Vatikán;Ferenc pápa;koronavírus;

2020-03-18 10:59:55

Ferenc pápa: Azt kértem Istentől, hogy állítsa meg a járványt

Aki nem hívő és nem imádkozik, az is „megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz. Hihet a körülötte levő emberek szeretetében, és ott reményre is találhat” – mondta az egyházfő.

Elszalaszthatatlan lehetőséget nyújt a „konkrét gesztusok” felfedezésére az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Ferenc pápa szerint, aki a La Repubblica című olasz napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban elmondta, hogy elsősorban a járvány megállításáért imádkozik ezekben a nehéz napokban.

A katolikus egyházfő úgy vélte, a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal.

Hangoztatta: meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik.

Példaként említett egy tál meleg ételt a rászorulóknak, de gyengédséget a családtagok felé is, jelképes ölelést, telefonhívást rokonoknak, ismerősöknek.

Vannak apró „hétköznapi részletek, amelyek értelmet adnak az életnek, közösséget és párbeszédet teremtenek közöttünk” – nyilatkozott Ferenc pápa.

Kifejtette: az eddig megszokott rohanó hétköznapokban a családok is gyakran teljes csendben étkeztek, de nem azért, mert egymást hallgatták: „a szülők evés közben a tévét nézik, a gyerekek pedig a telefonjaikat”.

Ferenc pápa hétfőn a Vatikánból a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment autóval, ahol a római népet oltalmazó Szűz Mária-ikonnál imádkozott. Innen a San Marcello al Corso templomba ment át a csodatevő feszülethez, amelyet 1522-ben hordoztak végig a városon, hogy véget érjen az akkori pestisjárvány. Az egész világot bejárták a felvételek, amelyek a teljesen kihalt római belvárosban a templomba gyalogosan tartó pápát örökítették meg.

Ferenc pápa az interjúban kijelentette, azért imádkozott, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt.

Hozzátette, aki nem hívő és nem imádkozik, az is

A 83 éves Ferenc pápa a járvány miatt szintén lezárt Vatikánvárosban maradt, imáit, beszédeit egyenes internetes közvetítéssel sugározzák.