megérzése megerősítéseit a legváratlanabb helyekről kapta. Egyszer a Lenin körúti Híradó moziban nézett egy vietnami háborúról szóló dokumentumfilmet, amikor egy katona arcára közelített az operatőr. A harcos a legkevésbé sem aludt, hiszen – mint a barátjától megtudta – Uzi típusú gépfegyverrel a kezében ölni készült éppen, ám a maszkszerű arca, a fókuszáltan tekintete hipnotizált benyomását keltették. Heuréka-élménnyel szaladt ki a moziból. Később eszébe jutottak az önkívületben kerengő dervisek és a sámánok, akik aktivitásfokozással hozzák magukat transzba. Ezek a ri­tuális példák azt erősítették benne, hogy a hipnózist kontrollált laboratóriumi körülmények között is létre lehet hozni aktivitásfokozó eljárással. „Csak nem képzeli, hogy maga fogja megdönteni a pavlovi hipnóziselméletet?” – kételkedett Ádám professzor, közölve, ilyen hazárd kísérletek nyilvánvaló fantazmagóriákkal nem kezdődhetnek a tanszéken. Bányai Éva azonban nem adta fel az elképzelését: doktori értekezésének a végére beleírt egy másfél oldalas részt, ami számára szellemileg a legizgalmasabb volt, és ami az aktív-éber hipnózis lehetőségéről szólt. Az MTA pénzdíjas pályázatára adta be a munkáját 1972-ben, és Tücsök jeligéjű pályaműve tulajdonosaként deresedő, joviális tudós tekintélyek gyűrűjében, miniszoknyában, tűsarkúban vette át a díjat. „Sose adják föl, ha van egy eszméjük!” – szűrte le a tanulságot a professzor emeritus. Mindeközben már harmadik éve levelezett a Stan­ford Egyetemmel és Ernest R. Hilgarddal, a világ egyik leghaladóbb pszichológiai kutatóműhelyének vezetőjével, mivel úgy érezte, ott tudna a legtöbbet tanulni a hipnózisról. „Még ott van a tojáshéj a fenekén, mit szólna inkább Leningrádhoz? Nagyon szép város” – jegyezte meg jóindulatúan Ádám György professzor. Az akadémiai tudósok számára szűkös lehetőséget azonban továbbra is a tengerentúlon kereste a fiatal kutató, erre azonban nem sok esélye volt. Miután azonban a szűk magyar kontingens egyik idős tagja elhalálozott, előkerült a „miniszoknyás pszichológus csaj” neve. Nyolc hónapot töltött Hilgard professzor szárnyai alatt a világ minden tájáról érkezett tizenegy ifjú ­posztdoktor társaságában. Bebizonyították, hogy a relaxációs és az aktív-éber hipnózis között nincs számottevő különbség: az alanyok azonos arányban hajtják végre a szuggesztiókat, a megtapasztalt élmények és az átadott kontroll is hasonló, a figyelem ugyanúgy beszűkül, és az agyi elektromos aktivitás is szinte azonos. A kerékpár ergométeren végzett 50 perces tekerések azt igazolták, hogy a hipnotizált nem fárad ki, nem érez izomlázat, és endorfin, vagyis boldogsághormon termelődik. Vagyis beigazolódott: a hipnózis aktivitásfokozó eljárással is kiváltható, és így is a belső folyamatokra és a hipnotizőrre szűkül be a figyelem.

Napló a gyógyuláshoz

Hilgard professzor éppen akkoriban dolgozott ki a betegek számára egy hipnóziseljárást, aminek a sztender­dizálásában Bányai Éva is részt vett. Azt vizsgálták, hogy viszonylag rövid idő alatt milyen hipnotikus jelenségeket élnek át a betegek, fájdalomcsillapító szuggesztió nélkül. A magyar kutató a Palo Altó-i veteránkórházban egy végstádiumú gyomorrákos beteggel találkozott; pergamenbőr, tónustalan arc, amibe mély árkokat vágott a fájdalom. Beleegyezett a morfium megvonásába, hogy hipnotizálható legyen. „A halálra készülő idős férfinak huszonöt perc után kipirult az arca, elsimultak a ráncai. Amikor az amnéziáját föloldottam, gyenge, reszkető hangon elkérte a kezemet, és bár ez ott nem szokás, megcsókolta. Könnycseppek hullottak a kezemre. Azt mondta: »Köszönöm, hogy elhozta nekem a békét, most már nem zombiként, hanem emberi méltósággal tudok szembenézni a halállal«.” A férfi öt napra rá halt meg. E sorsfordító élmény volt Bányai Éva első találkozása a rák gyógyíthatatlan formájával. Egyszersmind elszégyellte magát: Magyarországon alighanem a legjobban tud egy módszert, és arra használja, hogy kutatásokat végezzen. Ami ugyan egy magas szintű tudományos tevékenység, de mégiscsak játék a halálos betegséghez képest. Akkor elhatározta, hogy addig nem nyugszik, amíg nem sikerül a tiltásból a terápiába visszahoznia a hipnózis eljárását. A hipnoanalízist akkor Erika Fromm német-amerikai pszichológustól tanulta Chicagóban, majd hazatérve Mészáros Istvánnal folytatta a kutatómunkát. Később fiatal kétgyermekes betege is volt 1991-ben, akiről egy interjúban beszélt tavaly novemberben. A négyes stádiumú, kis sejtes tüdődaganattal az orvosok esélyt sem adtak a túlélésre. Az anya viszont élni akart, hogy lássa a gyermekeit felnőni. A pszichológus-hipnoterapeuta nem ígért neki életet, csak azt, hogy elszánt szövetségese lesz a gyógyulásban. A páciense a mai napig él. A gyógyulást magán is megtapasztalta. „2001. szeptember 11-én diagnosztizálták nálam a mellrákot. Amikor a bátyámnak telefonon elmondtam, akkor ő azt kérte, kapcsoljam be a tévét: a Világkereskedelmi Központ ikertornyait abban a pillanatban rombolta a terror. Halálos beteg vagyok, hát persze, hogy összedől a világ” – meséli első gondolatáról, majd az önreflektív énje hamar korrigált. Elővett egy füzetet, és ráírta: Gyógyulási napló; önszuggesztív módon nem azt, hogy Betegségem rémtörténete. Bányai Éva ma több intézményre kiterjedő kutatást vezet, amelyben a hipnózis magas kockázatú melldaganatos betegek gyógyítására gyakorolt hatását vizsgálja a munkatársaival. A hét egy napján kora reggeltől késő estig fogad betegeket, ahol szintén a terápiás eljárást igyekszik hasznosítani.

Apai-anyai hipnózis

Mindeközben az aktív-éber hipnózist világszerte egyre több helyen alkalmazzák. Itthon is szép eredményeket érnek el vele Bányai Éva tanítványai, munkatársai. Egyik kollégája egy olimpiai bajnok evezős sportolót kezelt, aki a hajrázás közben rendre lemerevedett, de pozitív emocionális hatással sikerült ezt a gátat áttörni. A depresszió és az addikciók – pél­dául alkohol- és drogfüggőség – esetén is hatásos lehet az eljárás, de egy bélfekélyes beteget is gyógyított, akit a hipnózis 1956-ig vitt vissza az időben, ekkor hurcolták börtönbe az apját. Az eljárás közben Bányai Éva is érezte a beteg fájdalmát a saját szervezetében. Egyszer pedig egy korábbi laborató­riumi kerékpározás után – a hipnotizőr által érzett – izomláz indította el az úttörő interakciós kutatásokat. Ezekben a hipnotizált és a hipnotizőr egyidejű vizsgálatával kiderítették, hogy a két személy az etikailag és szakmailag védett közegben olyan szoros kapcsolatba kerül, ami általában csak az intim személyközi kapcsolatok sajátja (ezért az eljárás típusait anyai és apai hipnózisnak nevezték el), és amelyben nagyon hasonló élettani változásokat és élményeket élnek át. Ez a megközelítés vezetett a hipnózis szociál-pszichobiológiai elméletéhez, amit egyre szélesebb körben tartanak a tudomány fontos elméletének. Egyszer a hipnotizált és a hipnotizőr a mérések alapján ugyanakkor – s mint később elmesélték – ugyanazt a képet írták le: a sárga napfényt. És ez egyre erősebb reménysugár a holnap kutatásaira nézve…
Szerző

Akiknek az esőerdő a hátsó kert

Publikálás dátuma
2020.03.08. 10:44

Kézfertőtlenítő automaták, üres folyosók, lemondott programok, és nők, akiket a világjárvány sem képes visszatartani attól, hogy a környezetvédelemért, az emberi jogokért és a fenntarthatóságért hallassák a hangjukat. Brüsszelben jártunk, ahol megtapasztaltuk a „zárlat” alá került Európai Parlament hangulatát, élőben figyelhettük Greta Thunberg szenvedélyes beszédét, és hallhattuk a brazíliai esőerdő elhagyott szegletében emberi jogokért és az Amazonasért napi fenyegetések mellett harcoló aktivista történetét.
Belgiumban nem okoz gondot a koronavírus – ebben a tudatban szálltunk fel a Brüsszelbe tartó repülőre. Másnap már egyetlen csoportként jutottunk be az ­Európai Parlamentbe (EP), miután három hétre felfüggesztették a látogatásokat a fertőzés miatt. Háromszáz programot mondtak le, és kérdésessé vált, megtartják-e az egyenjogúsággal, családon belüli erőszakkal és klímavédelemmel kapcsolatos, többnapos nőnapi szeminá­riumot. A vírus azonban sem minket, sem az elszánt aktivistákat, a jogvédőket és Greta Thunberget sem tarthatta vissza.

A fizikával nincs üzlet

Ugyan az EP épülete néhol szellemházhoz hasonlított, a zárlat ellenére több százan szorongtunk egy szűk folyosón a biztosi kollégium ülésére várva, ahol perceken belül a világ leghíresebb, 17 éves svéd klímaaktivistája, Greta Thunberg kéri számon Európa vezetőit, amiért nem elég hatékonyak a környezeti válság kezelésében. Greta most is szenvedélyesen beszélt az unió legfrissebb, aznap közzétett klímavédelmi törvényéről, mely szerint 2050-re karbonsemlegessé kell tenni az unió gazdaságát. Az elmúlt másfél évben ő és a Fridays for Future aktivistái feláldozták az oktatásukat, hogy tüntettessenek a politikusok tétlensége ellen. Szeptemberben a világ minden részéről 7,5 millió ember vonult utcára, hogy követelje az összefogást a fiatalok jövője érdekében. Ezt köve­tően­ novemberben az EP klíma- és környezetvédelmi vészhelyzetet hirdetett. Greta szerint az új klímatörvény indirekt módon feladja a párizsi egyezményt. „Egy olyan krízisben élünk, ami sosem volt valódi krí­zisként kezelve” – mondta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár sok briliáns megoldás létezik és megszámlálhatatlan segítőkész, lelkes ember van, de hiányoznak a tudatos vezetők, és idő sincs. „Hogyan is lehetnének az EU vezetői a klímaválság elleni harc élén, ha közben a fosszilis energiahordozókra épülő infrastruktúrát támogatják?” – tette fel a jogos kérdést, melyet a képviselők egy része gyorsan megtapsolt. Azok a negatív kibocsátású technoló­giák, amikre a törvény épít, egyébként még nem is léteznek és talán soha nem is fognak. „Szembe kell nézni a kényelmetlen valósággal, hogy változtatni kell a viselkedésünkön és a társadalmunkon. A természet nem alkudozik, és nem lehet üzletelni a fizikával sem, mi pedig nem engedjük, hogy feladják a jövőnket!” Beszédét ováció követte, több képviselő felállva tapsolt.

Füttyszó a szkeptikusnak

Azonban nem mindenki bizonyult ilyen lelkes aktivistának. Sylvia Sardone, a Marine Le Pen-féle euroszkeptikus Identitás és Demokrácia-frakció politikusa azt fejtegette, vajon a fiatalok hajlandóak lennének-e lemondani a gyorséttermekről, az olcsó repülőjegyekről és az okostelefonjukról a klíma érdekében, és tudják-e, hogy a klímavédelem és a kibocsátás csökkentése elszegényedéshez vezet? Kitért arra is, hogy Kínában és Indiában kellene tüntetéseket tartani, ott még sincsenek ilyen megmozdulások. Felháborodást kiváltó beszédét kifütyülték, aztán gyorsan távozott. A korlátozások és az események törlése ellenére szenvedélyes női aktivistákból később sem volt hiány. A szeminá­rium­ leleményes szervezői ugyanis nem törődtek bele, hogy a vírus miatt nem juthatnak szóhoz. A programok egy részét átmenekítették az EP-ből egy közeli hotelbe, ahol kiscsoportos meetingeken találkozhattak az újságírók jogvédő ügyvédekkel, képviselőkkel, klímaaktivista filmrendezővel és érdekvédőkkel. Claudelice Silva brazil klíma- és nőjogi aktivista egy zsúfolásig megtelt kisteremben arról mesélt, milyen körülmények között élnek a világtól elzárt brazil falvakban a nők, hogyan próbálják védeni a nekik csak hátsó kertnek számító esőerdőt, és milyen úgy élni, hogy folyamatosan életveszélyes fenyegetéseket kapnak pusztán azért, mert kiállnak a bántalmazott nők érdekeiért. Silva egy kamerákkal teli házban él, és állandóan figyelnie kell a lányai biztonságára is. „Ha arról beszélünk, hogy a világban sok helyen sérülnek a nők jogai, képzeljék el az amazóniai esőerdő területén élő nőket, akik gyakran a családon belüli erőszak áldozatai. Ezek a nők teljes elszigeteltségben élnek azokban az esőerdőkben, amiknek egyébként ők a legnagyobb védelmezői, hiszen onnan származnak az erőforrásaik, a tradicionális orvosságaik és a spiritualitást is ott tapasztalják meg. De nem csak ezért próbálják védeni azok elől, akik felgyújtják, hanem azért is, mert ez az erdő nem csak az övék, hanem a Föld összes emberéé” – mondja Claudelice Silva.

Kriminalizált jogvédők

Az asszony 2011 óta aktivista, azóta, hogy a testvére és a sógornője orgyilkosság áldozatai lettek. „Azért gyilkolták meg őket, mert környezetvédelmi jogvédők voltak” – mondja. Brazíliában a nők szerinte gyakran válnak gyilkosságok és nemi erőszak áldozatává, és az igazságügyi rendszer sem védi őket megfelelően. Olykor éppen őket hibáztatják azért a bűncselekményért, amelyet elszenvedtek. „Próbálunk kiépíteni egy hálózatot a jogvédők között, de mivel ezek nagyon elzárt területek, egyáltalán nem működik semmiféle kommunikáció, ha esik az eső. 2016-ig teljesen egyedül voltam, nem volt, aki segítsen. Az utóbbi néhány évben már nemzetközi szervezetektől is kapok támogatást, a helyzet azonban így is egyre rosszabb, és nemcsak a nők elleni erőszak, hanem a nők jogaival szembeni gyűlöletbeszéd és a propaganda tekintetében is.” Lapunknak arról is mesélt: a tavalyi erdőtüzet farmerek okozták, de ahelyett, hogy őket vonták volna felelősségre, az aktivistákat kriminalizálták. Amikor arról kérdeztük, fontolgatta-e valaha, hogy elhagyja Brazíliát, határozott nemmel válaszolt, de pár másodperc múlva már könnyek között beszélt arról: 14 és 18 éves lányai miatt nem hagyná el az országot, de nagyon aggasztja a jövőjük.

Egyenlőség és karbonvám

Kutatások szerint a nők sokkal érzékenyebbek az emberiség karbonlábnyoma és más környezetvédelmi kérdések iránt. Éppen ezért a politikai reprezentációjuk növelése emelné a téma iránti érzékenységet is – tudtuk meg Cseh Katalin EP-képviselőtől (Momentum). Szerinte az is látszik, hogy a szegénység és egyenlőtlenség problémája világszerte nehezebb helyzetbe hozza a klímaváltozás által érintett közösségeket. A szegényebb rétegnek ugyanis megterhelőbb lehet átállni egy környezetkímélőbb életmódra, hiszen szűkebbek a gazdasági lehetőségeik. A nők fogyasztási szokásai is különböznek a férfiakétól, kevesebb olyan eszközzel élnek, aminek nagy a kar­bon­lábnyoma. „Alaposabban fel kellene térképezni, hogy ez miért van, de az már most látszik, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem politikai céljainak is van olyan aspektusa, ami a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségekre mutat rá” – mondja Cseh Katalin, aki a karbonvám kérdését is felveti az unión kívüli országokra vonatkozóan. „Másfajta megítélés alá eshetnének az unión kívülről behozott, szennyező módon előállított termékek, mint azok, amiket klímatudatosan állítottak elő” – mondja.

Szerző

Nők a T. Háztartásban

Publikálás dátuma
2020.03.08. 08:00

Érdemben nem változott a magyar nők közéleti jelenléte a rendszerváltás óta. A nagyjából 10 százalékos aránnyal az utolsók között vagyunk Európában. Az ultrakonzervatív állapot egyre kevésbé a társadalom elvárásaiból következik, és nem is a politika férfias karaktere a visszatartó erő: a nők vállalnának politikai szerepet, ha hagynák őket. A kormánypártok azonban még mindig a háztartásban tudják elképzelni a gyengébb nemet.
Orbán Viktor egyszer szembenézett a magyar nőkkel. Ez két éve, az úgynevezett demográfiai kormányzás hajnalán történt. Azt mondta, átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert „a demográfia rajtuk múlik”, és megállapodást akar velük nem négy, hanem 15-20-30 évre „a magyar jövőről és a kormány részéről nekik nyújtható perspektíváról”. Ez a perspektíva lényegében és ideáltipikusan vélhetően a főállású anyaság volna, de mindenesetre fölöttébb szüléspárti. A nőiség mibenlétét más fideszes és kereszténydemokrata véleményvezérek gyúrták egészen plasztikusra. Kövér László parlamenti elnök például azt szeretné, „ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettest adó törpepárt elnöke (frakciójukban 16-ból egy nő van, 6 százalék) pedig úgy fogalmazott, hogy a Biblia és a 2000 éves egyházi tanítás „világosan kijelöli a férfiak és a nők sajátos életfeladatait, kiteljesedésük legbiztosabb útját, mely egymással szoros szövetségben, de nem ugyanazon a pályán képzelhető el. (…) A nők számára ez a pálya hitünk szerint elsősorban az anyaságon keresztül vezet.” Nagyot gurított Kovács Ákos zenész is e tárgyban, mandinerből beszakítva a Telekom tőzsdei pozícióját, miután a támogatás visszavonásával tiltakozó német multi szerződései között kezdett motozni a kabinet. Szerinte „a nők dolga az, hogy beteljesítsék a női princípiumot, „valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni”. Varga István fideszes képviselő a T. Házban engedte szabadjára a gondolatait, amikor kifejtette, az anyáknak három, négy vagy öt gyereket kellene vállalniuk, „és akkor jobban megbecsülnék egymást és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. Ezt a konyhalogikát e helyt nincs tehetségünk kibogozni. Mint ahogy arra sem vesztegetnénk szót, amikor Vigh László országgyűlési képviselő a fideszes és az ellenzéki női politikusokat kinézetük alapján szedte szét egy megosztott posztban „MI”-re és „ŐK”-re. Biztos megbánta, ahogy az egyszeri képviselő a könnyelműséget: ne pálinkázz vak komondor fölött, mert esés közben könnyen megütheted Terit.

Fidesz szerint a nő

A rendszerváltás utáni kormányokban 160 miniszter töltött be pozíciót, és közülük 13 volt nő (8,1 százalék). A 2010-ben elkezdődött Orbán-kormányzás egy nőt sem emelt tárcavezetői rangba, a 262 tagú frakcióból csak húszat kaptak a „gyengébb nem” képviselői. Két éve egy hölgy miniszterrel (Bártfai-Mager Andrea kapta az egyetlen tárca nélküli posztot) vágtak neki a keresztény szabadság programjának, majd Trócsányi László induló EP-karrierje után Varga Judit került az igazságügyi bársonyszékbe, megduplázva a nők 7 százalékos arányát. Zorigt Burtejin politológus, az Amnesty International munkatársa a nők politikai szerepvállalása témakörében írja a disszertációját. Szerinte a kormány narratívájában megjelennek a női szerepekkel összefüggő olyan elvárások, amelyekkel szemben nehéz eltérő alternatívákat választani, politikai pályára lépni. „A médiá­ból és a parlamenti megszólalások sokaságából az a kép rajzolódik ki, hogy a nőnek otthon a helye, és fő életcélja a gyerekvállalás, a gyereknevelés, a családtagok gondozása. Még a politikai ambíciókat dédelgető nőket is eltántoríthatja, ha mindig azt hallják, hogy másféle életútra hivatottak, mint a férfiak. Ebben a narratívában még nehezebb lett a nők politikai részvétele, ráadásul nyomokban sincs olyan stratégia, ami ezen változtatni akarna. Ami van, az a határozott szándék, hogy a nőket a háztartás körüli teendőkben látnák szívesen” – mondja a CEU doktori iskolájának hallgatója. A mongol származású politológus kutatásai alapján a politika zártságának, a pártok jelölt­állítási stratégiájának van felelőssége abban, hogy 30 éve stagnál a nők aránya a politikában. A női jelöltek számának emelkedése azt mutatja, hogy vannak, akik szeretnének ezen a pályán érvényesülni, viszont a politikai párt, mint egy kapuőr, ott áll az ajtóban, és nem engedi be őket. Hiába egyre több a női jelölt, amíg olyan helyekre teszik őket, amelyek nem nyerhetőek. Vagy a pártlisták második felében szerepelnek, vagy olyan egyéni körzetekben kell indul­niuk,­ ahol kicsi az esélyük a parlamentbe jutásra. Mindeközben a jelölőszervezetek elutasítják a nők magasabb szintű politikai szerepvállalására vonatkozó javaslatokat. Fontos lenne, hogy ne kerüljön egzisztenciális veszélybe az a nő, aki a női egyenjogúsági mozgalom élére áll. „Nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy másnap felmondanak neki a munkahelyén. Korábban is volt baj, de az utóbbi nyolc-tíz évben olyan súlyos demokráciadeficittel küzdünk, amelyben a női ügyekről már beszélni is valójában a probléma elfedése” – nyilatkozta erről Ilonszki Gabriella egyetemi tanár a 168 Órának. A politológus szerint so­káig­ valóban tradicionálisabb volt a magyar társadalom ebből a szempontból, és más szerepeket jelölt ki a nőknek, mint a politikai életpálya. „Ebben azért látok elmozdulást. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a nők politikai szerepvállalásának kérdésében egyre pozitívabbak a válaszok. A társadalom elfogadóbb és nyitottabb, és a pártok erre reagálnak. Több a női jelölt, mert szeretnék azt mutatni, hogy fontos nekik a nemek közötti egyenlőség” – mondja Zorigt Burtejin. Hozzátéve: a magyarországi pártok között nincs jelentős különbség, bár a baloldaliak egy fokkal jobban teljesítenek, több a sikeres női jelöltjük. Pozitív elmozdulás történt az európai parlamenti választásokon is, ahol a Momentum kettő, a DK egy női jelöltje szerepelt mandátumszerző helyen. Donáth Anna, Cseh Katalin és Dobrev Klára sikeres szereplése arra is jó bizonyíték, hogy a női jelölteket nem éri hátrány a választók előtt, vagyis inkább a pártokban kell keresni a nők alulreprezentáltságának az okait.

Kirakatfigurák

A Fidesz – talán nem függetlenül az EP-választás tapasztalataitól – érezhetően előretolta női politikusait, elsősorban a Facebook-érzékeny fiatalokra igyekezve hatni Varga Judit, Rácz Zsófia ifjúságügyi helyettes államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő leigazolásával. Novák Katalin pártalelnök, családügyi államtitkár is kulcsember, Varga mellett benne volt a néppárti tagságot vizsgáló „bölcsek tanácsa” partnerdelegációjában. Abban igen EU-szimpatikusan és taktikusan kétharmados volt a nők aránya, Szájer József EP-képviselő alkotta a férfi harmadot. (Novák a ­Forbes listáján a legbefolyásosabb női politikus lett: ha ő nincs, ez a hely Orbán Ráhelé, a kormányfő lányáé, ami sokat elmond mind az ország, mind a befolyás állapotáról. Az első tízből ketten Orbán-családtagok, heten fideszesek, s enélkül nehezen jutottak volna egyről… sokra.) „Látszólagos lépésnek gondolom, hogy a Fidesz előtérbe tolta néhány női politikusát. Ha egy pártban kiemelt szerepet kap egy női politikus, attól még nem feltétlenül tekinthetjük elkötelezettnek a női egyenjogúság ügye iránt. A kormánypártban nem változott számottevően a nemek aránya, a fontos pozíciókban kevés a nő. Áttörés akkor lenne, ha a következő választásokon 10 százaléknyi parlamenti képviselet helyett mondjuk 30 százalékot kapnának a nők” – értékelt Zorigt Burtejin. Elsősorban nem azért van szükség több nőre a közéletben, hangsúlyozza a CEU doktorjelöltje, mert nélkülözhetetlen értékeket hoznának a politikába. „Azok az érvek, amelyek szerint azért kellene több női képviselő, mert jobb döntések születnének, eszközként tekintenek a nőkre. Hogy lehet az, hogy miközben a társadalom több mint felét kiteszik, aközben az ország legfontosabb döntéshozó testületében csak 10 százalék körüli az arányuk. A társadalmi igazságosság szempontjának elégnek kellene lennie ahhoz, hogy egy kicsit felháborodjunk ezen.” Burtejin úgy véli, a számszerű (deskriptív) és tartalmi (szubsztantív, vagyis a képviseltek érdekében cselekvő) képviselet összefügg egymással. Ha mégis okokat kellene mondania, akkor azt mondaná: a nők eltérő szempontokat, megoldási javaslatokat tudnak megjeleníteni a döntéshozásban, hiszen eltérő az élettapasztalatuk, a neveltetésük, a szocializációjuk. Minél többféle emberből áll egy munkahely, annál több szempont érvényesül, és ez a döntéshozatalt is jobbá tudja tenni. A nőtlen évek ára című, 2014-ben megjelent tanulmánykötet egyik ­szerzője, Tóth Olga szociológus azt emelte ki: ha a népesség valamivel több mint fele nem vagy nem ará­nyainak megfelelően vesz részt a társadalmi újratermelésben, az hatékonyságcsökkentő tényező – legyen szó akár általában a munkaerőpiacról, akár a legmagasabb szintű menedzseri pozíciókról vagy kifejezetten a politikai döntési láncolat bármely szintjéről. „A gyöngyöspatai kormányzati reakció jut eszembe, amikor az emberek igazságérzetére apellálva tagadták meg a jogerős ítélet végrehajtását. Most is az emberek igazságérzetéről van szó, és még csak bírósági döntést sem kellene semmibe venni. Hihetetlen, hogy három évtized telt el az első parlamenti választás óta, és ugyanott tartunk, ahonnan elindultunk. Most már a magyar kormány is szégyellhetné magát, hogy szinte egyetlen ­európai országként a lista végén, a 148. helyen vagyunk a világban a nők parlamenti arányát tekintve” – mondja Zorigt Burtejin. A női szerepek és pozíciók szükséges feltételei a minőségi demokráciának, és a nők politikai részvétele a jó kormányzás egyik ismérve – e korszerű felfogást az említett tanulmánykötet említette. „A nők hiánya afféle tünet, méghozzá a demokrácia gyengeségének vagy hiátusának tünete. Nem ok, hanem következmény. Nálunk kiváltképp az” – jegyzi meg erről Ilonszki Gabriella.

Láthatatlanul

A női politikai képviselet fontos cél, de ez önmagában nem lehet indikátora a nemek közötti egyenlőségnek, és nem oldja meg a számos egyenlőtlenséget, ami Magyarországon érvényesül, mondja a politológus. „Ez is összefüggésben van a kormánypárt narratívájával, mert csak azok a nők tudnak a parlamentbe kerülni, akik fiatalok, tehát még a gyerekvállalás előtt állnak vagy anyagilag jól szituáltak, és meg tudják oldani, ki tudják fizetni a gyermekfelügyeleti és gondozási feladatokhoz kapott segítséget. Ez a baloldali feminizmusban egy fontos szempont.” A politológus úgy gondolja, sarkalatos kérdés a férfiak szerepe és az egyenlő otthoni munkamegosztás kérdése is. A politológus szerint a férfiaknak is egyenlő részt kellene vállalniuk a gyerekek ellátásában, az idős szülők gondozásában vagy a háztartásban. Ha az otthoni munkamegosztás egyenlőtlen, akkor sokkal nehezebb a nők bármilyen valós választási lehetőségeiről beszélni. Ma Magyarországon a nők heti 26 óra „láthatatlan munkát” végeznek a férfiak 4 órájával szemben. A kormányzat pedig egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy miként lehetne ezekre társadalmi szintű megoldásokat találni.

Amnesty-kampány a bérszakadék ellen

Ameddig a nők férfiakhoz viszonyított jövedelemhátránya 13 és 18 százalék között van és a láthatatlan munkák jelentős részét is ők végzik, addig nehezen beszélhetünk a nők választási lehetőségeiről vagy szabadságáról, és azt sem várhatjuk el, hogy a nők nagyobb közéleti szerepet vállaljanak, mondja Zorigt Burtejin. Az Amnesty International Magyarország az idei nemzetközi nőnap alkalmából, március 8-án indítja el az #EgyLépésselKözelebb kampányát, hogy a vállalatok, önkormányzatok és egyéb szervezetek nyilvánosságra hozzák a bérkülönbséggel kapcsolatos adataikat, és ezáltal közelebb kerüljünk a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséhez.

Kérdéses igen a „nemes kvótára”

A parlamentben 2007-ben hiúsult meg egy kezdeményezés a kvótáról. Az SZDSZ előterjesztését a KDNP és az MDF nem támogatta, mert szerintük sértené az esélyegyenlőséget. Hoffmann Rózsa nemmel szavazott, Dávid Ibolya tartózkodott. A Fidesz és az MSZP támogatta a javaslatot, és a képviselők lelkiismeretére bízta a döntést. Kövér László nemmel, Orbán Viktor igennel szavazott. Ha ma akarna igennel szavazni, a „rohamkocsival száguldó”, egyeztetési kényszer nélküli törvénykezéssel napok alatt át­su­hanhatna a parlamenten ez a javaslat is.

Szerző