koronavírus;

- Mennyi az esély?

A koronavírus okozta betegség azért veszélyesebb a közönséges influenzánál, mert hajlamosabb olyan mértékű tüdőgyulladást okozni, amely a nyákkal megtelő hörgők következtében egyre nagyobb légzési nehézségekkel jár. Ha ilyenkor a beteg nem kerül intenzív ellátást biztosító fertőző osztályra, és nem kap mesterséges oxigénkezelést, rosszabb esetben nem teszik egy ideig lélegeztetőgépre, megfulladhat. Ahogy tudom, a betegek kb. 15 százaléka szorulhat rá erre.

Országos járvány esetén a betegek száma meghaladhatja a százezer főt. Ebben az esetben a veszélyeztetett betegek száma akár tizenötezer is lehet. Feltehető tehát, hogy egy időben akár egy-kétezer beteg is szorulhat intenzív ellátásra, de néhány száz majdnem biztosan. Az intenzív kezelésre a Szent László Kórház van kijelölve, ahol a hírek szerint összesen 50 férőhely áll erre rendelkezésre. Köteleztek ugyan további kórházakat is arra, hogy ideiglenesen fertőzőosztályokat állítsanak föl, de arról nincs információ, hogy ezekben mennyire van lehetőség az említett intenzív kezelésre, az oxigénterápiától a lélegeztetőgépekig. Az utóbbiakból talán máshol is van az országban. Tény, hogy minderről még nem volt érdemi tájékoztatás, és az ellenzék se lépett fel érdemben.

Elhangzott ugyan, hogy „első körben egyágyas illetve kohorsz-izolációban (az igazoltan azonos kórokozóval fertőzött betegek egy kórteremben történő elhelyezése) több száz beteget el tudnak helyezni, és ha Budapest nem bírja, akkor lépnek be a vidéki kórházak az infektológiai ágyakkal. A halasztható ellátások is halasztódhatnak, a skála egészen a szükségkórházakig terjed. Ez egy fokozatosan felépített és bővülő rendszer, nem lehet ágyszámot mondani, mert a végtelenségig bővíthető ez…” Ebből a Müller Ceciliai országos tisztifőorvosi általánosságból nem derül ki érdemben semmi az előbbiekben leírt intenzív kezelésről, oxigénterápiáról, lélegeztetésről. Mivel 83 éves vagyok, és korosztályomban ebben a betegségbe száz közül nem ketten–hárman, hanem tizenöten halnak meg, mindezek alapján írtam a fenyegető helyzetről egy cikket, amely a múlt hétfőn a Népszavában megjelent.

Öt nappal később, szombaton Hadházy Ákos, személyes kötelességének érezve élt képviselői jogával, és elment a Szent László Kórházba. „Nem jártam nagy sikerrel. Müller Péter orvosigazgató úr és Szlávik János doktor, az intézet igazgatója a nem túl hosszú, konkrét kérdéslistám legnagyobb részét válaszolatlanul hagyták.” Legtöbbször a „forduljon az Operatív Törzshöz” bűvös fordulat volt a válasz. Olykor azért, mert Szlávik doktor „csak” infektológus, és nem epidemológus. Figyelemre méltó érv olyan két legfőbb vezetőtől, akik a legfontosabb, központi intenzív ellátásra kijelölt kórház felelős irányítói.

A kérdezés eredményeként tény, hogy – idézem Hadházyt – „a Szent László kórházban 17 intenzív ágy és további 20 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. Utóbbiak mintegy tartalékként. Ehhez viszont tudni kell, hogy a koronavírusos betegek kb. 15 százaléka súlyos beteg lesz, akik intenzív kezelésre, de minimum lélegeztetőgépre szorulnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az Infektológiai Központ kapacitása sajnos kb. csak 250 fertőzöttig elég... Intenzív ágyak és lélegeztetőgépek természetesen máshol is vannak az országban, de azokat ’használják’ ’rendes’ betegek is. Azt, hogy mekkora a tartalék a rendszerben, beszélgetőpartnereim nem mondták meg (forduljak az Operatív Törzshöz).”

Egyébként „a doktor urak bíznak abban, hogy a jó idő majd megszünteti a járványt. Bízzunk mi is benne,…” A legújabb hírek szerint a betegség az Arab-félszigeten, a Maldív-szigeteken, Egyiptom stb. is terjed. Magyarországon nyáron van olyan „jó idő”, mint olykor ott márciusban.

Figyelemre méltó, hogy Hadházy tájékoztatása nem a napi sajtóban, nem a Klubrádióban, nem az ATV-ben, hanem a fészbúkon jelent meg. Nem az ellenzéki pártok közös fellépésének része. Tulajdonképpen mi történik itt?

Az Európai Bizottság és az uniós járványügyi szervezet a múlt hét csütörtöki rendkívüli ülésén a forgatókönyvében megfogalmazta azt a lehetőséget, hogy egyes államokban „túlterheltek lesznek az egészségügyi rendszerek, mert sokan veszik igénybe a sürgősségi ellátást, kevés az intenzív osztályokon a férőhely, az egészségügyi dolgozók is betegek vagy túlterheltek, nincs elegendő személyes védelemre szolgáló eszköz és korlátozott a diagnosztikai kapacitás is.”

Annyi egyelőre nyilvánvaló, hogy se valódi, a nemzet tagjait tényleg emberszámba vevő, őszinte és segítő tájékoztatás nincs (például mit tegyünk otthon súlyosabb esetekben?), se az ellenzék – minden fogadkozással ellentétben – egységes fellépése ebben a nagyon konkrét, mindannyiunkat elementárisan érintő kérdésben nincs. Könnyen megfogalmazható és erővel majd foganatosítható intézkedések vannak a karanténtól a rendezvények lemondásáig. Meg az „Operatív Törzs” bűvszava.

Személyesen nekem annyi nyilvánvaló, hogy igazi országos járványkor és súlyos esetben gyakorlatilag semmi esélyem, hogy intenzív osztályra kerüljek.

A szerző író