Operatív Törzs;koronavírus;

2020-03-17 15:14:05

Félmillió forintos pénzbírsággal büntethető az, aki megszegi a járványügyi előírásokat - A napokban a több százat is elérheti a fertőzöttek száma

Magyar kutatók is izolálták a koronavírust.

Új szakaszba lépett a koronavírus Magyarországon, megjelentek az új szabályok a Magyar Közlönyben. Eszerint a vendéglátóhelyeken 15 óra után az alkalmazottakon kívül senki nem tartózkodhat - mondta Lakatos Tibor ezredes az Operatív Törzs kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Zenés, táncos rendezvényt, illetve az előadóművészet valamennyi ágának eseményét tilos megtartani. Tilos a mozik, közgyűjtemények, közművelődési helyek látogatása is.

Új szabályt hoz be a kormányrendelet. Aki megszegi a szabályokat, az ötezertől ötszázezer forintig terjedő bírsággal büntethető.  

A külföldről hazatérőknek kötelező házi karanténba vonulniuk.

A Hegyeshalomnál kialakult torlódásról elmondta, hogy az átkelésre várók veszélybe sodorták az áruszállítást is. Egyeztetést követően az a döntés született, hogy a román állampolgárok, illetve az átutazó bolgár állampolgárok átutazhatnak Magyarországon a humanitárius folyosókon

Már nem csak a vírus veszélyezteti az időseket, hanem a csalók is, akik például fertőtlenítő takarítást ajánlanak fel. A csalókat szankcionálni fogják és büntetőeljárást indítanak ellenük.  

Kérte, hogy a 70 év felettiek mindenképpen maradjanak otthon, ne látogassák a közösségi tereket, mert ez a legfőbb védelem számukra. Ha nem mennek közösségbe, az a legbiztonságosabb.

Közölte, hogy nem halasztódnak a védőoltások, a háziorvosnál továbbra is megkapják a kötelező védőoltásokat a gyerekek. Annyi átszervezésre kényszerülnek, hogy az iskolákban adott, szabadon választható oltásokat, mint amilyen a humán papilloma elleni oltás, későbbre halasztják. 

Aki nem beteg, nincsenek tünetei, az továbbra is sportolhat szabadtéren, vagy kirándulhat.

Rövid időn belül elérhetővé teszik eredményeiket hazai és nemzetközi kutatócsoportok számára is, egyúttal egy vírusellenes szert is tesztelnek a magyar kutatók.

A WHO ajánlására - miszerint teszteljenek minél többet az országok - Müller Cecília elmondta, hogy a világszervezet iránymutatásai alapján dolgoznak a kezdetektől fogva.

Érdeklődésre azt válaszolt, hogy egy vírus ellenes szer kutatása akár több évig is elhúzódhat, de óriási előrelépés a magyar kutatók eredménye.

A tömeges tesztelésről azt mondta, hogy szélesítik a vizsgálatok körét, és tudják, hol vannak a fertőzöttek.

Tesztelő, mobil egységeket állítanak fel országszerte. Földrajzilag is sok lesz Müller Cecília elmondása szerint, de a tesztelési lehetőségeket több szálon bővítik.

Az újabb gyógyult a Semmelweis Egyetem iráni hallgatója, őt diagnosztizálták a fertőzéssel elsőként Magyarországon.

Területi adatokat ugyan nem hoznak nyilvánosságra, az életkorra vonatkozó kérdésre Müller Cecília azt felelte, hogy nem csak időseket fertőz meg a vírus, de a fiatalabbak jó esetben gyorsan átesnek a betegségen. Jelen pillanatban információi szerint nincs kiskorú fertőzött Magyarországon.

Az országos tisztifőorvos szerint bőségesen van lélegeztetőgép az országban, és továbbiakat is beszereznek. Újabb kérdésre közölte, hogy az Orbán Viktor kormányfő által is emlegetett kétezer lélegeztetőgép az összes, jelenleg rendelkezésre álló lélegeztetőgép az országban.

Müller Cecília közölte, hogy tudomása szerint az Egyesült Államokban valamilyen vakcinát elkezdtek használni, de Európában nagyon szigorú az előírás arra vonatkozóan, hogy mit lehet gyógyszerré minősíteni. Nem tudta kifejteni, hogy az Egyesült Államokban pontosan mit használnak vakcinaként.

Hangsúlyozta, hogy csak az elektív (tervezett) műtéteket halasztják el, a daganatos betegek ellátását nem függesztik fel.

Kedd reggelre a hétfő reggel közöltekhez képest 11-gyel nőtt a fertőzöttek száma, így már 50 fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon. Az adat alátámasztja Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfői bejelentését, miszerint a járvány második szakaszához érkeztünk, amikor az egyedi fertőzések után már megkezdődött a vírus közösségi terjedése, amely azt jelenti, hogy már nem lehet minden fertőzöttről pontosan megmondani, hogy kitől kapta a fertőzést.

A járvány terjedésének gyorsulását mutatják a megbetegedések számai is. Az első fertőzött diagnosztizálása után napokig egy-két esettel nőtt naponta a fertőzöttek száma, vasárnap héttel, hétfőn pedig 11-gyel lettek többen. Az új fertőzöttek száma a legszigorúbb óvintézkedések mellett is várhatóan egyre nagyobb mértékben növekszik majd.