Kátrányos helyzet

Publikálás dátuma
2020.03.08. 10:42

Úgy tartják, az Ezek a fiatalok volt az első magyar beatzenés film, de már két évvel korábban – legalább részint – beates volt a Patyolat akció. Igaz, a hagyományos tánczene legjobbjait – Bágya Andrást, Behár Györgyöt, Fényes Szabolcsot, Gyulai Gaál Jánost, Nádas Gábort – kérték fel szerzőnek, ám Bágya Vonatzene című dalát, amelyet a főszereplő Bodrogi Gyula adott elő, az Illés zenekar kísérte. A bevonulásról és a derűsnek láttatott katonaéletről szóló mozi megosztotta a kritikusokat. Mármint a muzsika tekintetében, a tanmesét ugyanis valamennyien elparentálták. „A Patyolat akció erénye a kitűnő zene, valamint Bodrogi eleven, komédiázó készsége Ditrói honvéd szerepében” – írta a recenzensek egyike. „Ha szigorú mércével mérünk, a Patyolat akció fordulatai nem elegendők a sikeres vígjátékhoz. Egyrészt kevés az ötlet, másrészt azok között is több az unalomig közismert. Ám, ami ritkán fordul elő, a film zenéje megemeli a látottakat” – állapította meg a másik. Akadt olyan kritika is, amely nem foglalkozott a hangjegyekkel. Az alkotást „filmművészetünk bambijának” nevezte, arra utalva: ha pezseg is, tele van kátránnyal. A szarva közt a tőgyét azonban Fodor Lajos találta el. „A Patyolat akció szándékoltan semmitmondó, vékonyka meséje, úgy tűnik, csak ürügy, hogy a mozik lelkes törzsközönsége, a fiatalság előtt megszólaltassanak egy sor új magyar táncdalt, jó részüket közkedvelt elektromos gitáregyüttesre hangszerelve” – tapintott rá a lényegre. Majd a folytatásban egyenesen ledorongolta a muzsikus alkotókat: „A tucatnyi táncdal túlságosan halvány ahhoz, hogy különösebb örömet szerezzen. E műfaj még mindig nem képes kilábalni nálunk a vészes vérszegénységből. A szerzők lázas munkatempóban gyártják a számokat, felületesen és – még a fiatalabbja is – öregesen. Körülöttünk, a világ minden táján, üdítő, sőt itt-ott már a kor lelkét tükröző tánczene születik és fejlődik. Vannak, akik új, világméretű folklór kibontakozását ismerik fel benne. (…) Nincs az a reklámapparátus, sem tömeghisztéria, mely a Beatles-hullámot rá tudta volna erőltetni tíz- és tízmilliókra, ha nem rejt magában ez a fajta zenélés valami kirobbanó, elemi erejű vitalitást, amely egyezik egy egész korosztály életérzésével. A magyar komponisták kezdetben lefitymálták és szidták ezt a zenét, addig-addig, míg egyszer csak lázasan el nem kezdték – utánozni. De utánozni csak a külső, felszínes jegyeket lehet. A legrutinosabb slágerszerzők sem fogják kimozdítani a magyar könnyűzene kátyúba ragadt szekerét a gitárstílus lekoppintásával.” A film, amelyben Bodrogi mellett – többek között – Szilvássy Annamária, Csűrös Karola, Zenthe Ferenc, Ernyei Béla domborított, mégis bombasikerré vált, mindenekelőtt a zenéje miatt. A vonatos nótánál is nagyobb sláger lett az Egy, velem, ugye, könnyen megy szövegű táncdal, s az emberek özönlöttek a mozikba: a szeptember 29., a hajdani fegyveres erők napja alkalmából 1965. szeptember 30-ra tempírozott bemutatót követő kilenc hónapban 1 millió 530 ezer 507 néző tekintette meg a vígjátékot. Ezzel a korabeli filmek tekintetében magasan listavezető volt a „Patyolat”, amelynek vetítésekor átlagosan 70,9 százalékos nézőtéri kihasználtságot jegyeztek. A Qualiton ráérzett a kedvező fogadtatásra: először fordult elő hazánkban, hogy a számok a filmbemutatóval egyidőben megjelentek hanglemezen. Konkurencia amúgy volt bőven, hiszen 1965 országos slágerei közé tartozott az Imádok férjhez menni című Maugham-darab magyar változatának két örökzöldje, az egyazon kislemezen – Mikes Éva, valamint Vámosi János tolmácsolásában – közreadott Engem nem lehet elfelejteni és Kicsit szomorkás a hangulatom, valamint a Szerelmes biciklisták című filmben felhangzó Te szeress legalább és Táskarádió (Mary Zsuzsitól, illetve az Illéstől, amely immár nem csupán kísért, hanem önállóan megszólaltatott). Ám a mozilátogatók tömegével jöttek ki a Patyolat akcióról úgy, ahogyan a film befejeződött: füttyös indulóval...
Szerző
Témák
LEMEZEKET FEL!

Szavak és (bűn)tettek (Megjegyezések Simonka György politikai pályafutásához és büntetőperéhez)

Publikálás dátuma
2020.03.08. 10:10

Fotó: Népszava
„Egyetértek Önnel a hatékonyabb lobbi erő szükségességében. (…) Az országon belül a fejlettségbeli különbségek szerintem sem csökkentek, dacára az unió szándékának és felzárkóztatásra nyújtott euróinak. Hiszem, hogy együttműködéssel és az új fejlesztési ciklus által biztosított lehetőségek kihasználásával Békés megye minden lakója nyertese lesz a következő időszaknak. Ennek első feltétele teljesült. A jelenlegi kormány képes volt szakítani a baloldali kormányok idején megtervezett forráselosztási módszerrel, amelynek gyakorlati alkalmazása tovább erősítette a hátrányos helyzetű térségek leszakadását. A következő feltétel teljesülése rajtunk áll. Ha képesek leszünk félretenni politikai nézetkülönbségeinket, és egymás gáncsolása helyett összefogva, közösen koncepciót alkotni és dolgozni, úgy meggyőződésem, hogy Békés megye 2020-ig olyan hellyé válik, ahonnan egyetlen fiatal sem vágyik el, sokkal inkább itt, a szülőföldünkön kíván gyökeret verni és családot alapítani. A következő évek munkájának célkeresztjében mindannyiunknak ez kell, álljon. Nemcsak feladatunk, hanem történelmi felelősségünk is ez. Annál is inkább, mert a jelenlegi 12 ezer milliárd forint fejlesztési forrásra akár úgy is tekinthetünk, mint az utolsó ilyen jellegű és nagyságrendű esélyünkre. Csak jómagam a kollégáimmal nem lehetünk olyan eredményesek, mintha mindannyian összefogva, egy cél érdekében dolgozunk a következő években. Arra kérem ezért Önt és ellenzéki párttársait, hogy konstruktív együttműködéssel segítsék munkánkat, hogy ezt a jövőképet közös erővel megvalósíthassuk” – írta 2016. január 13-án nekem címzett nyílt levelében Simonka György dél-békési fideszes országgyűlési képviselő. A hatalma csúcsán lévő Simonka ekkor kritikáimra és támadásaimra reagált. Már ekkor felsejlő viselt dolgait és hűbéri rendszert kiépítő szándékait bíráltam az Együtt Békés megyei politikusaként. Ugyanennek az évnek a végén, 2016 második felében már egészen más hangot ütött meg velem szemben Simonka, miután fedezetelvonás alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettem ellene a Legfőbb Ügyészségen. Ezt írta: „Az a demokráciával való visszaélés, ha valakik mondvacsinált indokkal jelentenek fel másokat heti szinten.” Majd úgy fogalmazott, „hetente jelentik fel valami butasággal, majd az illetékesek megvizsgálják és pár hónap múlva megint kiderül, hogy alaptalannak bizonyult a feljelentés, és megszüntetik a vizsgálatot.” Hozzátette: „Most is éppen hasonló történik. A hivatásos feljelentő, Bod Tamás, az Együtt Békés megyei elnöke a legutolsó feljelentésére kapott egy válaszlevelet, hogy elutasítják beadványát. (…) A napnál is világosabb, hogy ezt az egészet csak azért csinálják, hogy újra felmelegítsék az általuk kezdeményezett és kreált hazug ügyet. Persze egyértelmű, hogy mindennek a háttérében politikai és gazdasági érdekek állnak. (…) Ők csak akkor érzik jól magukat, ha mindenkinél többet vihetnek el a közösből. Miközben a demokráciában bárki bárkit feljelenthet. (…) mindezt a politikai lejáratásom érdekében” – fejtette ki a fideszes parlamenti képviselő. Mint fogalmazott, ebben a helyzetben ő sem tehet mást, minthogy feljelentést tesz rágalmazásért és hamis vádért. „Persze senki se szereti, ha folyamatosan támadják, főleg, ha a családját sem kímélik, de a rengeteg visszajelzés és biztatás, amely a körzetemből érkezik – hogy tartsak ki, mert szükség van a munkámra, és szükség van arra, hogy kiharcoljam a mezőkovácsházi és orosházi járásnak járó pénzeket még akkor is, ha az ellenérdekeltek mindent megragadnak annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák –, megerősít. Ezért mindenféleképpen harcolni fogok, hiszen az itt élők ezt várják tőlem” – fogalmazott meglehetősen túlhevülten, vádaskodóan és vátesz-póztól sem mentesen 2016. november végén Simonka György.
* Máig érvényesen nem kevesebbet állított Simonka György négy évvel ezelőtt nyílt levelében, hogy kollégáival és maga mögött a kormánnyal olyan hellyé teszi Békés megyét, hogy „minden lakója nyertese lesz” a következő időszaknak. Ehhez hozzátette: négy év múltán, „2020-ig olyan hellyé válik (Békés megye), ahonnan egyetlen fiatal sem vágyik el, sokkal inkább itt, a szülőföldünkön kíván gyökeret verni és családot alapítani". S mindehhez azt kérte, hogy „tegyük félre politikai nézetkülönbségeinket.” Ez mind – a legkedvezőbb forgatókönyv esetén is – egytől egyig megvalósíthatatlan fantazmagória. A Viharsarok, de tágabban az Alföld el- és lemaradásának sok, egymással szorosan összefüggő, ráadásul évszázadokra visszanyúló oka van. Ezeket a 30 évvel ezelőtt megtörtént rendszerváltás nem tompította, hanem felerősítette. A 2004-es európai uniós csatlakozás után több mint 15 évvel nemhogy nem tudunk beszélni a Viharsarok felzárkóztatásáról az ország fejlettebb részeihez, hanem azt sem sikerült megakadályozni, hogy az ország délkeleti csücskének leszakadása ne gyorsuljon tovább. Noha az előcsatlakozási alapokat is figyelembe véve az elmúlt két évtizedben ezermilliárd forintot (!) megközelítő uniós támogatási és fejlesztési forrás érkezett Békés megyébe. Az utóbbi tíz évben Dél-Békés leszakadása ijesztő mértékűvé vált. A térség, kis túlzással, katasztrófa és társadalmi depresszió sújtotta övezet, ahonnan menekülnek az emberek. A mögöttünk hagyott évtizedben ennek a térségnek a nagyokat mondó és a valósággal számot vetni nem tudó Simonka a kormánypárti parlamenti képviselője. Minden érzékelhető eredmény nélkül. Másrészt fontos különbségtétel: a térség felzárkóztatásáért lehet közösen dolgozni, lehet térségi érdeket együttesen képviselni. De a politikai nézetkülönbségeket nem lehet teljesen félretenni. A lehető legoptimálisabb helyzetben sem, mert ez a parlamentáris demokrácia legfőbb szabályainak mondana ellent. A „hivatásos feljelentő”, aki Simonka szerint volnék, életében egyetlen feljelentést tett. Igaz, azt ellene, és lassan négy éve. Ráadásul erre a feljelentésre a Központi Nyomozó Főügyészség azt válaszolta, mindezt egy már korábban költségvetési csalás gyanúja miatt megindított nyomozásához hozzákapcsolja a „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán”. A kapocs pedig a dél-békési országgyűlési képviselő volt! Ez óriási fordulatot jelentett 2016 végén, hiszen a sok tagadás és hallgatás után a legmagasabb vádhatósági szintről jött az információ, az addigi mismásolás helyett, hogy igenis nyomozás folyik Simonka ügyeiben, köreiben és környékén. Aligha kell több bizonyíték arra, hogy a feljelentés megalapozott volt, minthogy Simonka immár a vádlottak padján ül 32 társával egyetemben. Olyan súlyos bűncselekmény vádját pedig az elmúlt három évtizedben nem róttak magyar politikus terhére, mint tették ezt az ő esetében. Hogy mindezért miért nem került előzetes letartóztatásba, arra talán egyszer majd őszinte választ ad Polt Péter. Ahogy az is jellemző, hogy a parlamenti Fidesz-frakció e súlyos vádak ellenére a legenyhébb szankciót sem alkalmazta Simonka Györggyel szemben. Még annyit sem kért tőle, hogy addig, ameddig nem tisztázza magát, üljön ki a függetlenek közé, legalább a látszat kedvéért. De nézzük meg, mit csinált a térségi felzárkózást szavakban szívén viselő ember, másrészt a rágalmazás miatt ellenem feljelentést tevő és azt elvesztő Simonka valójában? Aki Facebook oldalán azt a jelmondatot szerepelteti hitvallásként: „mert BESZÉLNI mindenki tud… minden ígéret annyit ér, amennyit beváltanak belőle.” * Simonka arra utasította későbbi vádlott társait, hogy a „dokumentumokat kizárólag hordozható adathordozókra, pendrive-okra mentsék, valamint, hogy érzékeny, bűncselekményre utaló adatot se e-mailben, se telefonon ne közöljenek egymással. A lelepleződés elkerülése érdekében Simonka György a szervezet tagjaitól idővel elvárta, hogy a jogellenes cselekmények összehangolásához feltétlenül szükséges kommunikációt mobilhívások helyett a „Signal” alkalmazáson keresztül végezzék, egymással és vele is ezen tartsák a kapcsolatot, biztosítva ezzel azt, hogy megbeszéléseik leplezett eszközök alkalmazásával ne legyenek megfigyelhetők és rögzíthetők” – olvasni a Simonka és társai elleni vádiratban. S hogy képben legyünk: a „Signal” privát messenger alkalmazást a titkosszolgálatok fő ellenségeként azonosítja a szakma. „A készpénzben történt visszaosztások kapcsán Simonka György kerülte a közvetlen készpénzfelvételt, ehelyett a neki járó pénzt az érintett vállalkozók többnyire Simonkáné Gábor Marianna vádlottnak, vagy a Magyar Termés TÉSZ Kft. medgyesbodzási telephelyének irodájában dolgozó más alkalmazottnak kellett átadniuk” – fogalmaz ugyancsak a Központi Nyomozó Főügyészség által összeállított vádirat. „Miután Simonka György tudomást szerzett a cégek ellen indított NAV-eljárásokról és a jelen büntetőeljárás megindításáról, utasításai és iránymutatása alapján a szervezet közös védekezési stratégiát dolgozott ki. Az eljárások befolyásolásának ígéretével, anyagi előny kilátásba helyezésével, illetve esetenként kifizetésével, valamint nyomásgyakorlással több esetben is sikerrel törekedett arra, hogy az ő, és a szervezet többi, hozzá kötődő tagjának felelősségét nem érintő, illetve azt jelentősen csökkentő, valótlan tartalmú vallomások szülessenek. Ebbe a tevékenységbe beletartozott a védekezési stratégiában segítséget nyújtó ügyvédi csapat Simonka György által történő irányítása, a védelem megszervezése, a gyanúsítotti és több esetben a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek Simonka általi begyűjtése, a gyanúsítotti és tanúvallomások összehangolása, előre történő megbeszélése, egyes jogellenes ügyletekre vonatkozó fedőtörténetek kreálása, és annak utólagos szakértői véleményekkel és utólagosan elkészített, valótlan tartalmú dokumentumokkal való alátámasztása” – fogalmaz a vádhatóság. És tovább: a „Simonka György által irányított védekezési stratégia részét képezte továbbá – már 2012-től kezdődően, az egyre nyilvánvalóbban jogellenes ügyletek miatti hatósági eljárások megindulásától való félelem miatt – a bizonyítékok elrejtésének vagy megsemmisítésének megszervezése, e körben számítógépes merevlemezek fizikai megsemmisítésére, kézzel írt feljegyzések elégetésére, majd később, a büntetőeljárás megindulását követően, a házkutatásokkor meg nem talált bizonyítékok elrejtésére, megsemmisítésére adott utasítást. Simonka György a gyanúsítottakat és a tanúkat kihallgatásuk előtt felkészítette, valamint a NAV-eljárások hátrányos megállapításai következményeinek elkerülése érdekében jogszabály-módosítások kieszközlése érdekében tett – több esetben is eredményesen – erőfeszítéseket.” De szól a vádirat arról is, hogy a nagyobb volumenű ingatlan- és építési beruházások lehetőségének kimerülése miatt Simonka az eszközbeszerzések túlárazásában találta meg a kieső bevétel kompenzációját. A vád kifejti azt is, hogy „a Simonka György által létrehozott szervezeti struktúrában részt vevő vádlottakon kívül egyes részcselekmények elkövetésében más személyek is közreműködtek, akik tudtak arról, hogy jogellenes ügyletben vesznek részt, de nem voltak tisztában a szervezet egészének működésével, céljával és nem ismerték a szervezet felépítését és hierarchiáját sem.” Az ügyészség szerint a fideszes országgyűlési képviselővel kapcsolatba került gazdasági társaságok azon irányítói, akik most a vádlottak padján ülnek „már nem tartoztak Simonka szoros bizalmasainak, vagy lekötelezettjeinek körébe, őket Simonka György megvesztegetésük útján tette anyagilag érdekeltté abban, hogy adott beruházásokban közreműködjenek, ugyanakkor nem avatta be őket a szervezet működésébe, így ezen személyek nem integrálódtak a Simonka által létrehozott bűnszervezetbe.” „A bűnszervezet egyes tagjai, valamint a bűnszervezet tevékenységét támogatók, tevékenységükért Simonka György, mint a hálózat vezetője által meghatározott ellenszolgáltatásokban részesültek, amely ellenszolgáltatások személyenként változóak voltak. Így volt, aki egyes ügyletekhez köthetően százalékos részesedést, volt, aki havi fix juttatást, ingatlant vagy havi rendszeres jövedelmet kapott” – írja a Simonka-féle hálózat működésének lényegéről a Központi Nyomozó Főügyészség. Ha netán nápolyi vagy szicíliai áthallásokkal olvassuk a fentieket, az aligha a véletlen műve.
* És ne feledjük: Simonka ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség 2019 augusztusában. Mentelmi jogát korábban felfüggesztette az Országgyűlés. A vád lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek. Mivel Simonka György tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek felhasználásával olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során, a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak. A felülárazott vállalkozói díj jó részét – általában 45 százalékot – kellett visszaszolgáltatni készpénzben Simonkának. Az eddig beszerzett adatok alapján a fideszes politikus rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot. A vádirat végén az ügyészség közli, hogy 2019. augusztusi határozatával a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és más EU-s programok keretében a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány és a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás főpályázók és más cégek részvételével lebonyolított projektek kapcsán felmerült bűncselekmények esetében folytatott nyomozást az alapügytől elkülönítette. Így Simonkára újabb per, míg társaira, köztük feltehetően több polgármesterre és kistérségi vezetőre büntetőügy vár a brüsszeli források megcsapolása miatt. Az itt keletkezett vagyoni hátrány akár többszörösen is meghaladhatja a most folyó büntetőügy közel másfél milliárd forintját! A dél-békési fideszes képviselő így még évekig a vádlottak padján ülhet. Kérdés, mindez meddig tartható fenn törvényhozási státuszával, kormánypárti képviselőségével? S ez mennyire rombolja a T. Ház tekintélyét? * A szavak, amelyeket a politikai nézetkülönbségeket lebontó közös és hihetetlen gyors, de megvalósíthatatlan felzárkózást hirdető térségfejlesztő váteszi hevületében használt még 2016-ban, s azok a szavak, amelyekkel 2016 végén sértődötten utasította vissza a szerinte alantas támadásokat, így kerülnek szembe Simonkánál a vádiratban szereplő (bűn)tettekkel. A Központi Nyomozó Főügyészség egy klasszikus maffiaalakzatot írt le, és még csak a történet első fejezeténél tartunk, amikor a termelői és értékesítési szövetkezeteken keresztül folytak a csalások és pénzlenyúlások. A nagyobb falat még hátra van! „Ők csak akkor érzik jól magukat, ha mindenkinél többet vihetnek el a közösből” – vágta az ellenzék és az én szemembe 2016 végén, büntetőfeljelentésem után a fideszes honatya. Jelentem, ez sem igaz. Mi semmit, ő viszont nagyon sokat – ha már itt tartunk. Jelmondata szerint: „Mert BESZÉLNI mindenki tud… minden ígéret annyit ér, amennyit beváltanak belőle.” Tapasztalataim szerint beszélni egyáltalán nem mindenki tud, sőt! S hogy ő mit váltott be ígéreteiből, arról sokat elmond, hogy Dél-Békés – uralkodása utáni tíz évet követően – sajnos még inkább a béka feneke alatt van, mint előtte. Miközben az ígérethalmozó ott ül a vádlottak padján. A nemrégiben a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő orosházi Korrupcióinfó fórumán felbukkanó, és a rendezvényt megzavaró Simonka elszabadult hajóagyúként viselkedik. Zavaros vádaskodásai és összeesküvés-elméletei, s ártatlanságát kényszeresen és imamalomszerűen ismételgető magatartása több mint kínosak. Frusztrációja pedig annak a jele, hogy mindenhatósága odavan, és már sajátjai sem bíznak benne. Ellenkezőleg, azt kérik számon rajta, mibe rántotta bele őket. Hiszen már ország-világ szégyenére ott ülnek a Fővárosi Törvényszék komor épületének tárgyalójában, a vádlottak padján. Aligha véletlen, hogy több vádlott egyezséget kötött az ügyészséggel. Dél-Békés egykori rettenthetetlen urának kilátásai egyre borúsabbak. Ám ezért csak magát és gátlástalanságát okolhatja. Miközben az önkritika egyáltalán nem az erőssége. Legyőzte őt a hübrisz, azaz az önhittség, az elbizakodottság. Bukása – amelyhez a tegnapi legfőbb támogatója, Orbán Viktor és a Fidesz is némán asszisztál – egyik legfőbb oka is ez. Simonka hattyúdala és ezzel együtt végjátéka már tegnapelőtt elkezdődött, még ha ezt ő nem is vette észre…
Szerző
Frissítve: 2020.03.08. 15:28

Kentaurbeszéd - Végel László: A politikai pluralizmus esélye kisebbségben

Publikálás dátuma
2020.03.07. 12:00

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Sze / MTI
A vajdasági magyarok helyzetéről egyre több ellentmondásos hír jelenik meg a magyar sajtóban. A kormánylapok szerint soha nem volt jobb dolguk a magyaroknak, miközben a tények vajdasági magyarság soha nem látott tömeges elvándorlásáról árulkodnak. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy szakszerű közvélemény-kutatás nélkül beszélhetünk-e egy kisebbség jó vagy rossz közérzetéről, főleg akkor, ha még az életszínvonaláról sincsenek kimutatások? Miért lenne eddig soha nem látott „jó dolga”, ha csökken a magyar tagozatok és a magyar diákok száma? Az egyik állítás szerint a vajdasági magyarok óriási többsége a Fidesz híve, miközben a legutóbbi magyarországi parlamenti választásokon a 180 ezer kettős állampolgárnak vagy 25 százaléka szavazott a Fideszre. Ez sokkal alacsonyabb a magyarországi mutatóknál, annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Tanács médiája és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bevallottan a Fidesz mellett agitált, s a magyarországi ellenzéki pártok de facto ki voltak zárva a választási kampányból. Nem állítom, hogy ez a Fidesz-ellenességről szólna, hiszen ugyanennyien voksolnak a szerbiai parlamenti és a Magyar Nemzeti Tanácsi választásokon is. 

Hiányzó sokszínűség

Vajon a jó közérzetet táplálja-e, hogy a közösségben nincs politikai váltógazdaság? Az aktivisták a többpártrendszer bevezetésekor csirájában felismerték ennek kísértését, ezért az alapító okiratok nem pártról, hanem szövetségről szólnak, jelezve, hogy a nemzeti identitás védelmének keretén belül érvényre juthat a politikai sokszínűség. Ez azonban gyorsan feledésbe merült. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a pártosodás útján kettészakadt: egy „szövetségből” lett kettő: a VMDK és a VMSZ. A kettő közötti versengést a Szerbiai Szocialista Párt döntötte el. A kilencvenes években Milošević tartományi helytartója bejelentette, hogy a VMDK nem méltó a párbeszédre, csakis a VMSZ, minek utána Milošević pártja önkormányzati szinten koalícióra lépett a VMSZ-szel. Ezzel eldőlt a vajdasági magyar közösségen belüli párthegemónia dilemmája, a VMSZ komoly erőforrásokra tett szert, a VMDK pedig fokozatosan marginalizálódott. A politikai váltógazdaságot a párthasadások „pótolták”. A VMDK-án belül született meg az első hasadás, s a későbbiek folyamán ez folytatódott. Nem versengő politikai alapra épülő pártok születtek, hanem azonos alapokon az egyik (kisebbik) csoport kiszakadt, a közös alap azonban maradt. Ezen a ponton merül fel az örök kisebbségi kérdés, mármint az, hogy egy 250 000 lélekszámú közösség képes-e többpártrendszert működtetni. Az elmúlt 20 év arról szólt, hogy aligha. 2000 őszén Milošević bukása után a vajdasági magyar közéletben ugyan megnyílt a lehetőség a pártélet módosulására, ám erre nem került sor. A VMSZ felmondta Milošević pártjával a koalíciót és egyedüli kisebbségi pártként belépett a szerbiai ellenzéki hálózatba, Ma sincs magyarázat arra, hogy miért nem kapott meghívót az ellenzéki szövetségbe a másik kisebbségi párt, a VMDK is, amely nem kötött előzőleg koalíciót Milošević pártjával. Az új választásokon a hálózatban szereplő VMSZ szövetségi, tartományi és önkormányzati szinten megszerzett minden pozíciót, s elérte azt, hogy a Zoran Đinđić által szorgalmazott Magyar Nemzeti Tanácsot az elektorok, vagyis a köztisztséget viselő VMSZ-aktivisták válasszák meg, ne pedig a magyar választópolgárok. Ennek köszönhetően a VMSZ abszolút hegemóniára tett szert, ami minden jel szerint így is marad. Ha így haladunk, akkor hosszabb időt tölt a hatalomban, mint a Jugoszláv Kommunista Szövetség. A személyeskedő, vádaskodó, vagy az önimádó narratíva helyett célravezetőbb feltenni a kérdést: lehetséges-e hagyományos többpártrendszer a kisebbségben, s ha nem, akkor mivel lehetne biztosítani a kisebbségen belüli demokráciát, politikai sokszínűséget, azt a széles platformot, amely mozgósíthatja a választópolgárok többségét, ami a javuló közérzet egyik tanúbizonysága lenne? A Vajdaságban erre a legnagyobb esély 2000 után volt. Milošević bukása után felmerült a kérdés, hogy a többségi elvet kell-e bevezetni, vagy pedig egy sajátos kisebbségi konszenzuális demokrácia megteremtésére kell törekedni. Az utóbbi értelmiségi körökben sem nem került naprendre, jeles értelmiségiek garantálták a kisebbségi sokszínűséget a csonka-pártrendszerben, Az értelmiség nagy része aktívan vagy hallgatólagosan elfogadta a VMSZ monopóliumát biztosító pártosodási alternatívát. Ezt az állapotot a szocialisták és a liberálisok kormánykoalíciója a be nem avatkozás címén elfogadta, biztosította a VMSZ számára az anyaországi támogatások újraelosztásának monopóliumát. Az utána következő Fidesz-kormány a VMSZ-szel együtt átvállalta a szocialisták és a liberálisok örökséget, azzal a módosítással, hogy a közös érdekvédelmi alapot átültette a NER keretébe.

A NER örök

Azóta történtek újabb pártszakadások és módosulások, ám a közös NER-alap maradt. A pártban és annak holdudvarában, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kulturális intézményeiben a NER megkérdőjelezhetetlen, azok számára is, akik a VMSZ egyik vagy másik konkrét lépésével vitába kerültek. A vajdasági MNT napi- és hetilapjaiban, folyóirataiban, kulturális intézményeiben, rendezvényeiben a NER megkérdőjelezhetetlen. A VMSZ továbbra is fölényesen megnyerte választásokat, amelyen az úgynevezett töredékpártok inkább jelképes szerepet játszottak, kisebb-nagyobb „botrányokra” legfeljebb a kinevezések vagy a leváltások, vagyis „káderügyek” miatt, nem pedig az elvi kérdések mentén került sor, mégpedig eléggé bizarr körülmények között. Ugyanaz a személy nem utasította el a többségi elvet, a monopolista pártakarat szabályai szerint történő kinevezését, leváltása után azonban fájlalta a demokrácia sárba tiprását: Vagyis nem került sor az alapok, a többségi demokrácia vastörvényeinek megkérdőjelezésére, azok közösek maradtak, amit az is bizonyít, hogy a jelenlegi nemzeti radikalizmussal szemben nem születtek konzervatív jobbközép, markáns baloldali vagy liberális pártok, civilszervezetek, vagy fórumok. A közös alap kérdése azonban árnyaltabb vizsgálatot követel. Az anyaországi elemzők sokszor nem, vagy kényszeredetten veszik tudomásul a kisebbségben a nemzeti identitás hatványozott szerepét. Ez az identitásképlet azonban különbözik a magyarországitól, nem ideológiai jellegű, hanem a mindennapi élet része, mivel a kisebbségi polgár naponta szembenéz identitásának komplexitásával, nem csupán a köz-, hanem a magánéletben is. Renan szavaival: naponta vizsgázik. Ezzel vívódik a családja történetében, mindennapi kommunikációjában, jövője tervezésében, munkahelye megválasztásában. Másképpen éli át, mint egy hajdúböszörményi. A különbség végigvonul a politikától az irodalomig. Nem várható el egy kisebbségi írótól, hogy ugyanúgy értelmezze identitását, mint egy budapesti, de ez fordítva is érvényes. Wass Albert kanonizálása pedig éppen ezt téveszti szem elől, nem szólva arról, hogy Wass regényeinek (nem politikájára utalok) radikális kilátástalansága, a tehetetlenség apoteózisát piedesztálra emelő világa nincs szinkronban a NER szellemével. 

A mélyszegénység határán

A nemzeti identitás hatványozott szerepe kiemelten fontos, ám tévedés lenne a kisebbségi polgár megítélését csak erre redukálni, hiszen egyfajta apokrif baloldali szociális érzékenység szintén a mindennapjainak diktátuma, annál is inkább, mert az elmúlt évtizedek etnikailag színezett kleptokapitalizmusa a többségi nemzetnek kedvezett. Az elszegényedő rétegek körében egyre gyakrabban ismerhető fel a szociális egyenlőtlenség elleni tiltakozás baloldali szótára, mivel kisebbségben (is) egyre nagyobbak a szociális különbségek, amit a hivatalos közbeszéd igyekszik a szőnyeg alá seperni. A legújabb szerbiai felmérések szerint a lakosság egynegyede a mélyszegénység határán él. Kétlem, hogy a vajdasági magyarok átlaga jobb lenne, tehát vagy 60 000 kisebbségi polgárról van szó, akinek - Illyés Gyula szavaival – nincs más, csak a magyarsága. Az alsóbb rétegek leszakadása nem ismeretlen jelenség, a két világháború között a nincstelen magyarság körében erős volt a baloldaliság, ezért az „urak pártjának” nevezett Magyar Párt nem tudta őket mozgósítani. Ugyanez volt tapasztalható az értelmiségiek HÍD-mozgalmában is. A jelen pillanatban is egyre nagyobbak a szociális különbségek. Néhány kivételezett nagyvállalkozó több millió eurós anyaországi támogatása jelzi a kisebbségi oligarchia kialakításának szándékát. Az elgondolás szerint majd ők alkalmazzák a kisebbségi munkaerőt, ez pedig a szülőföldön maradást szolgálja. Ma azonban nem a munkaerő-felesleg a gond, hanem a munkaerőhiány, főleg akkor, ha tudjuk, hogy nemcsak a szakmunkások és a diplomások távoznak, hanem a leszakadó, elszegényedő kisebbségi rétegek is, mert Nyugaton sokkal jobb munkafeltételek mellett, lényegesen nagyobb jövedelemre tesznek szert. Ha a többmilliós támogatás feltétele a nyugatihoz közelítő bérminimum lenne, akkor beszélhetnénk hiteles maradáspolitikáról. A közös alapból hiányoznak a hagyományos liberális értékek is. A liberalizmus közönséges szitokszó lett, holott az átlagpolgár mindennapjaiban rejtőzködik egy reflektálatlan liberalizmus, hiszen saját egyéni jogainak csorbítása során ismeri fel a kollektív jogok csorbítását. Mi több: miközben a kollektív jogokért harcol, személyesen nem él a biztosított jogokkal, a kétnyelvű személyi igazolvánnyal, az anyanyelvű bírósági tárgyalások követelésével, nem is csoda, hogy az utóbbiak száma csökken. Amíg egy képviselő a parlamentben nem magyarul szólal fel, annak ellenére, hogy létezik fordítószolgálat, addig az átlagpolgár óvatosan él a jogaival. Az „ideális magyarról” szóló narratíva, a homogén nemzeteszme térhódítása háttérbe szorítja a specifikus helyi identitástudatot, amelynek elsikkadása szintén az elvándorlást serkenti. Míg a hetvenes évek vendégmunkásai gyűjtötték a pénzt és a szülőföldön építkeztek, addig napjaikban áruba bocsájtják ingatlanjaikat. A főleg magyarlakta városkákban és falvakban az ingatlanok ára félelmetesen zuhan. ami arról szól, hogy az elvándorlók nem számítanak arra, hogy visszatérnek. Másrészt egyre többször hallható a panasz, hogy lenne törvényes lehetőség a magyar köztisztviselők alkalmazására, erre azonban nem kerül sor, mert a magyarok nem tudnak szerbül. Ez a - szerbiai társadalomra vonatkozó - integrációs vákuum is serkenti az elvándorlást, mivel az anyaországi pártba való túlzott becsatornázás folytán nem érzik többé hazájuknak Szerbiát.
Szerző