BME;Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem;koronavírus;

2020-03-15 08:37:31

Ki kell költözniük a BME hallgatóinak a kollégiumukból

A kötelező kiköltözés 2020. március 15-én 8 órával veszi kezdetét minden kollégiumban.

Szombaton kiadott egy közleményt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem honlapján, amelyben azt írták, hogy március 15-én, vasárnap reggel 8 órától meg kell kezdeni a teljes körű kiköltözést az egyetem kollégiumaiból, a kulcsokat, belépőkártyákat pedig a portán le kell adni – írja az Index.

Az egyetem március 12-én kiadott közleményében a kormányzati döntésekre és a fokozott járványügyi védekezésre hivatkozva azt írta, a kollégistáknak március 13-án estig haladéktalanul el kell hagyniuk a kollégiumot és hazatérni otthonaikba. Ezután csak a külön rektori engedéllyel rendelkezők és a nemzetközi hallgatók maradhattak. A szombati közlemény azonban mégis feljogosítja a hallgatókat a kollégiumba való visszatérésre.

A csütörtöki közleményben azt írták, azok kérhetnek rektori engedélyt a maradásra, akik nem tudnak hova hazatérni, de a jóváhagyásig nekik is el kellett hagyniuk pénteken a kollégiumukat. Szombaton azt írta az egyetem, hogy azoknak a hallgatóknak, akik megkapták a rektori engedélyt, vagy külföldi állampolgárságuk van, át kell költözniük a Martos Flóra kollégiumba.  

Az egyetem múlt héten azt is bejelentette, hogy elhalasztják a március 18-19-re tervezett Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt. A börze mintegy 150 kiállítója több ezer hazai és külföldi állást és szakmai gyakorlati lehetőséget kínál hallgatóknak, pályakezdőknek és tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak. Minden alkalommal több ezer látogatót vonz naponta, és a kiállítók mintegy 1000 munkatársa vesz részt rajta.