Talajvesztett emberek

Publikálás dátuma
2020.03.14. 20:02

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Feleségként és férjként üvölt egymással Básti Juli és Stohl Andás. Végképp elszakad a húr, annyira megerőltetik a hangszálaikat, hogy a nyaki ütőereik is kidagadnak tőle, valósággal szikrázik a színpad a feszültségtől. A nevem Mary Page Marlowe című darabot látjuk a Centrál Színházban, Puskás Tamás rendezésében. A nőnapon mutatták be ezt az érdekes nőről szóló darabot, amit Tracy Letts írt, aki nálunk, meg valószínűleg a világban is, az Augusztus Oklahomában című darabjáról a leginkább közismert, amiért Pulitzer-díjat is bezsebelhetett. A kontinensen először a Vígszínházban adták, Eszenyi Enikő rendezésében. Kesernyés, azt is mondhatnám, hogy pikírt, különös vígjáték ez széthullóban lévő családról, erőteljesen éles párbeszédekkel, trágár kifejezésekkel, vaskos jelenetekkel, elkenődött, kallódó, kapcsolatokat nem lelő, soha meg nem valósuló álmokat kergető, fájdalmasan megfeneklett emberekkel. Akik egymást tépik-nyúzzák, másokat okolnak a bajaikért, ugyanakkor maguk is már önpusztítóakká váltak. És miközben ez lúdbőröztető, röhejes is, mert tulajdonképpen végtelenül pitiáner, kisszerű, abszurdba forduló. Családban is elmagányosodott, szeretethiánnyal küzdő emberek, akik nemigen tudnak szeretetet adni. Képtelenek kirángatni magukat hajuknál fogva a gödörből, vergődnek, kínlódnak, és nem csupán másokat, hanem magukat is megmarják, elevenen elemésztik. Most Básti és Stohl jelenete ennek valóságos esszenciája. Két nagy színész sűrít bele sok mindent abból színpadi párharcába arról, amit az életről tud, az ötven éves Mary Page Marlowe-ként, és a szintén ötven körüli férjeként, Ray-ként. A nő harmadik balesetét okozta, ráadásul totálisan ittasan, úgy kilengett a szonda, hogy a rendőrök azt mondták, ilyet még nem láttak. Több év börtön néz ki ezért. Mary most is piás, az alkoholtól meg nyilván a szorongástól szinte görnyedezik. Ray kezdetben macsós fölénnyel korholja, a magabiztos férfi szemszögéből szemrehányásokat tesz, túlzottan is józan hidegséggel érvel, mindinkább felemelve a hangját. Mary egyre jobban összemegy, töpörödik, ott helyben megsemmisül, de aztán visszariposztozik, nem hagyja magát, alkoholgőzösen is szócsatába bonyolódik. A férfi nyakatekert ötletekkel áll elő, hogyan lehetne valahogy, mindenféle hazugsággal felmentetni a csaknem halálos balesetet okozó feleségét. Ő azonban megmakacsolja magát, ha törik, ha szakad, le akarja ülni a büntetését, mert úgy érzi, megérdemli, és most igenis ezt akarja. A férj nem azzal érvel, hogy imádja, nem bírja ki nélküle, hanem, hogy a felesége börtönbe zárása meglehetősen rosszul jön majd neki az üzleti kapcsolataiban, rossz fényt vet ő rá is, és ezt valahogy meg kéne úszni. Hamis álságosság jelenik meg a heves szóáradatban, amit döbbent, lidérces csendek szakítanak meg fájdalmasan. A férfi nem feltétlenül azt mondja, amit valójában gondol, taktikázik, ügyeskedik, a maga malmára igyekszik hajtani a vizet. A nőben pedig átszakad a gát, neki már mindegy, úgy érzi nincs vesztenivalója, ami a szívén, az a száján, és előzúdul belőle az a temérdek sérelem, lelki seb, bántás, megalázottság, amit elszenvedett, és ez most jön és jön ki belőle megállíthatatlanul. Ettől a jól fésült, mindenáron rendezettnek, vonzónak, hódítónak, magabiztosnak látszani akaró pasas is meginog, hátrálni kezd a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. De nem akar megrendülni, azt gondolhatja ő menő férfi, aki hát ugye talál mind a tíz ujjára is nőt, de azért valahogy a felesége is fontos neki, ha másért nem, a jó üzleti híre miatt. Háborgó indulatok, kétségbeesett, talajvesztett emberek csapnak össze, akiknek a lábuk alatt az imént még volt talaj, de már azért inogott, hiszen a nő alkoholistává válásába nyilván vastagon belejátszott a nem megfelelő kapcsolatuk, a házasságon belüli elmagányosodásuk.
Tíz perc, ha van ez a jelenet, de akár három felvonásnyi életanyag sűrűsödik belé. Stohl, ha ez a darab megy, mindössze emiatt a jelenetért jön be a színházba, de érződik rajta, hogy így is megéri neki. És persze nekünk is. Amúgy a darab 11 jelenetben követi végig Mary életét. Aki nem tragédiába illő nagy hősnő, egy nő a hétköznapokból, csak most premier plánba kerül. De azért az átlagnál mégis sokkal több titok lengi körül. Nem kronologikus sorrendben követjük végig az életútját. Először negyven évesen látjuk őt egy gyorsétteremben, és ekkor sem sugárzik a boldogságtól. De megfigyelhetjük azt is, hogy kilenc hónapos korában hogyan vesztek össze a szülei a kis bepólyázott Mary fölött, és hogy rohant el feldúltan a mamája a lakásból, mert a férje csak a haverjaival, a velük való iddogálással törődött. A családi békétlenségben már a kis rácsos ágyban is része lehetett. Ebben az esetben természetesen csak egy pólyát látunk belőle, de a fiatalkori énjét amúgy sem Básti, hanem Borbély Alexandra testesíti meg. Látjuk például huszonhét évesen egy motelszobában, ahol a Fehér Tibor által alakított főnökével félrelép. Dan önelégülten elnyúlik az ágyon, repetát akarna a szeretkezésből, Mary már öltözködik, van némi bűntudata. Jó volt ez egyszer, de talán legközelebb már mégse kéne, bár a férfi forszírozza, hogy na mikor találkoznak újra. A nő mondja, hogy majd az irodában, de az ipse erőlködik, Mary tétova, hajlik is az újabb pásztorórára meg nem is. Benne van ebben mindkettőjük kielégítetlensége, boldogtalansága, az, hogy olyan nagyon nem tudják merre keressék a boldogság kék madarát, és, hogy ez a légyott jó volt, jó volt, de azért mégsem az igazi, lángoló szerelem, távol van a valódi egymásra találástól. Mozaikkockákból áll Mary portréja. Tán nem is kell egészen összeálljon. Amiket látunk villanások, életképek. Ha Örkény feltalálta az egyperceseket, akkor ezek mondjuk nyolc percesek, hiszen másfél óra az egész előadás, szünet nélkül. Legidősebben hatvankilenc évesen találkozunk Maryvel, szomorú állapotban, kórházban fekve. De nem ez az utolsó jelenet. Abban még tíz esztendővel fiatalabb. Patyolatban van éppen. Diskurál a harmincas pultossal, akit Rada Bálint személyesít meg. Jól esik nekik ez a kis könnyed társalgás. Közös hullámhosszon vannak. Tulajdonképpen tetszenek másiknak. A fiatalembernek érzékien villan a szeme, amit a nő kedves szimpátia mosollyal viszonoz, amiben megcsillan némi kissé megfáradt kacérság is. A férfi segítene kivinni a nő cuccait a kocsijához, és persze ő érti, hogy ez már-már felhívás keringőre, némiképp örül is neki, de azért nem kér belőle. Még visszanéz, de már megy kifelé, félhet is már a kapcsolatoktól, nem akar több lélekölő veszekedést, ugyanakkor persze csak jólesik neki, hogy mint nő, érdeklődést keltett. De számára, mint oly sok embernek, marad a magány. Szomorkás költészete, lebegése van ennek. Puskás Tamás rendezése, Bagossy Levente díszlete, Kárpáti Enikő jelmezei, Puskás Samu fordítása, Puskás Dávid zenéje és sok színész meg a gyerekszereplők a rövid jelenetekben meglehetősen koncentrált játéka, jó előadássá áll össze. Az említetteken kívül, Sztarenki Dóra, Hőnig Emma, Kramer Lujzi, Maszlag Bálint, Pálfi Dávid, Mészáros Piroska, Schmidt Sára, Scherer Péter, Ódor Kristóf, Buza Tímea, Cserna Antal rövid színpadi jelenlétük alatt is markáns karaktereket teremtenek.
Szerző

Szüdi János: Az Idő rostájában

Publikálás dátuma
2020.03.08. 16:07

Fotó: Luisa Ricciarini/Leemage
Nincs talányosabb dolog az időnél. Nincs, hiszen nem létezik, mégis mindenütt jelen van. Nincs eleje és nincs vége, mégis osztható, darabolható. Lehet végtelen, és lehet kurta. Nincs súlya, mégis mérhető. Nincs illata, nincs szaga, mégis érzékelhető. Nincs teste, mégis tapintható, lába sincs, mégis eljő, sőt elrohan. Szárnya sincs, mégis elszáll. Keze sincs, de őröl. Szája sincs, de vannak fogai, vasból. Az időt meg lehet előzni, ki lehet használni, le lehet késni, el lehet szalasztani. Mi mindent tesz, tehet az idő: eljön, jelen van, elmúlik, ránk nehezedik, fojtogat, megrémít, nyomaszt, kikezd. Az idő lehet barát és lehet ellenség. Annyi bizonyos, idő nélkül nincs ember. Ember nélkül nincs idő. Az idő az ember maga.

Akik az idő felett állnak

Lehet-e időtlen az ember? Legyőzheti-e az időt bárki? Igenis, meg nem is. Az idő felett a közös emlékezet áll. Akinek sikerül bekerülnie oda, az felülemelkedett az időn, mindaddig, ameddig létezik a közös emlékezet. A család a közös emlékezet legkisebb egysége, amelyben megmaradhat az ősök emlékezete. Egyik nemzedékről átszállhat a következőre. Míg ez a kiváltság a múltban jellemzően az arisztokrácia előjoga volt, napjainkra közös kinccsé válhat mindenki élete fényképek, filmek, levelek, naplók, legendák, internetes bejegyzések formájában. Átlépheti a közös emlékezet családi körét, aki életével megszolgálta azt. Megszolgálta, mert létrehozott, megalkotott, föltalált, meglelt valamit, amely maradandó. Valamit, amelyről sok-sok idő eltelte után is reá gondolnak. Természetesen kell a szerencse is ahhoz, hogy legyőzze az időt valaki. Ez a szerencse kézzel fogható jelzés az idő forgatagában, amely összekapcsolja az alkotót az alkotással. Hány, de hány isteni szikra eredetéről nincs tudomásunk! Van egy másik ága is az örök emlékezetnek. Ide tartoznak mindazok, akik szörnyű tetteikkel lépték át az elmúlás kapuját. Ők szolgálnának örök tanulságul az utókornak, miképpen kerüljék el, ami egyszer már gyászba borította az akkor élőket. Az is kiérdemli az örökkévalóságot, aki emlékeztet és irányt mutat: mi történt, miért, s mi a teendő a végzet megismétlődésének elkerülésére.

A művészet hatalma

Az emberiségnek létezik egy csoportja, amelynek tagjai arra születtek, hogy befolyásolják más emberek életét. Különleges képességgel bírnak, amelynek birtokában érzékszerveik eltérően működnek, mint az átlagembereké. Értik amit látnak, hallanak, szagolnak, tapintanak, s képesek átalakítani, megformálni, visszaadni, ami megfogalmazódik lelkükben. A testet öltött gondolat hatással van azokra, akik érzékelik azt. A művészek képesek irányt szabni, terelgetni másokat. Nem véletlen, hogy az önmaga érdekeit szolgáló hatalom mindent megtesz a művészek lekenyerezéséért. A szabad művészet veszélyes az ilyen hatalomra. A szabad művészet tükröt mutat a hatalom gyakorlásáról, a hatalmat gyakorlókról. A szabad művészet, a szabad művész figyelmeztet, ha baj van. A hatalom, ha van mit takargatnia, nem szereti a szabad művészetet, ezért megteremti a saját arculatát, s hozzárendeli a kellékeket. A diktatúra a külsőségek álarcába takarózik. Parádék, bálok, sportesemények, egyenruhák, zászlók, kitüntetések, avatások, felszentelések, plakátok, híradók sulykolják a hatalom üzeneteit, fedik el a valóságot, gerjesztik a félelmet. Nincs ez másképpen hazánkban sem. Lelkes, kipirult arcú, könnyező szemű, tapstól pirosló kezű hallgatósággal zsúfolásig megtelt terem zászlórengetege előtt felállított pulpitusról üzent hazánk miniszterelnök-pártelnöke híveinek és ellenfeleinek: „Mi magyarok, jók vagyunk, nagyon jók vagyunk, soha ilyen jók nem voltunk, Európa jövője vagyunk. Én vagyok a világ megmentője. Jaj, a kételkedőknek. Az erő velem van.” Szavainak van foganatja. Találkozik a néplélekkel. Ezeréves magyarságunk kevélysége jogalap mindenre. Ezt hirdetik a külsőségek. A múltból visszacsempészett relikviák, giccsek. A jelen sekélyes produkciói. Ezt hirdeti a korona és a jogar a parlamenti vitrinben, a kivágott fák helyére lerakott komor, fekete kőburkolat a Parlament előtt, az önmagába roskadt Kossuth-kormány százmilliókért rekonstruáltatott, a csupasz kőrengeteg oldalára visszacsempészett szoborcsoportja, az országot az I. világháborúba beléptető, a vesztes háborút lezáró békeszerződésért felelős miniszterelnök, ugyancsak százmilliókért újraöntött és visszaállított bronzalakja. Nemcsak a múlt kétes művészi értékű alkotásai vonnak dicsfényt a magyar cézár homloka köré. Korunk alkotói közül sokan segítenek megteremteni, újraéleszteni az elvesztett nemzeti dicső múlt mítoszát, sokan segítenek elfedni a múlt szennyesét, sokan segítenek fenntartani a dicső jelen látszatát.

A hatalom fogságában

Nem egyszerű dolog értéket teremteni egy olyan országban, ahol a művészeti mecenatúra a hatalom kezében van. Nem egyszerű dolog értéket teremteni egy olyan országban, ahol az éjszaka leple alatt egy kiváló alkotás helyébe a hatalom igénytelenségét tükröző szülemény kerülhet. A művészet alakíthatja a közízlést, azonban nem igazodhat a közízléshez. Nem igazodhat, különösen egy olyan időben, amikor a kormánypropagandának álcázott pártpropaganda mindent elárasztó termékei képviselik a hivatalos ízlés-irányzatot. A miniszterelnök-pártelnök sokat tett azért, hogy a közízlést magához, a mélybe rántsa. A miniszterelnök-pártelnök szívesen alkalmaz nagy embereket tapétának. Jól mutatnak a színpadon a sztárok. Jól mutat a miniszterelnök-pártelnök a sztárok sorfala előtt. A nagy emberek, a sztárok szívesen sütkéreznek a hatalom fényében, remélve, hogy szolgálatuk viszonzásra talál. Nem véletlen, a hatalomtól kapott címeket, rangokat, elismeréseket, ösztöndíjakat mindig körüllengi a gyanakvás, hogy a kedvezményezett az adományozó iránti hűség alapján érdemelte azt ki. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíja garancia a megélhetéshez. Nem garancia arra, hogy a kedvezményezett fennakad az idő rostáján. Nem garancia a Magyar Corvin-lánc, a Nemzet Művésze elismerés sem. „Kezében óriás rostával/ Áll az Idő és rostál egyre, (…) De kik nem magvak a Jövőnek, / Mindig azok, akik kihullnak” (Ady Endre: Az Idő rostájában)
Szerző
Témák
idő

Időutazás - Kösz, Kata!

Publikálás dátuma
2020.03.08. 14:55

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Orbán Viktor számára kormányzás és manipuláció szinonimák, hatalmon kell maradni, kijátszva az emberek félelmeit és irigységeit sok milliárdnyi közpénzből finanszírozott propagandával
"Legyen úgy, mint régen volt." (Orbán Viktor, 2020. 02. 16.) Szerettem a munkámat, sokat túlóráztam, de vettem könyveket, hogy "majd nyugdíjasként". Eljöttek a "majd" napok és végre elolvastam Simonffy András Kompország katonái című könyvét. Rémes esztendők, szenvedés, néphülyítés és persze óriási tét. Aztán vége, jött a reményteli újjáépítés, majd újabb rémes esztendők, szenvedés, néphülyítés. A szerző apja a hatvanas években a következőt írta: "Volt itt a nyolcas busz Erzsébet-hídi végállomásánál egy kis fenyő. Mindjárt ott, a melegedő mellett. Senki sem törődött vele. Ha arra jártam, elkértem a kannát a buszos hölgyektől, meglocsoltam a fát. Először röhögtek rajtam, aztán megszoktak. Azt a nagy kannát nyomták a kezembe, amivel a hűtővizet töltik a buszokba. Két hónap múlva már ott várt kikészítve. Mentem, locsoltam. Aztán egyszer azon kaptam az egyik buszvezetőt, hogy már ő locsolja a kis fenyőt. Előre köszönt. Aztán valaki kivágta, és karácsonyra hazavitte azt a fát. Attól kezdve csak álldogáltam ott, vártam a buszt." (501. o.) Ebben van egy bukolikus hangulat (a haszonlesővel együtt is), és aztán jött a reményteli rendszerváltás. Most megint nagyon déjà vu-m van.

Állandó izgalomban

Napokig lehetett hallani ellenzékiektől, milyen rémes volt az M1-es interjú Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Szidják a riportert, pedig inkább köszönettel tartozunk Mészáros Katának, hogy megmutatta, milyen is lett a közszolgálati média. Ha a vendég nem a "miénk", akkor a riporter a kirakatperek ügyészeit idéző modort ölt magára. Egy hölgy meséli a váróteremben, hogy névnapjára lejött családja Pestről: "Tőlük mindig kapom a híreket". Szóba került Niedermüller Péter is. Úgy vettem ki szavaiból, hogy habár nem fideszes, ez neki sok volt. "Mi baja velünk keresztényekkel?" - kérdi barátnőjét. Láttam az eredeti interjút és mikor Niedermüller kimondta a "keresztény" szót, sejtettem mi jön. Én az "álkeresztény" szót használom, de Körömi Attila "pózkeresztény" szava még jobb. Habár világos, kikre gondolt Niedermüller, egyben könnyen félremagyarázható volt. Demonstrációt szerveztek irodájához, február 13-án már nyomozás is indult "uszítás" vádjával, egyházi személyek tiltakoztak. A CÖF a Vatikánhoz - a "demens vénember" pápához, ahogy a szervezet egyik vezére korábban nevezte (akkor lapítottak a püspökök) - fordult. Javaslom, hogy minden ellenzéki politikus vigyázzon, ne ajándékozza meg Orbánékat azzal, hogy olyat mond, ami kihasználható maga és/vagy pártja ellen. Egy írásában Vitányi Iván idézte Vámbéry Rusztemet a bolsevikokról: "Szép dolog ha az embernek feláll, de ha mindig feláll, az betegség", arra utalva ahogy Sztálinék állandó izgalomban tartották a lakosságot. Ezt Orbán jól eltanulta. Jön egy országos konzultáció, amivel fel lehet felkorbácsolni a kedélyeket a cigányok, a bíróság, az ügyvédek és a civilszervezetek ellen. Az októberi veszteségek után Orbán jónak lát egy újabb gyűlölethullámot támogatottsága érdekében. Úgy viselkedik, mint a kommunisták 1945 után, mikor vidéki párttitkárok szorgalmazták a központnál, hogy kellene egy kis zsidózás a Párt támogatottsága érdekében. Ez vezetett a miskolci vérvádhoz. (Lásd Pelle János: Az utolsó vérvádak című könyvét.) Az új konzultációval Orbán a népakaratra fog hivatkozni. Rákosi idejében gyári gyűlések, ahol elítélték a Nyugatot, kapták e szerepet. 

Orbán bázisa

A NAT munkatársai időutazási irodát nyitottak. Az ex-kormányfő, Boross Péter szerint a "magyar nemzeti ébredés" ügyét kell a központba helyezni a kulturális ügyekben. ("Ébredő Magyarok" megint?) A Magyar Hang írta, hogy az EMMI “tudatformáló táborokat” tervez fiataloknak, amire másfél milliárd van elkülönítve. A programokat a Magyarságkutató Intézet alakítja, így tudjuk, mivel fogják butítani a fiatalokat. Rákosi uralkodása idején Magyarországon jártam iskolába. Édesanyám figyelte, mi a lecke, és elmondta, hogy valójában hogy is volt, figyelmeztetve, hogy erről egy szót se a suliban. Barátaimat is így nevelték és kis konspirációk beavatottai lettünk. Az iskola nem készíti fel az embereket a kinti életre. Bemagolni verseket, uralkodók nevét, stb. teljesen értelmetlen. Az új NAT is ezt folytatja és tekintve a világban történő eseményeket, a technológiai fejlődést, az új kihívásokat, az alattvaló-képzés még inkább elítélendő. Évértékelő beszédében mondta Orbán, hogy "a következő több mint két év már a kormányzásról kell, hogy szóljon, és nem pedig a választásokról." Biztos, hogy van, aki ezt elhiszi neki, de nagyon másképp látjuk a kormányzás feladatait. Az egészségügy és oktatás fejlesztése, társadalmi béke és fejlődés teremtése, gazdasági eredmények elosztása (nem lenyúlása), felvilágosítás (nem butítás) és hasonlók tartoznak ide. De a miniszterelnök számára kormányzás és manipuláció szinonimák, hatalmon kell maradni, kijátszva az emberek félelmeit és irigységeit sok milliárdnyi közpénzből finanszírozott propagandával. "Személyes célom is a szegénység felszámolása", mondta. Ha összeadnánk mennyit loptak, pazaroltak, gyászba borulnánk. Meg kellene számolni, hogy ezekből a milliárdokból mit lehetett volna építeni, rendbe tenni. (Például 2010 óta 32 stadion épült 350 milliárd forintért, míg sok iskolának nincs tornaterme.) "Szombaton (február 22-én) már ötmilliárd a nyeremény!" mondta egy idős férfi ismerősének. "Istenem, azt se tudom, az mennyi", válaszolta a hölgy, "hidd el, Józsikám, nekem egy ötezres is jól jönne." Eszem ágában sincs gúnyolódni; az ember tudja mit kaphat 5 000 forintért, de 5 000 000 000-ba beleszédülünk. Sok fontos dolgot kellene megbeszélni; érzelmek kontra érvek és elemzések, szolgalelkűség, az igazodás-a-többséghez szindróma, az azonosságigény mint társadalmi kohézió, és egyéb hasonló jelenségek, melyeket Orbánék kihasználnak. És persze az embereknek nem véletlenül támadnak félelmeik. Egy hölgy mesélt a 81 éves Dóra néniről aki nyolc elemit végzett, egész életében gürizett, gyerekeket nevelt, unokákra vigyázott, és aki most fél, mi lesz ha lakásába, ahol özvegyként egyedül él, idegeneket telepítenek be. Ez nem butaság, ő emlékszik, mik történtek ebben az országban. Az 50-es években városi lakásokba költöztettek teljesen ismeretlen családokat anélkül, hogy a már ott lakókat megkérdezték volna. Ha a tanácsnál a lakás elég nagy volt és lakója "osztályidegen", akkor hajrá. Dóra néni ezért támogatja Orbán intézkedését és fél, hogy mi lesz, ha veszít 2022-ben. Roppant helytelen lenne őt butának nevezni. Nem mintha a törvény akadály lenne Orbán számára - lásd ahogy lenyúlták a magánnyugdíj pénzeket, és ahogy jogokat és törvényeket törölnek és gyártanak, ha kell, visszamenő hatállyal -, de most a Dóra nénik adják Orbán bázisát.

Apropó, ellenzék

Itt falun gyakran téma olyan ügy is, ami már a napi hírekben lecsengett. Sok ember fő, gyakran egyetlen hírforrása a rokonok, szomszédok, találkozás a zöldségesnél, vagy a rendelő váróterme. Kevesen olvasnak újságot, vagy ha igen, inkább bulvárt, és a beszélgetések a tervezett ebédről, a tegnap odaégett palacsintáról, a gyerek viselkedéséről - az anyós így meg úgy, fájós derék, süket szomszéd bömbölő rádiója, halálozások, a hús ára, családi konfliktusok - és hasonlókról szólnak. Néha beszélgetésekbe keveredem valami intézkedésről, de amikor részletekbe kezdenék, jön a legyintő reakció, hogy "én nem értek az ilyesmihez", meg "ez nekem bonyolult". Tanulságos volt számomra mikor egyszer azt mondtam egy úrnak, hogy Orbán hazudott. Erre szemembe nézett: "Miért hazudna nekem a miniszterelnök?" És látszott arcán, hogy egy személyes kapcsolatot feltételez. De záróban legyen egy jó kezdeményezési gondolat. Egy kellemes modorú férfi magyarázta ismerősének a rendelőben, hogy az ellenzéki önkormányzatoknak és pártoknak mozgalmat kellene indítaniuk. A nemzeti konzultáció időszakára színes szelektív hulladékgyűjtő kukákkal kellene kitelepülni a közterületekre (ahogy ezt aláírásgyűjtés esetén teszik) és arra kérni a tiltakozó polgárokat, hogy ide hozzák a konzultációs kérdőíveket. Meghatározott időközönként a kukák tartalmát összegyűjtve, becsomagolva visszajuttathatnák a miniszterelnöknek. Részemről csak annyit tennék ehhez, hogy ez jó alkalom lenne falujárásra is és a begyűjtött papírt odaadnám a szegényeknek téli tüzelésre. Apropó ellenzék, egy másik ügyben is figyelmet kérnék. Ellenzéki politikusokat gyakran sikerül a Hír TV riportereinek zavarba hozni azzal, hogy számon kérik rajtuk az összefogást a Jobbikkal. Nem kell magyarázkodni, hanem kimondani, hogy Churchill is összefogott Sztálinnal egy nagyobb veszély megoldása érdekében. (Lehet, hogy sokunknak inkább Hitler mint Sztálin, de gondoljanak arra, hogy Sztálin nem jött volna ide, ha Hitler nem megy oda.) Továbbá, az ellenzéki pártoknak fel kell ismerni, hogy egy Fidesz-KDNP jelölttel szemben csak egy ellenzéki indulhat eséllyel. Javaslom, hogy hagyják abba az ide-oda átigazolásokat. Harangozó Tamás szerint "értetlenség" van pártjában a kilépett két polgármester kapcsán, míg Kálmán Olga szerint a DK örömmel fogadta őket. A szavazókra nem gondolnak? "Ezek akarnak majd együtt kormányozni?! Elegem van az egészből" - mondta egy férfi a patikában, és szavaiból egyértelmű volt, hogy nem éppen fideszes. Az ilyen belviszályok erősen depolitizáló hatásúak; ezt Orbán jól tudja, nincs is náluk kibeszélés. Félre kell tenni minden belvitát, mert nekünk nem Orbán, hanem Magyarország az első.